Beleszeretett a magyar nyelvbe

Lehet, hogy a hollandok rövidesen új szólásmondást találnak ki: „Olyan élelmes, hogy még a magyar nyelvből is megél”. Pedig Edwin van Schie nem pusztán élelmes: miközben kínkeservesen megtanult magyarul, beleszeretett a nyelvbe.

Aki már megkísérelt idegen ajkúakat magyarul tanítani, az tudja: az ötödik-hatodik lecke körül úgy összebonyolódik a nyelvtan, hogy legény legyen a talpán, aki bírja szusszal. Akár tanárként, akár tanítványként. Edwin van Schie mind a két szerepet kipróbálta.

De vajon ki akar megtanulni olyan nyelvet, amely nem világnyelv? A szerelmes, a turista, az, aki Magyarországon üzletel, aki eredetiben akar olvasni valamely írót, akinek ősei magyarok voltak. Vagy akinek ez a hobbija. A hollandus véletlenül tanulta meg a nyelvet: az iskola elvégzése után mezőtúri barátjával üldögélt egy kolozsvári vendéglő teraszán, ott ejtette ki az első magyar szavakat.

Akkor még nyilván nem sejtette, hogy azon a teraszon pályát változtatott. Beiratkozott ugyan az amszterdami egyetem angol szakára, de közben magyarul tanult. Szakdolgozatát Örkény Istvánból és a Tóték című darabból írta. Féléves budapesti ösztöndíj következett, majd a debreceni nyári egyetem, ahol megismerkedett a magyarul elfeledni nem akaró szlovéniai, lendvai lánnyal, akit feleségül vett. Két gyermekükkel hollandul beszélnek, de a kislány már kóstolgatja a magyar nyelvet.

– Az Egri csillagok volt az első magyar könyv, amelyet olvastam – mondja. Pedig valaki a kezébe adhatta volna Füst Milán A feleségem története című remek regényét, a holland hajóstiszt feledhetetlen szerelméről.

Edwin van Schie 1988-ban, az egyetem elvégzése után szülővárosában, Haarlemben, magyar nyelviskolát indított. Öngyilkos ötlet, mondhatnák a szakemberek. Hiszen nemcsak mi tudunk átlagban csupa klisét a hollandokról (tulipán, szélmalom, csatornák stb.), ők se tudnak sokat rólunk. Hallottak a pusztáról, a cigányzenéről, Puskás Öcsiről, l956-ról – foglalja össze Edwin van Schie. Elég sokan jelentkeztek az apróhirdetésre. Rövidesen kiderült, Edwin tehetséges tanár.

1989-ben nyelvtankönyvet írt, 1992-ben kezdők számára megjelentette Beszélj magyarul! című nyelvkönyvét. Négy év múlva Most Magyarul! címmel kétnyelvű magazint indított útjára, amelynek példányszáma körülbelül 2500. (A felkiáltójeles címek miatt úgy tűnik, Edwin felszólító módban gondol a magyar nyelvre). 1999-ben kiadta nyelvtankönyve második, bővített kiadását. Azóta sem állt le: a régi garázs helyén korszerű épületet húzatott fel, 2002 januárjától itt folytatja kedvenc szakmáját, a magyartanítást.

További tervei: parabolaantenna („hogy tudjuk fogni például a Duna TV-t”), talán a magyar turisztikai minisztérium révén bővíteni a Most Magyarul! című magazint, újra kiadni a tankönyvet, összeállítani a magyar művek holland fordításainak, valamint a magyarsággal kapcsolatos holland köteteknek a bibliográfiáját, útikönyvet szeretne kiadni, könyvfordítással is foglalkozik.

– Kezdetben nem volt kapcsolatom a hollandiai magyarokkal. Nem is ismertem őket. Magyarországon voltak a barátaim. Persze, részben féltem is a lehetséges konkurenciától. Emellett be akartam bizonyítani magamnak, hogy tudok tanítani, értek a magyar nyelvhez. Lapszerkesztőként kapcsolatban állok a hollandiai magyarokkal. Ha idő híján nem jutok el a rendezvényekre, mindig képviseltetem valakivel a magazint. Külön élmény, büszkeség, hogy egy-egy tanítványom magával hozza magyar barátját, barátnőjét, aki óra után kijelenti, remekül tudok magyarul, és ő maga is tanult valami újat anyanyelvéről – vallja Edwin van Schie.