Panoráma

Bosznia-Hercegovina megannyi kincse

E sorok írója nem nagyon szokta azt érezni, hogy egy gyékényen árulna Wass Alberttel. Aztán Jablanicából Mostar felé, a kanyargó Neretva mellett haladó autóúton alagútból alagútba hajtva mégis csak kiszakad a sóhaj: adjátok vissza a hegyeimet... Konkrétan ezeket. Szóval, ha valahol netán formálódna egy retrianoni kívánságlista, én a magam és az enyéim nevében Bosznia-Hercegovinát szeretném felvétetni rá. Tudom, nem tartott sokáig a birodalmi ábránd, nagyon nem lett jó vége, és az sem volt fáklyásmenet, ami utána következett ezen a tájon. De mit tehet az ember, ha első látásra szerelembe esik (egyebek mellett) Szarajevóval?
Lakatos Krisztina

2020. június 28. 15:36

Bosznia-Hercegovina megannyi kincse
Szarajevó belvárosában lépten-nyomon az iszlám kultúra építészeti emlékeivel találkozunk. - Somogyi Tibor felvétele

Bosznia-Hercegovina fővárosába először a szarajevói merénylet centenáriumára készülődve látogattunk el, és az akkor tett fogadalmat –  ide még visszajövünk – be is tartottuk: immár családi-baráti körben, nyaralósra hangolva abszolváltunk egy BiH-triatlont. Első kör: jó hosszú hétvége Szarajevóban, mert egyszerűen bűn lenne kihagyni ezt a történelemmel, kultúrával, vérrel és élettel átitatott helyet. Második kör: pár nap henyélés Neumban, az ország egyetlen tengerparti városában, mert ha már itt vagyunk, ráadásul gyerekekkel, merüljünk meg a hamisítatlan, elemi Adria-élményben. Harmadik kör: valami, bármi az ország vidéki régióiból, s ilyen megfontolásból majdhogynem random módon kötöttünk ki a Jablanicai-víztározó partján (amit aztán egyáltalán nem bántunk meg).

A főváros egyik szimbólumának számító Vijećnica (Fotó: Kalmár Endre)
A főváros egyik szimbólumának számító Vijećnica. (Fotó: Kalmár Endre)  

Boszanszka kafa

Amikor a kilencvenes években a délszláv háború képeit bámultuk elszörnyedve a tévében, valószínűleg sokakban munkált egy furcsa, kettős érzés. Egyrészt ésszel mindenki felfogta, hogy az egykori Jugoszlávia mennyire közel van, másrészt mégis működött valamiféle emocionális eltávolítás – messze kell lennie, ha ilyesmi megtörténhet... Nos, azt kell mondanom, Szarajevó nincs elérhetetlen távolságban. Autóval, saját tempóban (kávézgatva, eszegetve, meg-megállva) 10-12 óra: ha kora reggel indulunk a dél-szlovákiai határzónából, késő délután már a Bascsarsija valamelyik kis csevapozójának vagy burekezőjének az asztala mellől bámulhatjuk a bazárnegyed forgatagát.

Üldögélni, nézelődni, megfigyelni, ráérősen belefeledkezni pedig muszáj. A kezdő, első körös turista onnan ismerszik meg, hogy kicentizett tervek szerint éppen elszántan tart valahová. Szerencsére Szarajevó gyorsan magába szippantja a messziről jött idegent. Két-három nap, és már nem akarunk most azonnal bejutni még egy múzeumba vagy mecsetbe – ehelyett méltányos időt töltünk a világ legjobb feketéje, a boszanszka kafa felett (édes méreg: dzsezvában sűrű habosra felfőzve, egy kocka rahatlokummal meg egy szabálytalan darabka cukorral tálalva), és talán elmerengünk, hogy ezen a szép, békés, napos délutánon milyen természetes összhangban hullámzik együtt a Ferhadiján az arab és az európai országokból érkezett látogatók, a helyi keresztények és a helyi muzulmánok tömege.

