Csaknem nyolc év után nyitják meg újra a látogatók előtt Déva várát

Kolozsvár |

<p>Csaknem nyolc évnyi részleges vagy teljes lezárás után februártól ideiglenesen megnyitják a turisták számára Déva várát - írta internetes oldalán a Nyugati Jelen napilap.</p>

A vár megnyitásáról Petru Marginean, Déva polgármestere számolt be. A vár felújítását 2008-ban kezdték el, 2009-ben azonban félbeszakították. A 2012-ben újraindított munkálatok óta csupán a külső udvarok egy részét lehetett látogatni. Tavaly októberben azonban ezeket is lezárták, hogy újraépíthessék a hajdani feljárást biztosító hidat. A 38,4 millió lej (2,68 milliárd forint) értékű felújítás december végére nagyjából befejeződött, de a még hátra lévő 4 millió lejbe (280 millió forint) kerülő utolsó simítások akár júniusig is elhúzódhatnak. 

A felújítási munkálatok során újraépítették az első és második kaput, felújították a teljes külső várfalat, a hajdani gyalogos feljárást biztosító csigalépcsőt a keleti oldalon, megépítették a belső várba vezető hidat a nyugati oldalon, valamint korszerűsítették a vár alatti parkból az első és második kapun át vezető teljes utat. A felújított várrészt közművesítették, így az évszázados falak között immár korszerű áram-, víz- és csatornahálózat működik.

A felújítás jelenlegi - az Európai Unió forrásaiból finanszírozott - szakasza a külső falakra és a külső udvarokra terjedt ki. A városvezetés azonban a belső várudvar korszerűsítését is tervezi. Az önkormányzat még nem döntötte el, hogy saját forrásaiból vagy újabb EU-s pályázattal próbál pénzt szerezni erre.

A várat még lezárt állapotban is százezren látogatták meg 2015-ben. A belső várudvarba 2008 óta csak a magyar unitárius egyház zarándokait engedték be, akik minden év novemberében felkeresik az egyházalapító Dávid Ferenc sírját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?