Az "intelligens" szemeteskukák ellen indítottak harcot a brit hatóságok

London |

<div>Az elmúlt hetek titkos adatgyűjtési botrányai nyomán a brit hatóságok harcot hirdettek a Londonban terjedő &quot;intelligens&quot; szemeteskukák ellen.</div><div>&nbsp;</div>

A Renew cég egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kukái ugyanis képesek arra, hogy adatokat gyűjtsenek az arra haladó okostelefon-tulajdonosokról. A "high-tech" kukák WLAN-hálózattal, külső részükön pedig olyan kis képernyőkkel felszereltek, amelyek tőzsdei híreket, hirdetéseket, valamint helyi időjárási információkat sugároznak.    Hírügynökségi értesülések szerint a cég első alkalommal a 2012 nyári londoni olimpiai játékok idején vetette be "intelligens vödreit", a nyáron pedig annak tesztelésébe kezdett, vajon azok képesek-e adatokat gyűjteni az arra haladó okostelefon-tulajdonosokról.    Az illetékes hatóságok most felléptek ez ellen, hangoztatva: az ilyen jellegű adatgyűjtéssel fel kell hagyni, legalábbis addig, amíg nyilvános vitára nem kerül sor erről.    A Renew cég ugyanakkor határozottan tiltakozott a járókelők "kikémlelésének" gyanúja ellen. "Senkit nem követünk, senki után nem fürkészünk" - jelentette ki a cég elnöke, hozzátéve: a "szemeteskészülék" maximum arra alkalmas, hogy felmérje az arra haladók számát, továbbá azt az időt, amelyet például egy üzletben eltöltenek. Utalt arra is, hogy a jövő technológiájáról van szó, amelynek alkalmazását egyeztetik majd az adatvédőkkel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?