Bakács Tibor: Para, kérjél bocsánatot!

Budapest |

<p>Bakács Tibor, a Klubrádió műsorvezetője szerdán a rádió hullámhosszán szólította fel Para-Kovács Imrét, előző napi beszélgetőpartnerét, hogy kérjen bocsánatot egyik kijelentéséért.</p>

Para-Kovács Imre a műsorban - az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) KDNP-s tagja, Tirts Tamás közlése szerint - azt mondta: "egy gyerek fejlődését két dolog tudja délelőtt tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia".

"Tegnap a műsoromban elhangzott egy nagyon szerencsétlen mondat, amit, szerintem, Para-Kovács Imre szellemesnek vélt. Az az igazság, hogy én már az adásban is elhatárolódtam ettől, többször is. Nem is nekem és a rádiónak kellene bocsánatot kérni, hanem Para-Kovácsnak. Abban bízom, hogy ezt majd megteszi" - mondta Bakács Tibor szerda délután. "Para, kérjél bocsánatot!" - zárta szavait a műsorvezető, aki az Ötös című műsorban mondta el rövid nyilatkozatát.       

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, a Fidesz-KDNP frakciószövetség társelnöke az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében "aljas provokációnak, a keresztények, a kereszténység elleni botrányos kirohanásnak" nevezte az elhangzottakat.

Ez a destruktív viselkedés csak egy frusztrált kisebbség sajátja, és visszhangtalan marad a magyar társadalomban - írta Semjén Zsolt. "Nem ülünk fel az aljas provokációnak" - hangsúlyozta, megerősítve a frakciószövetség azon elhatározását, hogy semmilyen közösséget nem vállalnak a Klubrádióval, vagyis nem hajlandóak megszólalni a hullámhosszán.

Tirts Tamás, az ORTT tagja szerdán sürgősséggel hatósági vizsgálat elrendelését szorgalmazta, de közlése szerint a testület baloldali többsége nem támogatta a javaslatot.

"Úgy vélem, az elhangzottak felvetik a médiatörvény és az alkotmány által védett alapértékek sérelmét, valamint alkalmasak a keresztény emberek vallási érzékenységének megsértésére" - fogalmazott az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Para-Kovács Imrét az MTI kora este nem tudta elérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?