Persze az is igaz, hogy mire eljutunk ebbe a zenbe, már magunk mögött tudjuk az alapvető bejárást. Ehhez követhetjük a belváros utcáinak természetes logikáját, hogy a török időkbe visszanyúló bazárnegyedből szépen átcsorogjunk a Monarchia korába, onnan az első jugoszláv állam, majd a Tito-éra urbanisztikai valóságába. De Bosznia-Hercegovina fővárosa tálcán kínálja a tematikus túrák lehetőségét is.

Imamalmok a parkban – az ostrom alatt meggyilkolt gyerekek emlékműve.
Imamalmok a parkban – az ostrom alatt meggyilkolt gyerekek emlékműve. (Fotó: Somogyi Tibor)

Szarajevó nem felejt

Szarajevó az Oszmán birodalom balkáni térhódítása nyomán, „zöldmezős beruházásként” jött létre, így – bármit hordtak is rá és köré a későbbi korok – a történelmi mag máig tükrözi a muzulmán városok tipikus felosztását: a Miljacka folyó mentén épült ki a csarsija, vagyis a kereskedelmi-adminisztratív-kö­zösségi központ, amelyet a domboldalakban mahalák hálózata vett körül. Ezek amolyan kistelepülések voltak, egy-egy „lakóközösséghez” általában saját kút, minaret, temető is tartozott. Aki erre az intimebb szférára kiváncsi, ne hagyja ki a Szvrzo-házat: a városi múzeum részeként működő kiállítóhelyen azt láthatjuk, milyen volt egy köztiszteletben álló helyi muzulmán család otthona a 18–19. század fordulóján. (A testvérlétesítményt, az ortodox Despić família egykori házát a Miljacka partján találjuk meg.)

A belvárost járva az iszlám kultúra megannyi építészeti emlékével találkozunk, és nemcsak a bejövő török–arab turizmus mértéke szembeötlő, hanem a beáramló pénz volumene is: a pazarul felújított mecsetek, mecsetiskolák, könyvtárak mellett új beruházások sora jelzi a mai iszlám világ érdeklődését Szarajevó iránt.

Az épülő, szépülő, élőn lüktető városban már nem nagyon látjuk az 1992 áprilisától három és fél éven át tartó szerb ostrom közvetlen nyomait – a halottakat rég eltemették, a golyók lyuggatta házfalakat lassan újravakolták. A boszniai háborút és azon belül a tragikus helyi eseményeket jobbára emlékművek juttatják a gondtalan turista eszébe. Talán megáll a BBI Centar bevásárlóközponttal szemben, a park szélén, és megforgatja az imamalmokat, amelyek az ostromban odaveszett közel kétezer gyerek nevét őrzik. Talán elmegy az Emberiesség Elleni Bűncselekmények és Népirtás Emlékmúzeumába, esetleg a Háborús Gyermekkor Múzeumába, vagy végigjárja a szerb hadsereg (és a civil lakosságot sem kímélő orvlövészek) által körülzárt városban fontos utánpótlási útvonal, a titkos alagút megnyitott szakaszát.

A Kravica-vízesés - egy darabka földi paradicsom. (Fotó: Kalmár Endre)  

Ugyanakkor az is jól érzékelhető, hogy Szarajevó (legalábbis Kelet-Szarajevó, a főváros bosnyák, muzulmán többségű része) nem akar  felejteni. Ha a látogató mégsem térne be valamelyik háborús emlékmúzeumba, kisebb-nagyobb időszaki kiállításokkal, fotósorozatokkal bárhol szembetalálhatja magát. Amikor pedig két évvel ezelőtt átadták a Trebević-hegyre vezető, az ostrom idején teljesen megsemmisült felvonó újjáépített pályáját, a felső állomást Ramo Biberről nevezték el. A közlekedési vállalat munkása volt, ő felügyelte a libegő felső szakaszát, 1992-ben ő lett az ostrom első jegyzett áldozata.

A Monarchia emlékezete

Mi, magyarok tulajdonképpen duplán szerencsésnek tekinthetjük magunkat. Egyrészt, számunkra is kínálkozik speciális tematikus túra, saját hangsúlyokkal, sajátos jelentésekkel – egy szelet privát Szarajevó. Másrészt, volt rá bő száz évünk, hogy történelemként emésszük, amit esetleg veszteségként, sérelemként, igazságtalanságként élnénk meg.

