Az időjárás-előrejelzés is támogatta a szövetségesek normandiai partraszállását

Mint írták, a szövetségesek több szempontot is figyelembe vettek a partraszállás tervezésekor: azt az apály utáni első órákra, az emelkedő vízszintre időzítették és fontos szerepet szántak a holdfénynek is, ugyanis a partraszállást megelőző éjszakán jelentős ejtőernyős egységeket terveztek dobni az ellenséges vonalak mögé, amihez későn kelő, de az éjszaka második felét jól bevilágító holdfényre volt szükség. Ezek alapján a támadásra csak 1944. június 5., 6. és 7. jöhetett számításba, a következő időszak a dagály szempontjából június 17-e lett volna, azonban ekkor a holdvilág feltétele nem teljesült.

A németeknek több meteorológiai információjuk volt a kontinensről, de kevesebbet tudtak az óceán feletti időjárási viszonyokról, bár a tengeralattjáróknak rendszeresen kellett időjárási méréseket végezniük. A szövetségesek munkáját segítő meteorológusok jobb helyzetben voltak, mivel több mérésük volt a Normandia időjárását meghatározó atlanti-óceáni térségből, ráadásul ekkorra már vissza tudták fejteni az ellenség tengeralattjárói által is használt Enigma-kódolást, így saját méréseiken kívül a németek adatait is felhasználhatták. Segítették munkájukat a semleges Írországtól kapott rendszeres mérési adatok is.

A D-napi partraszállás időjárási előrejelzését három független meteorológus csoport támogatta: a brit meteorológiai szolgálat (Met Office), a brit haditengerészet és az Amerikai Légierő szakemberei. Munkájukat az angol haditengerészet ezredese, James Stagg fogta össze, akinek június 3-ról 4-re virradóan arról kellett döntenie, hogy a támadás tervezett napján, június 5-én megfelelő lesz-e az idő.

Az amerikai csoport vezetője, Irving P. Krick, egyfajta analógiás módszer alapján dolgozott. Úgy gondolta, hogy a ciklonok és anticiklonok egymáshoz viszonyított elhelyezkedése egyértelműen meghatározza a következő napok légköri állapotát, vagyis, az adott helyzethez a múltban legjobban hasonlító, valamint az arra rákövetkező szituációt kell vizsgálni. A 40 éves adatsora alapján arra jutott, hogy június 5-én nyugodt, a partraszállásnak tökéletesen megfelelő idő lesz.

A Met Office a norvég Serre Petterssen vezetésével a légköri mozgások mögötti fizikai folyamatokat próbálta keresni, és a rendelkezésre álló észak-atlanti adatok alapján viharos szelet és csapadékot várt június 5-re. A brit haditengerészet is Petterssen álláspontját támogatta, így Stagg a június 5-ei támadás elhalasztására tett javaslatot, Eisenhower pedig az időjárás-előrejelzés alapján a támadás 24 órás halasztásáról döntött.

Június 5-én egyébként a Skócia feletti centrumú ciklon hidegfrontja valóban megérkezett a térségbe, a viharos szél 4 méter magas hullámokat keltett, az alacsony felhőalap és az eső pedig a légi támogatást, illetve az ejtőernyős támadást hiúsította volna meg.

Ezek után az volt a kérdés, hogy a front átvonulása után kitisztul-e az idő és gyengül-e a szél, és így meg lehet-e kísérelni a június 6-i támadást. A meteorológiai kérdés az volt, hogy az Atlanti-óceán felől jövő újabb ciklon előtt fel tud-e épülni egy átmeneti magasnyomású gerinc, a szét átmeneti csillapodását és csapadékmentes időt hozva. Az amerikaiak és a brit haditengerészet meteorológusai inkább ezt valószínűsítették, míg Petterssen eleinte a fennmaradó erős szélre számított. Június 4-én délután azonban megérkeztek az írországi, illetve az észak-atlanti térségben lévő hajókról a jelentések: az ott mért légnyomásemelkedés a következő vihar érkezése előtt egy körülbelül 36 órás, kevésbé felhős és mérsékelten szeles időablakot ígért, vagyis azt, hogy bár nem lesz ideális az időjárás, de kezelhető lesz. Eisenhower ez alapján döntött a támadás június 6-ai megindításáról.

A francia partoknál állomásozó német csapatok fő meteorológusának, Heinz Lettau őrnagynak a szövetségeseknél több információja volt a kontinens időjárásáról, de kevesebb az óceán feletti időjárási viszonyokról, így bár tisztán látta az érkező viharokat, de kevésbé láthatta a június 6-i átmeneti magasnyomást. A német vezérkarban így az a nézet alakult ki, hogy a viharos időjárás napokig eltart, nem kell tartani a szövetségesek jelentős hadműveleteitől.

A partraszállás időjárási helyzetéről szóló feljegyzések szerint június 6-án a reggeli órákban még erősen felhős volt az ég alacsony felhőalappal, ami megnehezítette a támogató légierő dolgát, az északnyugati szél pedig mindenütt élénk volt, de kevés helyen fordultak elő erős lökések. A légköri viszonyok 6-án nehezítették, de nem akadályozták a partraszállást és másnap sem okoztak problémát a további utánpótlás partra tétele során. A hullámzás viszont számottevő volt és az egy méter körüli hullámokat nehezen küzdötték le a kisméretű partraszálló járművek.

A légideszantosokat szállító repülőgépek pilótái azonban csak nagyon nehezen tudtak tájékozódni az alacsony felhőalap miatt, a vastag felhőzet a legtöbb helyen a holdat is eltakarta, így a légideszantosoknál jelentős volt a veszteség is.

Megjegyezték: a második világháború után a légköri folyamatok természetét leíró numerikus modellezés alapeszköz lett a meteorológiai előrejelzésekben, és a Krick-féle összehasonlító módszer szinte teljesen feledésbe merült egészen napjainkig, amikor a mesterséges intelligencia eszközrendszerével – bár meglehetősen eltérő metodikával –, de hamvaiból újraéledni látszik.