Az űrturista a legendás atomfizikus leszármazottja

Gépész és jogász

Ez a kis falu Magyarország nyugati részén fekszik: Sopron–Kőszeg–Egyházasfalu majdnem egyenlő oldalú háromszöget feszítenek ki. A kis Simonyi tehetségére a helyi általános iskolában a plébános figyelt fel, ő intézte el, hogy Budapesten, az Árpád Gimnáziumban tanulhasson tovább. Tanulmányait a Műegyetemen folytatta, ahol 1940-ben szerzett gépészmérnöki diplomát, egyidejűleg a Pécsi Tudományegyetem Jogtudományi Karán jogi doktorátust. Ezután a Műegyetem újonnan létesített atomfizikai tanszékén dolgozott. Bay Zoltán csoportjának tagjaként aktívan közreműködött a később világhírűvé váló holdradarkísérletben. Feladata az volt, hogy válaszoljon a radarkutatás elméleti kérdéseire. Négy évig vezette a soproni Erdő-, Bánya- és Kohómérnöki Kar elektrotechnikai tanszékét. Ott magfizikai laboratóriumot alapított, és létrehozta az első hazai magfizikai részecskegyorsítót. Ennek emlékét a helyszínen márványtábla őrzi, a tanítványai által felújított részecskegyorsító pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán lelt otthonra. 1952-től vezetője lett a Központi Fizikai Kutatóintézet atomfizikai osztályának és a Budapesti Műszaki Egyetem elméleti villamosságtan tanszékének.

A fizika kultúrtörténete

Tudományos eredményei közül talán a legjelentősebb a fúziós energiatermelés elvi lehetőségeit vizsgáló tanulmánya. Rájött egy új impulzuselosztó készülék elvére, és kiemelkedő eredményeket ért el az elméleti mechanika területén is.

1956-ban megválasztották a Központi Fizikai Kutatóintézet forradalmi bizottsága elnökének. Egy évre rá az intézet elhagyására kényszerült, majd lemondott tanszékvezetői megbízatásáról is. Az ellene irányuló támadások elől kitérve visszahúzódó, menekülő emberként valósította meg nagy álmát: a természettudományos és a humán kultúra szintéziseként megírta A fizika kultúrtörténete című könyvét. Ez a mű világviszonylatban is egyedülálló. Hatalmas munka, különleges látásmód, kivételes tárgyi tudás és aszketikus kitartás szükségeltetett a megteremtéséhez. Ki várhatja mindezt józan ésszel egy szál embertől, különösen ma, amikor letűnni látszik a nagy egyéni teljesítmények kora? Könyvének magyarul négy kiadása látott napvilágot. Majd újabb elismerések jöttek: Magyar Örökség-díj, Akadémiai Aranyérem és a Tudományos Újságírók Klubjának „Az év tudósa” díja. Szakkönyvein, melyek több világnyelven sok-sok kiadásban jelentek meg, mérnök- és fizikusgenerációk nőttek fel: Villamosságtan, Elektronfizika, Elméleti villamosságtan.

Frontvonalat nyitott

Szívügyének tartotta a tudás közkinccsé tételét. A Természet Világa tudományos ismeretterjesztő folyóirat szerkesztőbizottságának tagjaként hathatósan segítette a lap misszióját. Megírta A fizikai kutatások frontvonala a harmadik évezred küszöbén című nagyívű esszéjét, majd a Magyar Rádió Gordiusz Műhelyének gondozásában négyrészes rádióelőadás-sorozattal lepte meg a nagyközönséget. A XVII. századról beszélt, a zsenik századáról, a kopernikuszi fordulat kiteljesedéséről, elképesztő tudásanyaggal és láttató erővel. A Természet Világa folytatásokban közölte ezeket az előadásokat, amelyeket egy tudósokból és olvasókból álló zsűri nívódíjjal tüntetett ki.

A Természet Világa különszámaként megjelentette hattyúdalát, A magyarországi fizika kultúrtörténete (XIX. század) című munkáját, majd annak bővített, átdolgozott második kiadását.

Odaadó szeretettel segítette a folyóirat középiskolás diákok számára kiírt cikkpályázatát; a Kultúra egysége címmel különdíjat alapított. Simonyi Károly 2001. október 9-én hunyt el, 85 éves korában. Tudását, műveltségét két kézzel osztogató ember volt. Kedvenc költőjével, Dsida Jenővel együtt elmondhatta: „Megtettem mindent, amit megtehettem.” Szülőfaluja általános iskolája 2004. június 19-e óta az ő nevét viseli. Az iskolába igyekvő kisdiákokat pedig a legendás hírű műegyetemi professzor bronzszobra fogadja. Vajon mikor néz vele szembe egy újabb „kis Simonyi”?

Holnap repül az utód?

Március közepén megkezdték vizsgagyakorlatukat a Moszkva melletti Csillagvárosban lévő kiképzőközpontban azok az űrhajósok, akik április 7-én (holnap) indulnak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A két orosz, Fjodor Jurcsihin és Oleg Kotov, valamint a magyar származású amerikai Charles Simonyi, aki a világ ötödik űrturistája lesz, a Föld körül mintegy 350 kilométeres magasságban keringő űrállomáshoz kapcsolt Zarja és Zvezda orosz modulok, illetve az őket az ISS-re szállító Szojuz TMA orosz űrhajó földi másában kezdték meg a gyakorlatozást, amelyet egy bíráló bizottság követ nyomon és osztályoz. (hvg.hu)