1878-ban, miután a törököket kiszorították a Balkán ezen szegletéből, nemzetközi, nagyhatalmi döntéssel az Osztrák–Magyar Monarchiához került a terület igazgatása – ami elsősorban az új, európai típusú állam- és közigazgatási rendszer kiépítését jelentette volna. (1908-ban Ferenc József császár ezt a mandátumot „véglegesítette” Bosznia-Hercegovina annektálásával.) A modernizációs folyamatban kiemelt szerepet játszott Kállay Béni, a Monarchia pénzügyminisztere és Bosznia kormányzója, olyannyira, hogy – némileg sarkítva – a bosnyák nemzetet is ő „találta fel”. Kicsit árnyaltabban: ezen a soknemzetiségű területen, ahol a szerb és a horvát nacionalizmussal számolni kellett, Kállay a helyi muzulmán népesség politikai és nemzeti öntudatának erősítésében látta a megoldást. (A modern értelemben vett nemzettudat megjelenése előtt évszázadokon át elsősorban vallási-felekezeti törésvonalak mentén oszlott meg a régió szláv lakossága; a mai bosnyákok ősei ugyanazt a nyelvet beszélték, mint ortodox és katolikus szomszédaik, de muzulmánok voltak. Az uralkodó nézet szerint a török hódítás után a korábban gyakran eretnekként üldözött bogumil népesség tért át tömegesen a hódítók hitére és integrálódott az oszmán társadalomba.)

Ennek a korszaknak, ennek a törekvésnek az egyik reprezentatív építészeti emléke a Vijećnica, az egykori Városháza, később Nemzeti Könyvtár, amely a mai Szarajevónak is egyik fontos szimbóluma: az ostrom idején teljesen kiégett, 2014-re építették újjá, s innen közvetítették az egész világnak az első világháború századik évfordulójához kapcsolódó megemlékezések nyitóhangversenyét. Az ismét teljes pompájában látható eklektikus, jellemzően mór stílusjegyeket hordozó épület Kállay Béni megrendelésére készült, Kairóban inspirációt gyűjtő cseh építészek tervei alapján, és azt az ideát volt hivatott kifejezni, hogy Szarajevó a maga színes kultúrájával kapu Kelet és Nyugat között.

Kövessünk most egy egészen konkrét történelmi útvonalat! Képzeljük magunkat Ilidzsába, a közeli kis fürdővárosba, bő száz évvel ezelőtt. (Ma már a főváros közigazgatási határain belül fekszik, villamossal is kijuthatunk ide – közben pedig képet alkothatunk a szerb többségű Nyugat-Szarajevó panelrengetegéről. Ilidzsában egyébként még mindig látható a történelmi díszpark néhány Monarchia-korabeli fürdőszállóval. Akit csak módjával érdekel a múlt, aquaparkot is talál a szomszédban.) 1914. június 28-án délelőtt Ferenc Ferdinánd trónörökös és kísérete innen érkezett meg Szarajevóba.

Dioráma a Neretvai Csata Emlékmúzeumában, Jablanicában - Tito hős partizánjaival (Fotó: Kalmár Endre)
Dioráma a Neretvai Csata Emlékmúzeumában, Jablanicában – Tito hős partizánjaival. (Fotó: Kalmár Endre)  

Gépkocsiba szálltak, s a konvoj a Miljacka partján a Városháza (vagyis a Vijećnica) felé vette az irányt. Oda Ferenc Ferdinánd már feszült hangulatban érkezett meg, tekintve, hogy útközben bombát dobtak a kocsisorra. Míg a trónörökös és neje letudta a találkozót a polgármesterrel és a városi tanács tagjaival, a stáb gyorsan módosította a további programot. Ez azonban zavart okozott a visszafelé tartó úton, az elbizonytalanodott sofőrök a Latin híd lábánál leállították a kocsikat, nem tudva, merre tovább. Itt és ekkor jött el Gavrilo Princip pillanata.

A sarki épületben a városi múzeum azon részlege működik, amely a Monarchia időszakát és a merényletet mutatja be, a falán emléktábla tanúskodik a „nagy háború” kirobbanásához vezető tettről. Ha megnéztük, s még maradt erő a lábunkban, akár gyalog is eljuthatunk a kosevói temetőbe: itt kaptak kápolnát, díszsírhelyet a merénylet elkövetői, akiket a jugoszláv időkben nemzeti hősként tiszteltek errefelé.

