Bármit elvállalna?

Két hónapja nem látott ágyat, s állítólag csak krumplit és sajtokat fogyaszt az az arab férfi, aki augusztus eleje óta állandó lakója lett a prágai Ruzyně repülőtér nemzetközi tranzit utasterének.

Két hónapja nem látott ágyat, s állítólag csak krumplit és sajtokat fogyaszt az az arab férfi, aki augusztus eleje óta állandó lakója lett a prágai Ruzyně repülőtér nemzetközi tranzit utasterének.

A mintegy harminc éves Ibrahim Zijad egy szál irat nélkül érkezett meg Isztambulból Prágába, s azonnal politikai menedéket kért a cseh hatóságoktól. Kérése azonban iratok hiányában helyben elutasításra talált. A csehek ugyan gyorsan felültették egy Isztambulba tartó gépre, de eredeti iratok nélkül, cseh papírokkal, a török hatóságok azonnal visszatoloncolták Prágába. A palesztin férfi kálváriája így folytatódik, s a rejtélyes eset végkifejlete ma még nem nagyon látható.

Ibrahim Zijad hívő muzulmán, s ahogy azt a hét végén az őt meglátogató újságíróknak – köztük az Új Szó prágai tudósítójának – elmondta, eddig Libanonban élt egy palesztin menekülttáborban. Nehéz életkörülményei elől Európába szeretett volna menekülni, s mivel hivatalosan erre lehetősége nem volt, állítólag 5000 dollárért bizonyos személyek elintézték, hogy Isztambulban felülhessen a Cseh Légitársaság (ČSA) Prágába tartó gépére. A ČSA határozottan tagadja ezt a tényt, s különösen azt a feltételezést, hogy útlevél nélkül ült volna fel a gépre. A csehek azt állítják, hogy Zijad a repülőgépen megsemmisítette – egyes vélemények szerint egyszerűen megette – az útlevelét, s a fedélzeti kártyáját is. Zijad váltig azt állítja: útlevele nem volt, de a fedélzeti belépőt valóban megsemmisítette. A ČSA számára rendkívül kínos, hogy a nemzetközi terrorizmustól való jelenlegi általános félelem légkörében olyan súlyos gyanú terelődik rá, miszerint kenőpénzért ismeretlen személy is a gép fedélzetére kerülhet. Ez komoly dolog, sokkal komolyabb, mint Zijad mindennapi eledele.

Daniel Plovajko, a ČSA nemzetközi osztályának igazgatója szerint Zijad naponta három utalványt kap, amiért reggelit, ebédet és vacsorát vehet magának a repülőtéri vendéglők-ben, s nem kell csak krumplin és sajton élnie. – Zijad úr jól beszél oroszul, ezért bármikor megkérdezheti, milyen húst szolgálnak fel neki. Másrészt azt hiszem, hogy a csirkét vagy a halat csak meg tudja különböztetni a disznóhústól – magyarázta a palesztin férfit felkereső újságíróknak Plovajko. Megjegyzi, hogy információi szerint az arab menekült nem igen szavahihető, s gyakran változtatja mondókáját. Zijad oroszul saját szavai szerint Bejrútban tanult meg, s nem valahol Oroszországban, ahogy egyesek gyanítják. – Ez az ember illegálisan érkezett hozzánk, nem kizárt, hogy különféle csalások útján, s most menekültstátust szeretne kapni a cseh hatóságoktól, holott maga is beismeri, hogy nem politikai üldözött – folytatja Plovajko. Zijad, akinek mindezt lefordították, kijelentette: őt a politika nem érdekli, ő csak normálisan élni, dolgozni szeretne. – Minden munkát elvállalnék – hangsúlyozta.

A prágai nemzetközi repülőtér tranzit utasterében tévézve, széken vagy a szőnyegen szundítgatva, a teremben sétálgatva, olykor az utasokkal beszélgetve tölti napjait, s éjjeleit. Minden vagyona két reklámszatyorban elfér. Ágyat a hatóságoktól nem kapott, mert „ezt a személyt semmiféle hivatalos rovatba besorolni nem lehet, s a tranzittér nem hálószoba” – állítja az egy idegenrendészeti alkalmazott, aki a repülőtéren éppen ügyeletben van. A titokzatos arab melegítőt visel, s tisztálkodásra a repülőtéri toalettet, illetve zuhanyozókat használja. Törülközőket, borotvát, fogkefét és fogkrémet saját szavai szerint más utasoktól kapott.

– Egy svéd úr valami speciális műszerrel azt is megmérte, hogy merre van innen Mekka. Most már nyugodt szívvel rendesen imádkozhatok is – meséli történetét újságíróknak Zijad. Bár aránylag nyugodtnak néz ki, mégis azt állítja, hogy maga sem tudja, meddig bírja még elviselni ezt a bizonytalanságot, ezt a helyzetet. – Egyre gyakrabban jár az eszem azon, hogy éhségsztrájkot kezdek. Akkor talán megoldják a helyzetem – szögezte le.

Plovajko szerint a ČSA sem kíván mást, mint e bonyolult, s számára felettébb kellemetlen helyzet mielőbbi megoldását. Elmagyarázza, hogy a csehek már tárgyalnak a libanoniakkal is, hogy próbálják meg leellenőrizni Ibrahim Zijad személyi adatait, s ha valóban Libanonból való, akkor adjanak neki új iratokat, s fogadják vissza őt. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a rejtélyes férfival, ha Libanon bármi okból is nem fogja őt elismerni saját állampolgárának, Plovajko nem igen tudott konkrét választ adni, de azért bízik abban, hogy valaki majd csak megkönyörül rajta. Tán valamelyik arab állam. – Akkor várni fogunk. Nem tudom meddig, de még kivárunk. Amint azonban akad egy állam, amely hajlandó befogadni őt, mi nagy örömmel és a saját költségünkre késedelem nélkül felültetjük őt az oda tartó első gépre, s menjen Isten hírével... – fejtette ki a ČSA képviselője.

Prága, 2003. szeptember

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?