Az ISS-en elhelyezett 3D nyomtató kinyomtatta az első tárgyat

New York |

<p>Kinyomtatta az első tárgyat a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) lévő háromdimenziós nyomtató - ez az első olyan használati eszköz, amelyet a Földön kívül gyártottak, súlytanság állapotában - közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.</p>

A kinyomtatott tárgy egy 7,6 centiméter hosszú, 3,8 centiméter széles fehér műanyag lemez, amelyen a NASA és a nyomtatót előállító Made in Space magánvállalat logója látható. Az űrhivatal szerint a kinyomtatott tárgyon a forrasztások néhol szilárdabbak a vártnál, ami arra enged következtetni, hogy súlytalanság állapotában a műanyag rétegződése némileg másképp történik, mint földi körülmények között.

"Ez az első tárgy, amelyet a Földön kívül gyártottak. Azt lehet mondani, hogy teleportáltuk egy tárgyat, parancsot adva a printernek a nyomtatásra" - közölte Aaron Kemmer, Made in Space vezérigazgatója, aki szerint ez nemcsak a NASA számára, hanem az egész emberiségnek siker.

A mikrohullámú sütő nagyságú háromdimenziós nyomtatót szeptember közepén szállította az ISS-re a Dragon teherszállító űrhajó. A nyomtatót egy héttel ezelőtt helyezték el és kalibrálták a Destiny amerikai tudományos modulban.

A tervek szerint az elkövetkező hetekben még mintegy húsz műanyag tárgyat fognak vele kinyomtatni, majd elemzésre visszahozzák Földre. A Made in Space a közeljövőben egy sokkal nagyobb teljesítményű 3D-s nyomtatót küld az ISS-re, és jövőre az európai űrügynökség is ilyen berendezést akar ott elhelyezni, hogy az űrhajósok maguk készíthessék el műanyagból a munkájukhoz szükséges tárgyakat, alkatrészeket. Szakértők szerint ezzel jelentősen olcsóbbá és gyorsabbá válik az űrkutatás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?