Csaknem félmillió zarándok a csíksomlyói búcsún

A világ minden tájáról érkeztek zarándokok szombaton a két Somlyó-hegy közti „Nyeregbe”, ahol évszázadok óta tartják pünkösdszombaton ezt az ünnepet. Mint minden évben, most is külön zászló alatt vonultak a helyszínre a települések küldöttei. Ezeket a delegációkat „keresztaljáknak” nevezik, többségük már csütörtökön és pénteken gyalogosan indult útnak. Miután a zarándokcsoportok zászlót hajtva köszöntötték a kegyhelyet, érkezésük sorrendjében felvonultak az ünnepi szentmise számára kijelölt helyre, betöltve a két hegy között húzódó „Nyerget”.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is eljött erre a búcsúra a közélet több ismert szereplője, így például Martonyi János, volt magyar külügyminiszter, Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. Az összegyűlteket Jakubinyi György, a gyulafehérvári katolikus főegyházmegye érseke köszöntötte. A Hármashalom-oltárnál kezdődött szertartás ünnepi szónoka Borbély Gábor pápai prelátus, kanonok, nyugalmazott főesperes-plébános volt. Elsősorban a nők, az anyák szerepéről beszélt, külön megemlítve a várandós anyákat, azokat, akik nagyobb gyermeküket rendszeresen viszik templomba, azokat, akik kisebb gyermeküket karjukon hozták el Csíksomlyóra, és azokat is, akik gyermeket szeretnének szülni, de nem adatik meg számukra ez a lehetőség.

A főesperes-plébános megemlékezett az egyház által tisztelt számos történelmi személyről, így külön szólt az ezer évvel ezelőtt született Szent Imre hercegről, aki szerinte az egész világ fiataljainak a példaképe lehetne. Ugyancsak megemlítette a nyolcszáz éve született Árpádházi Szent Erzsébetet, az anyák, az özvegyek, az árvák és betegek pártfogóját. Külön felidézte azok emlékét, akik a kommunista diktatúrákkal dacolva hoztak áldozatot hitükért, így Mindszenty József bíborosét, Apor Vilmos győri, Márton Árpád gyulafehérvári, Scheffler János szatmári püspökét.

Az ünnep a Nyeregben zajlott egyházi szertartással még nem ért véget. Délután ugyanis a plébániatemplomban megtartották a hagyományos csángómisét, este pedig ismét szentmisén vehettek részt a zarándokok és helyi hívek.

Csíksomlyón azonban nemcsak lelki szolgáltatást, hanem mindennapi „cuccot” is kaphattak a zarándokok: bőrruhák, mintás sapkák, ínycsiklandozó sült kolbászok és csirkecombok, olcsó fehérneműk, szőrmeáruk, giccses kegytárgyak, mindennapi csecsebecsék hívták fel magukra a figyelmet, hogy vásárlókra találjanak a csíksomlyói búcsú helyszínére zarándokló emberekben.

Szombaton Csíkszereda határán már kilométeres sorokban álltak a messziről jött különbuszok, a vasútállomásról tömegesen rajzottak ki a városba a magyar zarándokok, sokan saját gépkocsival, esetleg településük küldöttségével gyalogosan érkeztek az évszázadok óta megrendezett hagyományos ünnepre. A kereskedők azonban idén is gondoskodtak arról, hogy a lélek tápláléka előtt az emberek a mindennapok tárgyaiban is örömüket leljék, legalábbis megnyissák pénztárcájukat: a felfelé vezető úton standokon kínálták portékáikat. A sapkák kelendőek voltak, hiszen a zarándokok legnagyobb része ekkor eszmélt csak rá, hogy a tűző nap ellen védeni kellene fejüket. Ehhez képest nem túl nagy választék várta őket, a legtöbb ellenzős sapkán ugyanis Che Guevara képe nézett le szigorú szemmel. A legjobb piackutatók sem fognak rájönni, miért is gondolták a kereskedők, hogy a gerillamozgalom e szimbólumával lehet majd tömegével elsózni ezt az árut a Boldogságos Szűzanya nevével fémjelzett ünnepen.

Tény, hogy a kegytárgyak sem a magas színvonalú ízlés jelképei voltak. Ugyanazokat a giccseket kínálták a vevőknek, mint Rómában a Szent Péter térre vezető üzletsoron. A hit erejét hirdető tarka portékák szomszédságában jól megfértek mindennapi gyarló életünk „nélkülözhetetlen” tárgyai, a szőrmeáruk, a szalmakalapok, a női bugyik és melltartók, a pólók és a selyemsálak.

E zsibvásár azonban nem tántorította el a Kegytemplom felé haladókat, sem azokat, akik saját településük zászlaja alatt igyekeztek a búcsúba. Kevés politika vegyült idén a vallási érzelmekbe, csak egy-egy felirat tanúskodott bizonyos ideológiai irányultságról.

A Kegytemplomnál az emberek már lelki szolgáltatást kaptak. Aki gyónni akart, megtehette. Egy asztalnál egy fiatal pap kegytárgyak megszentelésével foglalkozott, az MTI tudósítója éppen azt látta, amint kis méretű nemzeti zászlókat szentelt meg. Tíz–húsz méterrel távolabb két nagy átlátszó műanyag hordón volt olvasható a kézzel írt szöveg: „Szenteltvíz”. Aki szomjúhozott rá, a hordó alján nyitható kis csapon csurgathatott belőle magának. Egy ottani őr felvilágosítást adott: aki csak ivóvizet akar, az kicsit odébb menjen, ott kapható borvíz (ásványvíz).

Délre, de inkább fél egyre a csaknem félmilliós tömeg szinte teljesen betakarta a hegyet. Itt már mindenki fegyelmezetten hallgatta a kihangosított szentbeszédet, és az adott pillanatban a hegy népe egy emberként állt fel az imádságra, majd a magyar és a székely himnuszra. A forró napsütést ezúttal is jól tűrték a zarándokok.

A hatalmas tömeg később lefelé is órákig vonult, a város utcái az ünnep után ismét megteltek a hömpölygő sokasággal. A búcsú kellemes melegét azonban lehűtötte az egyik pillanatról a másikra rájuk zúdult jégeső. Volt, aki menedéket keresett valamilyen tető alatt vagy kapualjban, de voltak sokan, akik szívósan, türelemmel viselték ezt az alig egyórás vízözönt, nem annyira égi csapásnak, mint inkább az égi áldás részének tekintve a dolgot.