Budapest – Dél-Afrika – Budapest

„Egy darabka történelmet küldök, ahogy megígértem” – kezdte levelét Hofmeyr asszony 2001-ben.

Annak a Kleyer Évának címezte, aki egy évvel azelőtt dél-afrikai turistacsoportot kalauzolt Magyarországon. Az idős dél-afrikai hölgy a tavalyi turistacsoport egyik tagját kérte meg arra, hogy hozzon magával és adjon át a budapesti idegenvezetőnek egy csomagocskát. A küldeményben háromtucatnyi amatőr fotó és egy arasznyi piros-fehér-zöld zászló volt, a zászló fehér harmadában hatvannégy névaláírással. És persze az a levél, amelyikből kiderül, hogy Hofmeyr asszony férje Dél-Afrika bevándorlással foglalkozó attaséja volt Hollandiában, akit az 1956-os magyar forradalom idején Bécsbe küldtek, hogy segítsen a magyar menekülteknek. A diplomata két hónapot töltött Ausztriában, és jó néhány tábort meglátogatott, nagyon sok magyar menekülővel találkozott. Közülük soknak Dél-Afrikába vezetett az útja. Hofmeyr a zászlót egy hazájába induló repülőgép magyar utasaitól kapta, csakúgy, mint a fényképeket. Amikor Hofmeyr asszony Dél-Afrikában befizetett a Prága–Bécs–Budapest turistaútra, a férje már nem élt. Kellemes magyarországi élményei után úgy határozott – és ezt el is mondta Kleyer Évának –, hogy a férjének adott magyar emlékeknek nálunk lenne a legjobb helyük. ĺgéretéhez híven el is küldte a dokumentumegyüttest – nem tudva, hogy melyik fotó pontosan hol és mikor készült, nem tudva, kiket ábrázol, és nem ismerve a fotókon szereplők további sorsát sem. Akik közül bizonyára jó néhányan azonosak a zászlókon szereplő nevek viselőivel (a képek és a zászló elküldője levelének megírása óta maga is elhunyt). Vajon hová vezetett a képeken és a zászlón szereplők sorsa? Kik élnek még közülük? Akad-e, aki azóta visszajött szülőhazájába?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?