Bajban vannak a vajdasági gazdák

Horgos környékén, a búzaföldeken egyetlen aratócséplőt sem látni, a termelők a részleges megegyezés ellenére sem kezdték meg az aratást. Nagy Tibor ismert horgosi termelő adta meg erre a választ:

– Az árpa aratása már befejeződött, a búza aratását még nem kezdtük meg, de nem az ára miatt, hanem azért, mert a próbavágás alkalmával kitűnt, hogy a szalma még nedves, nem lehet vágni. Mi kb. húsz hektár területen gazdálkodunk, ebből valamennyi gyümölcsös, szőlőskert, van konyhakerti veteményesünk is, de túlnyomórészt szántóföldi termeléssel foglalkozunk. Az árpát már learattuk, nálam az idei hozam nem volt nagy, mert a bevetett terület alacsonyan fekszik. A búzatermésem sem ígérkezik átlagon felülinek, megítélésem szerint a holdankénti átlag kb. 2,5 tonna búza lesz. Ha ezt a tavalyi egy tonnához viszonyítom, akkor jónak számít. Mivel nincs sem nekem, sem a falunak szárítója, át kell adnom a búzát. A horgosi termelők is részt vetek a tiltakozó útzárlatban, s annak ellenére, hogy az ígért árral nem lehetünk megelégedve, úgy tartjuk: a kezdetben emlegetett 5,5 dináros kilónkénti árhoz viszonyítva a 7,5 dinár, plusz a prémium mégis eredmény.

Mindennapi kenyerünket...

–Csak az a kétségbeejtő, hogy nekünk minden évben ilyen drasztikus eszközökkel kell tudtára adni az országnak, hogy a mezőgazdaságban rendkívül nehéz, szinte vészes már a helyzet. Tavaly a katasztrofális szárazság miatt a búzatermés szinte semmilyen sem volt, tiltakozásunkkal elértük, hogy legalább vetőmagot és némi egyéb kedvezményt kapjunk. Tudni kell, hogy a katasztrófa elsősorban Észak-Vajdaságot sújtotta, a kedvezmény pedig egyformán vonatkozott minden búzatermelőre az országban. Hangsúlyozni kell, habár ezt talán minden épeszű ember tudja, hogy a búza egy ország stratégiai terményét jelenti, amiből egyik terméstől a másikig a lakosságnak a mindennapi kenyeret biztosítják. Ennek tudatában felfoghatatlan, hogy néhány nappal az aratás megkezdése előtt az állam még nem határozta meg a búza védőárát, tudtunkra adva ezzel, hogy neki mindegy, mi lesz a búza, vagyis a mezőgazdasági termelők sorsa. Ismét azok járnak jól, akik a kivitellel foglalkoznak. Már most jelentkeznek olyan vállalatok, melyeknek nem a mezőgazdaság a fő foglalkozása, de van pénzük és felvásárolják majd az idei termést. Tárolják, aztán a megfelelő pillanatban kiviszik külföldre. Mi a termést még a szolgáltató szárítókba sem merjük már adni, hiszen itt a kanizsai példa: a megőrzésre átadott búzát a termelők egyelőre nem kapják vissza, mert tönkrement a vállalat.

Nincs ösztönző támogatás

– Nemcsak a búza védőárának meghatározásával van nálunk baj - ömlik a szó Tibor gazdából. – Egyértelmű, hogy nincs mezőgazdasági termelés állami támogatás nélkül. Én elhiszem, hogy a búza világpiaci ára másfél euró körül mozog. De nem szabad elfelejteni, mekkora támogatást kap egy európai termelő. Én jól ismerem a magyarországi viszonyokat, mert a horgosi Termelők Klubjának tagjaként gyakran cserélünk velük tapasztalatot. Náluk minden hektár termőföldre 40 ezer forint támogatást kap a termelő, tekintet nélkül arra, mit vet. Ha olyan a termék, amit kiszállítanak, pluszprémiumot kapnak, ezenfelül kedvező kölcsönökkel ösztönzik a termelőket a géppark felújítására. Nálunk még ezt sem oldották meg az elmúlt – vissza ne térjen! – tízegynéhány év alatt, a mi gépparkunk szinte teljesen tönkrement, munka közben toldozzuk, foldozzuk őket, és az ilyen karbantartás drágább, mint egy új gép részletfizetése. Nálunk senki sem becsüli a hazai terméket, nincsenek védővámok, ezért történhet meg, hogy a híres almánk mellé külföldről hoznak be almát, hogy tovább ne soroljam. Ezek olyan problémák, amit mi egyéni termelők még útzárlattal sem oldhatunk meg. Ide olyan meggondolt, szervezett agrárpolitika szükséges, ami lehetővé teszi legalább a normális termelést.

Azonnal kell fizetni

– Azt kérdezi, miért foglalkozunk többféle termeléssel? Hát azért, mert ismerve a körülményeket, mindig arra számítunk, hogy ha veszítünk a búzán, majd pótoljuk a gyümölcsön, ha az sem fizet, akkor majd a konyhakerti növényeken. Sajnos egyre kevésbé jön be a számítás. De a mezőgazdasági termelést nem lehet egyik napról a másikra felszámolni. Én 1990-ben kezdtem el komolyabban foglalkozni a mezőgazdasági termeléssel, amikor a feleségemmel, Ibolyával megörököltük a szülők után a földeket, de most már tudom, hogy nagyon rossz választás volt.

Ezért is határozott úgy a család, hogy a vejem, Tamás és a lányom, Evelin munkaviszonyba lépnek. Egy háztartásban élünk, itt van Noémi is, a négyéves unoka, úgy gondoltuk, legalább valami szilárd jövedelme legyen a családnak, ha kevés is. A munkát a fiammal, Attilával és Mónika menyemmel meg a feleségemmel végezzük. Igaz, most a menyem „szabadságra” megy, mert szeptember elején várjuk a második unokát. Még állattenyésztéssel is foglalkozunk, van három fejős tehenünk, néhány hízónk, mert a tejhaszonból kapott kevéske pénz is sokat számít. Mert élő fogótőkére a mezőgazdasági termelőnek is szüksége van. Például most, aratáskor a kombájnos nem kérdezi, van-e tartalékom. Ha kész az aratás, azonnal ki kell fizetni a holdankénti 2450 dinárt, plusz a bálázás költségeit. De így van ez minden újratermelési anyaggal, bármit veszünk: vetőmagot, műtrágyát, gépalkatrészt, mindenhol azonnal fizetni kell. Mi a búza árát majd akkor kapjuk meg, ha a felvásárlónak pénze lesz.

–Állítólag prémiumot is csak azok kapnak majd, akik már bejegyeztették a gazdaságukat. Ez a bejegyzés egy külön mese, amiről azt mondták, teljesen ingyenes lesz és naprakész. Hát ez a gyakorlatban úgy működik, hogy a kataszteri vagy a telekkönyvi kivonatért területenként 100 dinárt kell fizetni. Akinek öt testben van földje, az ötször fizeti a száz dinárt. És a papírok majd fél év múlva lesznek készen. Állítólag megcéloztuk az Európai Uniót, de azt hiszem, ilyen mezőgazdaság-politikával sohasem érünk oda, jóllehet a mi parasztjaink is legalább annyira értelmesek s dolgosak, mint az Európa bármely országában élők – fejezte be mondandóját Nagy Tibor.