Ciprusi utazás: frigy hátán frigy

Ciprust a szerelem szigetének is nevezik a Turisták Nagy Könyvében, hiszen gyakorlatilag nincs olyan terem, ház a szigeten, ahol ne lehetne házasságot kötni. Komolyabb iparág ez, mint a hagyományőrzés, pedig annak is erős bástyái vannak.

Kettő az egyben. Bután és rosszul hangzik ez a felütés, pedig van benne valami: a politikailag két részre osztott Ciprus oldalai között természetrajzilag, hangulatilag nincs különbség, csupán az eltérő illetőségű kormányok jelzik, hogy hiába az egy és oszthatatlan sziget, ha ember lakik rajta, akkor egy talpalatnyi földet is ketté lehet osztani. Persze bennünket ez nem kell hogy zavarjon: aki ellátogat a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetére, nem csalódik. Ami mediterrános, ami antikos, ami sziesztázós, ami régmúlt időkbe vezetős, ami délies, ami zamatos, ami pihentetős, az itt mind-mind lepereg a szemünk előtt. Nem véletlen, hogy a ciprusi zászlókba magát a szigetet is belevarrják, hiszen a ciprusi dolce vitából nehezen lehetne kiemelni olyan elemet, amivel egymagában is lehetne illusztrálni a sokszínűséget. Egy sziget van, a csoda szigete.

Ciprust legegyszerűbben repülőgépen közelíthetjük meg. Persze mehetünk hajóval is, vagy akár hosszas autós európai körutazásunkat fejezhetjük be itt, de utóbbi esetben készüljünk fel rá, hogy a szigeten a normális sofőr bal oldalon közlekedik.

A sziget fővárosa Larnaka, amely rengeteg aprósággal kedveskedik a látogatónak. A helyi Szent Lázár-templom nem nagyságával, hanem pazar díszítéseivel vonzza a tekintetet. Régi korok nagy művészeinek ikonjai évszázadok óta hirdetik a Mindenható nagyságát, miként a város hosszú tengerparti sétánya, hogy itt azért mégiscsak a halászok voltak az elsők, akik szépséges tájátszabásba kezdtek. Persze az utódokra sem lehet panasz: a város kulturális központjában fiatal kreatív művészek munkáiban gyönyörködhet az ember. Hasonló a helyzet Limasszolban is, ahol egy kisebb nagyvárosi fejforgatás megoldja a helyi nevezetességek feltérképezését, de így legalább lesz erőnk ahhoz, hogy kellő energiával tudjunk Pafoszra koncentrálni. Egy laza séta a tengerparton meghozza a kedvet a vízhez, amely ezen a partszakaszon a különlegesebbnél is különlegesebb. Nem véletlen, hogy a legenda szerint itt született Afrodité. Szintén Pafoszban van a Kourioni Színház, amely gyönyörű mozaikjaival támasztja alá a művészetek egymásra találásának páratlanságát. A következő állomás Agia Napa; a város tipikus üdülőcentrum. A part mentén tavernák, sörözők, kávézók csalogatják a vendégeket, és aki éjszaka is nagy legény, a temérdek szórakozóhely valamelyikén könnyedén be is bizonyíthatja mindezt. A ciprusi vendéglátás mintapéldája a mediterrániumi mentalitásnak: a ciprusi vacsora hosszabb, mint egy egész estés mozifilm, a szertartás így nagyon aprólékos. Tucatnyi fogások követik egymást, tucatnyi áldomás után, így a zene és a tánc megérkeztére már egy erőben és hangulatban is a spiccen lévő társaság indulhat be. Gyakorlatilag nincs olyan terem, ház a szigeten, ahol ne lehetne házasságot kötni. Itt ez komolyabb iparág, mint a hagyományőrzés. A Deryneia Népművészeti Múzeum például ilyen. Nem téved nagyot, aki egy parasztházra gondol kicsi ablakokkal, bájos mesecserepekkel, a rusztikus kultúra minden gyöngyszemével. Benn kemencébe sül az emlékgyártás: aki ide betéved, mindent megtud a ciprusi halászok egykori mindennapjairól. A turista azonban kemencék, hálók, konzervált halfejek nélkül is tudja, hogy itt a víz az úr, és az uraknak áldozni kell. Erre a legjobb terep az Agia Napa Vízividámpark; ne legyen szégyenérzetünk, ha rosszabbnak ítéljük meg testi adottságainkat Afroditénél, még nem jelent semmit: a habokból mi is kiléphetünk elegánsan. (fn.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?