Bizonyíték – nem ígéret

London. Európai csillagászok – ráunva a Holdraszállásban kétkedők „érveire” – úgy döntöttek, felvételeket készítenek a Hold felszínén a Földről is látható, az Apollo-program során hátrahagyott űreszközökről

A Holdraszállás körül az utóbbi időben ismét nagy port kavartak azok, akik mindenáron be kívánják bizonyítani, hogy az Apolló-program nem más, mint világméretű csalás. Az ismét nagy publicitást kapott összeesküvéselmélet-gyáros szerzők és csoportok kételyeit nem lehet egykönnyen eloszlatni. A NASA tervezte, hogy kiad egy „hivatalos” Holdraszállás könyvet – noha már könyvtárnyi irodalma van az emberiség történetének egyik legnagyobb eseményének. Ám később visszalépett e tervétől, mondván, rossz fényben tüntetné fel a programban egykor dolgozó szakembereket, tudósokat, ha a sajtóban mintegy védekezéséként állítanák be a dokumentumok publikálását.

Viszont a kétkedők népes táborának hamarosan szembe kell néznie néhány képpel, amelyet európai csillagászok tárnak majd eléjük. A világ legújabb és legnagyobb teleszkópját is segítségül hívták, hogy utánanézzenek a Holdraszállásokkor hátrahagyott eszközöknek.

A leszállóegységeket valószínűleg igen jól lehet majd látni az Andokban nemrég épült VLT teleszkóppal, amelyet európai csillagászok működtetnek Chilében, de néhány hátrahagyott eszközt is megtalálhatnak. A kérdés csak az, hogy a kételkedők nem kérdőjelezik-e meg az új felvételeket, vagy keresnek más kifogásokat a képek láttán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?