Azonos a fénysebességgel

Először sikerült megmérni a gravitáció sebességét – a kísérlet bebizonyította, hogy a relativitáselméletben foglaltak helyesek.

Először sikerült megmérni a gravitáció sebességét – a kísérlet bebizonyította, hogy a relativitáselméletben foglaltak helyesek.

Tavaly szeptemberben két amerikai kutató elvégzett egy olyan mérést, amellyel megállapíthatták, hogy a gravitáció Einstein relativitáselméletének megfelelően a fénysebességgel megegyező mértékben vagy másként, rendhagyó módokon és sebességgel terjed. Ed Formalon és Sergei Kopeikin tudományos mérföldkőnek nevezhető kísérletet végzett, amelyet idén az Amerikai Csillagász Szövetség konferenciáján ismerhettek meg kollégáik. A rendezvényen Formalon és Kopeikin ismertette megfigyeléseit és számításait, amelyekkel bebizonyította, hogy Einstein 1915-ös általános relativitáselméletében leírtak helyesek, vagyis sikerült megmérniük, milyen sebes a gravitáció. Ehhez szükség volt arra, hogy egymáshoz és a Földhöz képest megfelelő pozícióban legyen a Jupiter és egy kvazár. Tavaly szeptemberben a Jupiter egy erős rádióhullámokat kibocsátó kvazár előtt haladt át, így jól megfigyelhető volt több földi rádióteleszkóppal, ahogy a bolygó körül a gravitációs mező elhajlítja a kvazár rádiójeleit. A gravitációs mező okozta rádióhullám-elhajlás miatt a kvazár látszólagos helyzete megváltozott. A kvazár látszólagos és tényleges pozíciója közti eltérésből kiszámíthatóvá vált, mekkora sebességű a gravitáció. A kutatók kalkulációja szerint a gravitáció a fénysebesség 0,95-szörösével halad, de a számításokhoz elég nagy tűréshatárt állapítottak meg (0,25-öt), így valószínű, hogy a fénysebességgel megegyező sebességű.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?