Fapados Adria-élmény

Szarajevóval eltelve Neumba alapvetően egy nem túlcifrázott Adria-élmény reményében mentünk, és nem okozott csalódást: tenger, napfény, alapvető szolgáltatások, elfogadható árak – négy napra mi kell más? Bosznia-Hercegovinának a nagy osztozkodásban kb. 20 kilométernyi, Dalmáciába beékelődő partszakasz jutott, ennek egy része praktikusan hasznosíthatatlan, marad a szűk fele, bő harmada, ahol minden négyzetméternyi terület érték. A városnak különösebb múltja nincs, a Tito-érában kezdték el a nyaralóhely kiépítését, és ez a folyamat mára kimaxolt beépítéssé vált: apartmanház apartmanházat ér, egy-egy ponton pedig azért kell jó félórás gyalogos kitérőt tenni, mert a jobb hotelek elzárják a tengerpartot, megszakítva ezzel a lenti sétány vonalát.

Neum elsősorban a belföldi vendégek körében népszerű, de az idegenforgalomnak akadnak egyéb összetevői is. Hotelünk menedzsere távozásunkkor kifejezetten formálisan, gravírozott díszüveges repirakijával mondott köszönetet, amiért őket választottuk – utóbb arra jutottunk, a négy éjszakával új helyi csúcsot állíthattunk fel. Ott ugyanis minden nap ugyanazt tapasztaltuk: késő este beállnak a távol-keleti turistákat szállító buszok, leterelés, esti etetés, altatás, reggeli etetés, felterelés, gyors elhúzás Dubrovnik (vagy fordított irányban: Split) felé... Bosznia-Hercegovina még a tengernél is olcsóbb, mint Horvátország bárhol, és ebben azért van lehetőség.

Egyébként Neumban a legnagyobb kalandot az oda vezető út jelenti. A magunk részéről hiszünk abban, hogy az utazásból nem érdemes kispórolni az úton levés örömét, kiszorítani minden spontaneitást, esetlegességet. Ezzel együtt odafelé győzött a józan ész: Metkovićnál átléptük a horvát határt, és az Adria mellett haladó, kitűnő minőségű nemzetközi autóúton jutottunk vissza Bosznia-Hercegovina területére. (Menet közben Demokratikus szavazás döntött arról, hogy Medzsugorjét vagy a közeli Kravica-vízesést nézzük-e meg. Azt kell mondanom, egy lehetséges Mária-jelenés alulmaradt a természet csodájával szemben.) Visszafelé viszont vállaltuk a Balkán egyik leghírhedtebb útszakaszát, az M17.3-ast, amely nem lép át országhatárt, és Bunától Stolacon át ér le a tengerpartig. A kétsávosnak szépítve sem nevezhető, málladozó, helyenként szerpentines, holdbéli tájon át vezető út csak nagyon erős idegzetű hobbisofőröknek ajánlott – bár némiképp kárpótol a szenvedésekért, hogy Stolac közelében ott van Radimlja bogumil nekropolisza, Buna mellett pedig a blagaji tekke, vagyis derviskolostor. Errefelé kalandozva mindkettő kihagyhatatlan állomás.

Tito atombunkerében kortárs képzőművészek folytatnak párbeszédet a hely történelmi szellemével (Fotó: Kalmár Endre)
Tito atombunkerében kortárs képzőművészek folytatnak párbeszédet a hely történelmi szellemével. (Fotó: Kalmár Endre)  

Tito elvtárs levelét megírta

Utolsó szálláshelyünkön, a Jablanicai-víztározó partján lenyűgöző természeti környezetben és egyben a Tito-legendárium szívében járunk. Bosznia-Hercegovina legnagyobb tava a Neretva felduzzasztásával jött létre 1953-ban, egy meredek hegyek által körülvett, nagyjából 30 km hosszú, mély völgyben. Egykor népszerű turisztikai célpont volt, a partján kis üdülőtelepek épültek, az utóbbi években viszont az érdeklődés jócskán megcsappant: a vízszint többször is kritikussá vált, a fizetővendégek elpályáztak innen, az északi oldalon, ahol tranzitforgalom sincs, kóbor kutyák bámulnak reménykedve a kétlábú idegenre.

