Börtönbe menne? Várják Balassagyarmaton!

Balassagyarmat |

<p>Különleges élményt kínál a látogatóknak a Nógrád Megyei Levéltár és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön közös programja június 20-án.</p>

A rabszállítóval érkező érdeklődők előtt megnyílik a börtönkapu, a levéltári dokumentumok bemutatják a fegyintézet múltját és jelenét, a távozók börtöntetoválással búcsúzhatnak az intézettől.

A börtön zárt rendszer, de a levéltár is az maradhat, ha a saját világába zártan működik, ezért most házhoz, pontosabban börtönbe megy. A levéltár őrzi a Balassagyarmat közepén álló, építészetileg egyedülálló börtön építésének dokumentumait, a Rabdolgoztató Intézet iratait, az elítéltek törzskönyveit, és azokat az aktákat is, amelyekkel be- illetve kikerültek az elítéltek. Ezeket a dokumentumokat is megnézhetik az érdeklődők a büntetés-végrehajtási intézetben - mondta Tyekvicska Árpád, a megyei levéltár igazgatója a különös programról az MTI-nek.
    A program mozielőadással kezdődik a gyarmati Madách Filmszínházban. Gazdag Gyula Túsztörténet című filmjét vetítik le, a film azt a fegyveres kollégiumi túszejtést dolgozza fel, amely 1973-ban történt a városban. Az ügy aktáit a vetítés helyszínén állítják ki.
    A nap folyamán 15 és 20 óra között félóránként indul a mozi elől a rabszállító autó, ez viszi az érdeklődőket a börtön udvarára az 1847-ben készült haranghoz.
    Az első állomás a betyárvilágot idézi fel Sisa Pista egykori cellájában, ahol bemutatják Sisa Pista történetét és peranyagát.
    A körfolyosókon jutnak majd el a látogatók az egykori kivégzések helyszínérére, az akasztófához. Ez ebben az esetben nem az út vége, mert innen a börtönkápolnában folytatódik a látogatás, ahol levéltári iratok, fotók mutatják be az intézet múltját és jelenkori hétköznapjait.
    Távozáskor a látogatók rabmunkákat vásárolhatnak, fényképet és börtöntetoválást készíttethetnek. A megjelenteknek névre szóló elbocsátó levelet adnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?