Az első információk a jövőre 90 éves Gombaszögről

Gombaszögi Nyári Tábor

A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői ma délelőtt tartották sajtótájékoztatójukat Komáromban. Bemutatták a2017-es tábor statisztikáit és a jövő évi jubileumi táborról is derültek ki részletek.
 

A sajtótájékoztatón a tábor médiakommunikációért felelős szervezője, Czímer Gábor köszöntötte a megjelent újságírókat, ezután Stubendek Attila, az infrastruktúráért felelős szervező ismertette a 2017-es tábor statisztikáit. Ebből kiderült, hogy idén több mint 4 000 táborozó váltott jegyet, akik főleg a Komáromi és a Rozsnyói járásból érkeztek. Az életkort tekintve a 18 és 24 év közötti korosztály képviseltette magát legmagasabb számban, és a résztvevők több mint fele egyetemista. A táborozók több mint 90%-a Szlovákiából érkezett: a Gombaszögi Nyári Tábor továbbra is a felvidéki magyar ifjúság találkozóhelye maradt.

A tábor főszervezője, Orosz Örs elmondta, hogy a terveik között szerepel a frissen megvásárolt Pálos monostor lehetőség szerinti felújítása, és egy szakrális tér kialakítása a jövőbeli táborozók számára. Itt egy frissen felállított haranglábban helyezik el Szútor község, egyik mára már megszűnt református gömöri magyar gyülekezet egykori templomának harangját. A monostor körüli ásatásokhoz csatlakozik az ELTE egyetem régésze, Mordovin Maxim is, aki szilveszterkor tartja első terepszemléjét a völgyben, hogy a későbbiekben diákjaival együtt csatlakozhasson az egy rimaszombati régész vezette csapathoz. A monostor mellet újonnan kialakított családbarát sátorozóhelyet szeretnék összekötni a kempinggel, hogy a táborozók gond nélkül tudjanak közlekedni a két helyszín között.

A jövőre 90 éves tábor szervezői szeretnének kedvezni az “őstáborozóknak”, ezért ingyenes hetijegyet biztosítanak minden 1990 előtt születettnek. Ennek egyetlen feltétele egy előzetes regisztráció a tábor honlapján. A szervezők az utazásról sem feledkeztek meg: az eddigi buszokat egy menetrenden kívüli vonat váltja fel, amely a tábor 0. napján dunaszerdahelyi indulással Nagymegyer, Komárom, Érsekújvár, Párkány, Léva érintésével érkezik meg a szalóci állomásra. A többszáz férőhelyes vonatra a tábor honlapján válthatnak jegyek az érdeklődők. Ugyanitt szilveszter éjfélig még kedvezményes téli hetijegy váltható 30€-ért.

A sajtótájékoztató végén Bilás Zsuzsanna a Gombaszögi Médiasátor vezetője, valamint a tábor főszervező-helyettese elmondta, hogy az idei Szőttes Néptáncegyüttes szervezte Folkszögletet jövőre a budapesti Hagyományok Háza viszi tovább. 

Zárásképp egy jövőbeli táborozót is sikerült megörvendeztetniük a szervezőknek. A Facebookon három hete zajló zenekarszavazás eddigi szavazói közül kisorsolták azt a szerencsést, aki ingyenes hetijegyet nyert a táborba. A nyertes Nyári Vanessa.

A sajtótájékoztató után a szervezőség tagjai 12:30-tól a komáromi Szent Rozália templom előtt meleg ételt és frissítőt osztott a komáromi otthontalanoknak.

A 2018-as évben július 16-a és 22-e között valósul meg a jubileumi tábor, amelyre sok szeretettel várnak mindenkit!

További információk a www.gombaszog.sk honlapon találhatóak.

(szh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?