Mára megfakult Josip Broz Tito emlékezete is, pedig a szocialista Jugoszlávia egykori urának legendáját részben az itt zajló események alapozták meg. 1943 elején a közeli Jablanica városában zárták körül német, olasz, magyar erők, valamint csetnik és usztasa csapatok Tito partizánbrigádjait, többszörös gyűrűt vonva a település köré. A jugoszláv ellenállóknak végül a Neretvába robbantott hídon keresztül sikerült elmenekülniük a hegyekbe, a valószínű totális megsemmisítést minimum erkölcsi győzelembe fordítva. S bár maga a marsall nem vett részt a neretvai csatában, a hivatalos história narrációjában az ő bölcsessége, az általa elküldött parancsok tették lehetővé a diadalt.

Tito levelét áhítattal veszik kézbe a partizánok az 1969-ben bemutatott klasszikus moziban, amely költséget nem kímélve, nemzetközi koprodukcióban, sztárgárdát felvonultatva állított emléket a győzelemnek. A neretvai csatában a hazai színeket képviselő Ljubiša Samardžić (alias Surda) mellett Curd Jürgens, Yul Brinner, Orson Welles is feltűnik, nem beszélve Franco Neróról, aki egy meghasonlott olasz tisztet alakít – évtizedekkel azelőtt, hogy a Honfoglalásban Árpád fejedelem bőrébe bújt volna.

Ezzel a filmmel alapozunk, aztán irány a konkrét helyszín, ahol 1978-ban, a csata 35. évfordulóján, még Tito marsall jelenlétében olyan múzeumot adtak át, amely a korabeli prezentációs lehetőségek maximumát nyújtotta. Ma már kissé retróélmény, de a tárlatot és az emlékhelyet példásan karbantartják. És megvan még a Neretvába robbantott híd is, igaz, nem az eredeti, hanem a filmes változat...

Konjic Öreg hídja. (Fotó: Kalmár Endre)  

A Tito-korszak egy másik lehetséges (át)értelmezéséig sem kell messzire mennünk: Konjic városa közelében, a Prenj hegységben a bejelentkezett látogatók előtt is nyitva áll a marsall híres atombunkere. Mivel a nukleáris csapás elmaradt, a dollármilliárdokba került létesítményt sosem használták, alapvetően eredeti állapotában maradt fenn. A mai napig katonai igazgatású építmény egy nagyon szimpatikus projektnek ad otthont: hazai és külföldi kortárs képzőművészeket engedtek be a falai közé, akik helyspecifikus alkotásokkal, a közeg által inspirált művekkel folytatnak párbeszédet a hely történelem szellemével. Hogy csak egy példát említsünk: az ikonikus szlovén zenekar és avantgárd művészeti csoport, a Laibach tagjai Hitlernek, a festőnek állítottak emléket, egy elfogadhatóbb alternatív történeti valóság lehetőségét villantva fel. A falon egy festmény látható, csendélet horogkeresztes csészével, míg Hitler „bebalzsamozott teteme” egy részben üvegfedelű koporsóban fekszik kiterítve, ha látni szeretnénk az arcát, szinte „csókos közelségbe” kell hajolnunk hozzá.

Konjic egyébként nem csak a bunker miatt nevezetes hely: ez a neretvai vízi turizmus központja. Különböző nehézségű, hosszúságú raftingtúrák között válogathatunk, végigevezve a folyó kristálytiszta szakaszán, ahol még ma is nyugodtan beleihatunk a vízbe. Nem sok ilyen helyet találunk már Európában. Ez még egy, zöld érv Bosznia-Hercegovina mellett.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Juhász György

A minőségi oktatás vonzza a hallgatót

dac

GALÉRIA: A kerületi rangadón is győzött és élre állt a DAC

Komárom

Visszanyerte régi fényét a Jókai-filagória

Igor Matovič

Több százan tüntettek Matovič háza előtt Nagyszombatban

advent

Rendhagyó lesz az adventi időszak

Peter Pellegrini hlas
Frissítve

Pellegrinit választották a Hlas elnökének

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.