Brooklyn, 2005. szeptember 10.

Érezni az őszt a levegőben. Estére már lehűl, valami hosszú ujjú kívánkozik az emberre, bár napközben még nincs rá szükség. Az utcák reggel nyolc és délután három körül újból megtelnek gyerekekkel és kísérőikkel, akik, ha szülőkről van szó, sietnek, kávét szorongatnak egyik kezükben, a gyereket meg a másikban, hónuk alatt a Times; ha viszont bébiszitterekről, akkor lassan, ráérősen, beszélgetősen teszik meg az utat, gyakran több gyerek, több szitter társaságában.

Juliette tizenkét éves, okos, szófogadó, kedves és nagyon illedelmes. Eddig Kaliforniában élt édesanyjával. Egy éve ismertem meg, amikor a volt szomszéd, az apuka, megkért, töltsek el egy-két estét lányával, amíg neki halaszthatatlan dolga van. Már akkor mondogatta Juliette – aki Párizsban született, mivel szülei akkor ott dolgoztak –, hogy felső tagozatra New Yorkban szeretne járni, mert az itteni iskolák jobbak, mint a kaliforniaiak, és a papával is szeretne több időt tölteni. Egyébként nincs semmi gond a mostohatestvéreivel és mostohaapjával, nagyon jó köztük a kapcsolat, válaszolta Juliette kérdésemre, sőt, nagyon örül, hogy így idősebb testvérre – egy lányra és egy fiúra – tett szert.

Augusztus végén tehát összepakolta kis csomagját, búcsút vett macskájától és kutyájától és a kellemes kaliforniai éghajlattól, és New Yorkban landolt, ahol papája feleségestül várta a reptéren. Mire szombaton délelőtt találkoztunk, már belakta kis földszinti szobáját, amelyet apja alakíttatott ki számára, és építtetett hozzá a házhoz, amikor öt éve megvette. A mobiltelefonja és a vadonatúj apple i-book ott díszelgett a komód tetején. Volna-e kedvem papírboltba menni, kérdezte, mert még sok mindent be kell szereznie, az iskola csak pár napja kezdődött. Engem nem kell kétszer kérni, mindig szívesen megyek tollak és noteszok közé, így elsétáltunk a legközelebbi áruházba, amelyet Staplesnek hívnak, a papírkapocs után. Mondanom sem kell, nem voltunk egyedül. Ilyenkor, iskolakezdéskor, minden kapcsolódó áruház (ruha, iskolaszerek, cipő, könyv) több napos akciót tartanak, így azok is elcsábulnak, akik számára nem kezdődik az iskola.

Juliette egy hosszú listával és hatvan dollárral készült fel. Húsz perc keresgélés és tanácskozás után megtelt a kosárkánk: két notesz, hat nagy irka, három mappa, egy nagy több rekeszből álló mappa, egy csomag ceruza, toll, filctoll, színes ceruzák, két balkezes olló, körző-vonalzó-számológép együttes, post-it, és egy csomag szövegkiemelő. Ez így 58 dollár és 60 centbe került. Pont belefértünk a költségvetésbe, és mindent megvettünk, ami a listán volt.

Útközben Juliette elmesélte, tetszik neki, hogy itt majd több szabad napja lesz, mint Kaliforniában, mert itt nem csak a keresztény, hanem a zsidó ünnepeken sincsen iskola, valamint télen nagy hó esetén sem.

A szobájában Juliette elrendezte a beszerzett zsákmányt, elmondta, mit mire fog használni, majd nekifogott hétfőre megoldandó házi feladatának. A nappaliban foglaltunk helyet: Juliette a piros díványon, laptoppal az ölében dolgozott, én a virágmintás heverőn olvastam egy New Orleansban játszódó regényt, a hurrikánra való tekintettel.

Pizzát sütöttünk vacsorára, majd a magabiztos amerikai tinédzser egyszer csak, egy órával megelőzve a hivatalos takarodót, elaludt a tévé előtt. Szép szombatunk volt.

Molnár Miriam szabadúszó újságíró, négy éve él New Yorkban, szinte azóta állandó munkatársa a Családi Körnek és az ĺzvilágnak. Második éve egyetemi tanulmányokat is folytat, így a független egyetemista szemszögéből tudósít az ottani mindennapok világáról, hangulatairól.