Az ördög gyilkolta meg?

Bukarest. A moldvai kolostorban ördögűzés közben halálra kínzott apáca esete önvizsgálatra készteti-e a román népet, amelyik még nem tudja, hogy csak szeretné, vagy igazán akarja is Európát? – teszi fel a kérdést pénteki vezércikkében a Krónika.

Corogeanu kolostorfőnök és az eltévelyedett négy apáca a csuklyás rendőrök gyűrűjébenAP-felvételAz erdélyi napilap Az útkeresés mártírja című vezércikkében emlékeztet: a Vaslui megyei Tanacu lakóinak egy része szerint maga az ördög ölte meg Maricica Irina Cornici apácát a falu melletti Szentháromság-kolostorban. A kijelentés nem egy, a középkort idéző történelmi regény mondata, hanem a legfrissebb napilapokban olvasható. A fiatal nővér kínok közti halála bulvárcsemegéből nagyon hamar országos üggyé vált: talkshow-k, riportok, publicisztikai anyagok tömkelege foglalkozott, foglalkozik a kolostorfőnök és a négy apáca tettével. Az ügy a hétköznapok legfőbb beszédtémájává vált, háttérbe szorítva egyéb fontos témákat, például a vasutassztrájkot és a parlamentben benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítványt.

A médiában kirajzolódó kép azt mutatja, hogy Románia szinte egy emberként ítéli el a barbárnak tekintett cselekedetet. Ám ez a teljes, valós kép? – teszi fel a szerző kétkedően a kérdést, megállapítva: Tanacu lakóinak véleménye például egészen más, és abban az országban, ahol a javasasszonyok igazi médiasztárok, és egyetemet végzett emberek kérik pópájukat, törje meg a rájuk mondott rontás varázsát, képmutatás kijelenteni, hogy Petru Daniel Corogeanu kolostorfőnök (az apáca keresztre feszítését és kínzását kezdeményező pap) elszigetelt elmebeteg. Nem arról van szó inkább, hogy az a réteg, amelyik számára csak egy vélemény létezik – mégpedig a pópáé –, nem jut szerephez a médiában? Vagy ha igen, akkor például a közvélemény-kutatások azon oszlopaiban, amelyek az Európai Unióról semmilyen ismeretekkel nem rendelkezők sajnálatosan nagy számát jelzik – írja a lap.

A média által közvetített népharag Románia modernizációjának egyik legnagyobb ellenlábasát, az ortodox egyházat is azonnali és nagyon határozott állásfoglalásra késztette. A pópa és az apácák kiközösítése azonban még mindig nem lebbenti fel a fátylat arról, hogyan, milyen törvények alapján zajlik az élet a gombamód szaporodó kolostorokban, ahonnan sokszor teljes falvak életét irányítják – fejti ki a Krónika cikkírója.

Maricica Irina Cornici meghalt, és nagy űrt hagyott maga után. Egy kettőségben élő, a Balkánból Európába menekülni próbáló ország útkeresését a jövő és a múlt között. Szenvedése és pusztulása vajon lesz-e annyira katartikus, hogy önvizsgálatra késztessen egy népet, amelyik még nem tudja, hogy csak szeretné, vagy igazán akarja-e Európát? (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?