Az ösztöndíj, mint ahogy azt neve is elárulja, jobb tanulásra, nagyobb szorgalomra hivatott serkenteni a diákokat. Mindannyian ismerjük (ha máshonnan nem, irodalmi művekből) nem is annyira régi korok szegény sorból származó, ám okos diákjait, akik nem engedhették meg maguknak, hogy rosszul tanuljanak, hiszen jó jegyük egyben megélhetésük záloga volt.
Az „ösztönző“ ösztöndíj
Az alábbi történetek szereplői szobatársak, a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsésztudományi Karának hallgatói. Kiváló tanulmányi eredményeik jóvoltából mindhárman jó esélyekkel pályázhatnának a tanulmányi ösztöndíjra, már ha manapság is létezne ilyen. Jobb híján a szociális támogatást próbálták megszerezni, hiszen egyikük sem dúskál a pénzben.
Első történetünk hőse negyedéves. Mindkét szülője munkanélküli, egyáltalán nem tudják támogatni, ezért hát – egyelőre – abból a pénzből él, amit még a nyáron keresett, németországi munkavállalása idején. Amikor azonban afelől érdeklődőtt, számíthat-e a szociális juttatásra, elutasító választ kapott.
„Önnek nincs joga az ösztöndíjhoz, hiszen a kérelmek elbírálásakor a család 2001-es pénzügyi helyzetét vesszük alapul, s az édesapja 2001-ben még dolgozott“ – hangzott a magyarázat, amiben volt is igazság, de ez sovány vigasz lehet 2002 vége felé, igencsak pénzszűkében.
Lakótársa, akivel a második eset megesett, még csak most ismerkedik az egyetemi élettel, elsős. Egy kis gömöri falucska lakója, ez a vidék nem éppen a magas életszínvonaláról híres. Természetesen ő is beadta igénylését, támogatást remélve. Azonban ő sem járt szerencsével, hiába kereste nevét az ösztöndíjban részesülők listáján. De hát hogyan is szerepelhetne a boldog kiválasztottak között, amikor az egy személyre jutó összeg családjukban 36,80-nal túllépi a létminimumot?
„Érdekes matematika ez, – panaszkodott később a szobatársainak, – ezek szerint az a 36,80 egyenértékű azzal a 800 koronával, amit ösztöndíjasként a legrosszabb esetben is megkaptam volna.“
A kollégumi szoba harmadik lakója úgy tűnt, szerencsésebb lesz társainál. Neve szerepelt a listán, sőt, „fizetésnapon“ hiánytalanul meg is kapta a neki járó pénzöszszeget. Aztán 2002 októberében változás állt be a család anyagi helyzetében. Nem túl jelentős, de mégiscsak pozitív változás. Történetünk hőse becsületes, törvénytisztelő egyetemi polgár lévén ezt azonnal jelentette. Nem izgult túlságosan, hiszen az ösztöndíjat úgyis a 2001-es évből számítják. Legközelebbi pénztárlátogatásakor azonban hideg zuhanyként érte a hír, mely szerint nemcsak, hogy nem folyósítják neki tovább az ösztöndíjat, de az eddig felvett adagokat is vissza kell fizetnie.
„Hát hol itt a logika? – kérdezte mérgesen együttérző szobatársaitól. – Egyszer 2001, máskor 2002 a mérvadó?“
Úgy tűnik, a jelenlegi ösztöndíjrendszerben mindig az a mérvadó, ami kevesebb pénzt hozna a mindig üres zsebű diákság konyhájára. S bár az ösztöndíjnak, mint azt neve is elárulja, ösztönző hatásúnak kellene lennie, ez a felismerés inkább elveszi a kedvünket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.