AZ ILLYÉS KÖZALAPĺTVÁNY PÁLYÁZATI FELHĺVÁSA A 2004. ÉVRE

Az Illyés Közalapítvány Kuratóriuma a 2004. évre pályázatot hirdet a Szlovákiában élő magyar közösségek önazonosságának megőrzését, fejlődését, hagyományainak ápolását, valamint az anyanyelv fennmaradását célzó programok támogatására.
PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:
1.

Az Illyés Közalapítvány Kuratóriuma a 2004. évre pályázatot hirdet a Szlovákiában élő magyar közösségek önazonosságának megőrzését, fejlődését, hagyományainak ápolását, valamint az anyanyelv fennmaradását célzó programok támogatására.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:

1. Pályázati űrlap kitöltése, valamint határidőn belüli beküldése 2 példányban.

2. Az Illyés Közalapítvány által a pályázónak nyújtott összes eddigi támogatások elszámolása, kivéve az elszámolási határidőn belüli támogatásokat.

3. A pályázaton részt vehetnek a jogalanyisággal rendelkező, bejegyzett, a megadott témakörökben tevékenységet kifejtő szlovákiai magyar szakmai és civil szervezetek, valamint természetes személyek.

4. Szervezetek és intézmények pályázataihoz másolatban szükséges csatolni a szervezet hivatalos bejegyzéséről szóló okirat másolatát.

5. Az épület-felújításra vagy -javításra benyújtott pályázatokhoz szükséges csatolni az épületre vonatkozó, egy hónapnál nem idősebb tulajdonlap másolatát.

6. A pályázati díj – 300,- Sk befizetése.

A pályázati felhívás nem vonatkozik a könyvkiadás támogatására, a magyarországi oktatási intézményekben folytatott tanulmányok és az ottani pedagógus-továbbképzés támogatására, valamint a magyarországi anyanyelvi és szakmai táborozásokon, nyári egyetemeken történő részvétel támogatására, mivel ezekre a célokra más magyarországi szervezetek különítenek el forrásokat.

Az Illyés Közalapítvány testületei csak a pályázati feltételeknek megfelelő, hiánytalanul benyújtott pályázatokat bírálják el.

A pályázatokat 2004. február 28-ig (a postára adás utolsó napja) kérjük beküldeni a következő levélcímre:

Spoločnosť Zoltána Fábryho

P.O. Box 247

810 00 Bratislava 1

Pályázni csak a Szlovákiai Alkuratórium által kiadott Pályázati Adatlapokon lehet. Az adatlapok beszerezhetők a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség területi irodáiban, illetve elnökeinél, Csemadok területi titkárságain és a Szlovákiai Alkuratórium titkárságán Somorján (Parková 4 – Fórum Intézet székháza, tel.: 031/5603121, 031/5603122). A pályázati felhívás és az adatlapok letölthetők továbbá az internetről a web.stonline.sk/ika.szalkurat és a www.ika.hu című honlapról is.

A pályázati díjat banki átutalással a következő bankszámlára lehet utalni: Komerční banka, a.s. Bratislava, č. účtu: 110 000 2251/8100.

A pályázati díj az előnyomtatott „U” jelzésű postai utalványon is befizethető, amelyet a Pályázati adatlappal lehet beszerezni. Kérjük a pályázóinkat, hogy ha nem banki átutalással küldik a pályázati díjat, akkor csak ezen az előnyomtatott, legújabb postai utalványon fizessék be. Az utalványon a feladó nevén és címén kívül ne felejtsék el kitölteni a „Variabilný symbol” rubrikát, ahová a pályázó szervezet statisztikai (IČO) számát kérjük beírni.

Pályázni a következő szakterületeken, illetve témakörökben lehet:

1. KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉS

1. 1. Hivatásos színházak, illetve művészeti együttesek rendezvényeinek és alkotásainak támogatása.

1. 2. Közösségépítő, valamint művelődési, ismeretterjesztési és módszertani tevékenységet folytató szervezetek és klubok többrégiós, illetve országos rendezvényeinek támogatása.

