Columbo hadnagy vagy a dzsungelharcos G. I. Joe?

Kutyák, fegyveres járőrök vigyázzák a marseille-i pályaudvart a spanyol robbantások másnapjánReuters-felvételIzraelben a terrorelhárító szakemberek új csodafegyveren gondolkodnak, a disznózsíron. Visszarettenti-e a mozlim terroristákat, ha ezzel kenik be a buszokat? Ha csak egyetlen csepp disznózsír kerül a busz felrobbantásakor szerteszét repülő testrészeikre, máris oda az iszlámhitű önrobbantóknak, a sahidoknak, a hitetleneket, zsidókat gyilkolóknak beígért mennyország, a hattucatnyi huri széplány, az örök paradicsomi élet. A terror-elhárító szakemberek átfésülik a tudományos-fantasztikus novellákat, Hollywood filmjeit, az újságcikkeket, hátha találnak merész, új elképzeléseket. A megbízható rendőri-bűnüldözői munka a terrorelhárítás kulcsa, hirdeti Sara Daly, a CIA terroristaelhárító szakembere, akit nem kápráztatnak el a technika csodái, a szuperketyerék. Amerikának elegendő hipermodern fegyvere, rakétája, helikoptere, kommandósa van. A terroristák elleni harc olyan, mint a bűnözés megfékezése. Hosszú, fáradtságos, sok aprómunkát követelő folyamat, amelyben a sarki rendőr, a körzeti megbízott, a rendőrőrsök füstös irodáiban a fejét törő nyomozó fontos tényező. Ebben a terroristákkal vívott harcban nem a félelmetes fegyverekkel fölszerelkezett szuperkommandós, az amerikai dzsungelharcos G. I. Joe, hanem Columbo hadnagy a főszereplő, véli Sara Daly.

Új-Mexikóban, Albuquerque városában az amerikai kormánynak is dolgozó Sandia (a Lockheed–Martin óriási hadiipari cég része) laboratóriumaiban elektronikus érzékelők, szenzorok, robotok sokaságát dolgozzák ki. Ezek, mint láthatatlan erek, idegközpontok behálózzák majd a világot, embereket azonosítanak, követnek, rakéták felbocsátását jelzik, nukleáris sugárzásszintet mérnek, talaj- levegőmintákat vesznek, hogy a biológiai, vegyi terrorfegyverek létét, kidolgozását felfedjék. – A szerkezeteink a mának, a terror elleni harcnak készülnek, mondja a programvezető, Dave Noke. Gerry Yonas, a Sandia alelnöke a tűzoltáshoz hasonlítja a terrorizmus elleni harcot. – A XIX. században, amikor a tüzek emberéletek sokaságát vették el, senki sem gondolta volna, hogy százvalahány év múlva bonyolult szerkezetek sora őrzi majd a biztonságunkat, hogy minden irodában füstérzékelők, a mennyezeten vízspriccelők lesznek, hogy a tűzvédelemmel, a szükséges készülékekkel együtt tudunk élni, megszokjuk. Valahogy így lesz a terrorizmus elleni harccal is. Hozzászokunk a megváltozott világhoz, a megfigyelő-információtovábbító szerkezetekhez, amelyek éppoly hétköznapivá válnak, mint a poroltók, tűzcsapok, tűztelefonok az irodafolyosókon, mondja.

1969 novemberében valahol a vietnami–laoszi–kambodzsai határ térségében, a Kőedény-síkságtól keletre, Kontum, Pleiku magasságában a jól álcázott észak-vietnami konvoj megállt a híres Ho Si Minh-ösvényen, az észak-vietnamiak laoszi, kambodzsai területen húzódó utánpótlási vonalán éjszakai pihenőre. Az elcsigázott emberek alig merültek álomba, amikor amerikai bombázók jelentek meg felettük, a napalmbombáktól a dzsungel izzó pokollá változott. Honnan tudták az amerikaiak, hogy ott ellenséges katonák vannak? Egy apró, máig szigorú titokként őrzött elektronikus berendezés, szenzor érzékelte a vietnami katonákat. Hogy a lépések zaját, a hangokat, a sajátos emberszagot, vagy a vizeletet észlelte, nem tudni. Tény, hogy talán ezek a repülőgépről százszámra ledobott, érzékelőket és az észlelt információk továbbítására alkalmas rádióadó-készülékeket tartalmazó, a fák koronájában láthatatlanul megbúvó szerkezetek jelezték a modern elektronikai kor, Orwell Big Brother víziója, a mindentlátó-mindenttudó Felsőbbség korszaka beköszöntét.

A XXI. század elején az utópia valósággá válik. Szinte észrevétlenül csöppentünk ebbe a világba, ahol már ma szinte minden lépésünkről tudnak a kamerák. E sorok olvasói közül szinte alig lehet valaki, aki életében még nem került a kamerák, műholdak, telefon-mobillehallgatók, e-mail-szűrők, az amerikai Szuperfül, az NSA elektronikus eszközei figyelemkörébe. Három éve a floridai Tampában a baseball Szuper Kupa-döntőn a stadionban a nézőket észrevétlen kamerák tucatjai méregették, tömeges biometriai, arcfelismerő gyakorlatot végezve. A jövő egy lépésnyire van tőlünk: sivatagban, a dzsungelekben, a városokban, repülőtereken, utcák felett, áruházakban, középületekben, metrókban, fák ágain, parkokban apró elektronikus szerkezetek, kamerák, zaj-, lépésérzékelők, szenzorok rejtőznek, feljegyezve, elemezve rádión továbbítva minden információt, emberek lépteit, arcokat, alakokat, hangokat, zörejeket, szagokat. A központ hatalmas szerverei mindezt a tengernyi információt folyamatosan magukba fogadják, feldolgozzák, szortírozzák, elemzik, csoportosítják, társítják. Senki-semmi sem marad rejtve. X. Y. ezen a napon szokatlanul sokat időzött egy parkban, a padnál, vajon mi dolga lehetett ott? Z. a munkahelyére, a bankba tegnap reggel más útvonalon haladt. Vajon mi a magyarázata? P. társaságában az egyik megfigyelőposzt kameraszemei egy eddig ismeretlen, sötétebb bőr?, feltehetően közel-keleti származású idegent észleltek, akinek személyi sajátosságai nincsenek benne az adatbankban... Hogy a mindentlátó-halló-érzékelő-tudó Nagy Testvér világában biztonságot ad-e az ember, a homo sapiens hátborzongató, mikroszkóp alatti amőbáéhoz hasonló kiszolgáltatottsága? Hogy nem vetül-e átlátszóbbá váló kortársainkra, a totalitárius világ árnyéka, amelyben mindenki eleve gyanús, amíg nem bizonyítja az ellenkezőjét? Fogas kérdések. Csak nagyon szilárd demokráciákban van rá esély, hogy ezzel az óceánnyi, emberi ésszel szinte felfoghatatlan információtömeg fölötti hatalommal senki, egyetlen csoport se élhessen vissza. Ez az ár, amit a terroristák elleni harcban, viszonylagos biztonságunkért meg kell fizetnünk. Megéri?