Busás hasznot húz a válságból a maffia

Róma |

<p>Világszerte a túlélésért küzdenek a vállalatok, de az olasz alvilág különböző maffiái számára éppenséggel aranyidőt jelent a válság.</p>

A bűnöző hálózatok a "védőpénzek" behajtásával, kábítószer-kereskedelemmel és a Kínában kifejezetten a divathamisítók számára készített utánzatok forgalmazásával milliárdokat halmoztak fel.

Igaz, az olasz államnak voltak látványos sikerei, elfogott maffiafőnököket, rávett megtért bandatagokat, hogy tanúskodjanak ellenük, és bátorította az egyszerű állampolgárokat, hogy ne engedjenek a bűnözőknek. Az alvilág ennek ellenére terjeszkedik, az utóbbi években sikerült behatolnia az üzleti élet legális szektoraiba is - mondta el Franco Roberti nápolyi államügyész az AP-nek.

Rómában a Spanyol lépcső, a Piazza Navona és a Trevi-kút körüli luxusnegyedekben a maffia vásárolja fel az ingatlanokat, hotelekre, éttermekre, autókereskedésekre és kávéházakra is rátette a kezét. Az Eurispes nevű, társadalmi, gazdasági és bűnügyi jelenségekkel foglalkozó tanulmányi központ becslése szerint 2008-ban a maffia bevétele 130 milliárd dollárnak (mintegy 30 ezer milliárd forint) felelt meg, ami az olasz GDP 8 százalékával ér fel - az összeg fele eredt kábítószer-kereskedelemből, egytizede pedig uzsorakölcsönökből. 180 ezer üzletember vette igénybe - közvetve vagy közvetlenül - a maffia-hiteleket - szögezte le az Eurispes.

Az SOS Impresa nevű, az alvilág ellen küzdő üzletember-csoportosulás becslése szerint a nápolyi camorra megsokszorozta - akár százszorosára is növelte - súlyát az itáliai gazdasági és társadalmi életben. A calabriai alvilág a kolumbiai drogkartellel szőtt kapcsolatának hála már túlszárnyalta a Cosa Nostra szicíliai maffiát. Az utóbbi zsarolása ellen fellázadtak a szicíliai üzletemberek, de a mozgalom nem eléggé átfogó ahhoz, hogy komolyan megrendítse az alvilági szervezetet.

A maffia számára különösen vonzóak a szupermarketek, amelyekről feltételezhető, hogy pénzmosásra szolgálnak. Tavaly a hatóságok 700 millió dollár értékű vagyont foglaltak le egy üzletembertől, akit "a szupermarketek királyának" neveztek". Az illető neve sűrűn szerepelt a 2006-ban letartóztatott Bernardo Provenzano - "a mafffiafőnökök főnöke" - feljegyzései között.

A camorra további nagy bevételi forrása a divatipar, pontosabban a márkás termékek hamisítása, szövetségben a kínai maffiával: az utóbbi termékeit az olasz nyomozók szerint az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban is forgalmazza a nápolyi alvilág. Tavaly 6,3 milliárd dollárt hozott ez az üzletág: 1 befektetett dollár kilenc másikat fialt, míg a kábítószer-csempészetben 1 dollár csak 6-7 további dollárt termel. A hamisítványok tonnaszámra érkeznek a kaotikus nápolyi kikötőbe, ahol a vámosok a beérkező konténerek alig 5 százalékát tudják ellenőrizni - árulta el az olasz vámőrség egyik tábornoka az AP-nek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?