1. 3. Helyi és kisrégiós közösségépítő, valamint művelődési és ismeretterjesztő tevékenységet folytató egyesületek, klubok, rendezvényeinek támogatása.

1. 4. Országos, illetve többrégiós hatáskörrel működő nem hivatásos művészeti csoportok és társulások rendezvényeinek támogatása.

1. 5. Nem hivatásos helyi művészeti csoportok tevékenységének támogatása.

1. 6. Képző- és fotóművészeti társaságok, galériák és egyének rendezvényeinek támogatása (kiállítások, szimpóziumok).

1. 7. Ifjúsági szervezetek és szerveződések rendezvényeinek támogatása.

2. OKTATÁSÜGYI SZAKTESTÜLET

2. 1. Óvodák és alapiskolák fejlesztésének támogatása (tanszerek, tárgyi eszközök és berendezések beszerzése).

2. 2. A középfokú oktatási és nevelési intézményeknek tanszerek, tárgyi eszközök és berendezések beszerzésének támogatása.

2. 3. Középfokú magán- és egyházi iskolák, valamint szakmai szervezetek épületfelújításra kidolgozott pályázatainak támogatása.2. 4. Középfokú szlovákiai magyar iskolák (állami, magán- és egyházi iskolák) és módszertani és oktatási jellegű programjainak támogatása.

2. 5. Országos jellegű tehetséggondozó programok támogatása.

2. 6. Az osztályon kívüli munka formáinak felkarolása (tehetséggondozó programok, szakköri és felkészítő munka, vetélkedők).

2. 7. Oktatással foglalkozó szlovákiai magyar szakmai szervezetek központi és területi szervei módszertani és oktatási jellegű működési költségei térítésének támogatása.

2. 8. Helyi és kisrégiós pedagógiai szakmai projektek támogatása (szemináriumok, szakmai napok).

3. EGYHÁZ ÉS HITÉLET

3. 1. A keresztény-keresztyén értékrendet és nemzettudatot továbbító közösségépítő programok támogatása, különös tekintettel az ifjúság nevelésére.

3. 2. A történelmi egyházak, szervezeteik és intézményeik támogatása (infrastruktúra-fejlesztés, lap- és könyvkiadás, működési költségek fedezése, felsőoktatás támogatása).

3. 3. Egyházi épületek javítási vagy építési költségeihez való hozzájárulás.

4. CSEMADOK-SZERVEZETEK

4. 1. A Csemadok-szervezetek országos és regionális rendezvényeinek támogatása.

4. 2. A Csemadok-szervezetek, valamint központi és területi szervei működtetésének és beruházásainak támogatása.

4. 3. Csemadok helyi rendezvényei támogatása

5. TUDOMÁNY ÉS KUTATÁS

5. 1. A szlovákiai magyar tudományos intézmények keretében folyó, közösségi hasznú, tudományos tevékenységek (kutatási tervek) támogatása, beleértve a dokumentációs tevékenységet is.

5. 2. A szlovákiai magyar tudományos intézmények jól megalapozott tevékenységtervezettel alátámasztott, minimálisan szükséges fenntartási működési és beruházási célú támogatása.

5. 3. Új kutatási eredményeket bemutató tudományos konferenciák, szemináriumok részköltségeinek térítése.

5. 4. Intézményekhez nem kapcsolódó közérdekű egyéni kutatási tervek megvalósításának támogatása.

6. LAPKIADÁS

6. 1. Rendszeresen megjelenő országos terjesztésű és regionális, nem önkormányzati szlovákiai magyar lapok támogatása közszolgálati és társadalmi funkcióik teljesítése érdekében.

6. 2. Gyermek, ifjúsági és kulturális lapok és folyóiratok támogatása.

A pályázatra vonatkozó további információkat az Illyés Közalapítvány Szlovákiai Alkuratóriumának titkárságán lehet kérni telefonon, a 031/5603-121, 031/5603-122-es számon, vagy e-mailen az

[email protected] címen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?