Csaknem 200 ezer kacsát vágtak le Hollandiában madárinfluenza miatt

Csaknem 200 ezer kacsát vágtak le Hollandiában madárinfluenza miatt
Hága |

<p>A holland egészségügyi hatóságok bejelentették vasárnap, hogy 190 ezer kacsát vágtak le az ország középső részén, miután a szárnyasok szervezetében madárinfluenza-vírust mutattak ki.</p>

A járványt a holland fővárostól, Amszterdamtól 70 kilométerre nyugatra lévő Biddinghuizen egyik gazdaságában észlelték, ahol nagyjából 180 ezer kacsát kellett leölni, míg további 10 ezret a farm egy kilométeres körzetében - közölte a holland élelmiszerbiztonsági hivatal (NVWA). A hatóság tájékoztatása szerint további három baromfitenyésztő telep van még három kilométeres körzetben, ezeket jelenleg felügyelet alatt tartják, valamint 10 kilométeres körzetben megtiltották a szárnyasok és a belőlük származó termékek szállítását.

A vizsgálatok kimutatták, hogy a kacsák a H5N8 vírustörzzsel fertőzöttek, amely a baromfiállományokra veszélyes.

Novemberben Hollandia fokozta a madárinfluenza terjedésének megakadályozását célzó intézkedéseket, miután számos szárnyas és több mint ezer vadmadár elpusztult.

Az Amszterdam közelében lévő Markermeer tó partján 1250 elhullott vadmadarat találtak november elején. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a H5N8 vírust tíz európai országban - Dániában, Svédországban, Németországban, Ausztriában, Horvátországban, Magyarországon, Hollandiában, Lengyelországban, Oroszországban és Svájcban - mutatták ki szárnyasokban vagy vadmadarakban.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, és a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?