Az első gyerek, akinek két anyja és egy apja van

Mexikóváros |

<div>Megszületett a világon az első gyerek, aki háromszülős mesterséges megtermékenyítéssel jött a világra.</div>

A New Scientist tudományos folyóirat beszámolója szerint a kisfiú már öt hónapos. Genetikai állományának nagy része szüleitől, egy kicsiny töredéke, az úgynevezett mitokondriális DNS pedig donortól származik, így két biológiai anyja és egy biológiai apja van. Az embrió édesanyjától kapta a sejtmagon belüli DNS, az örökítőanyag túlnyomó részét. Mivel az anya DNS-ében mitokondriális hiba van, amelyet örökíthet, a genetikai betegség megelőzése érdekében egy másik, egészséges mitokondriummal élő nő petesejtjét is felhasználták a megtermékenyítéshez. Ennek a petesejtnek eltávolították a sejtmagját, azaz a nő genetikai állományának túlnyomó részét. Így helyettesíttették a hibás géneket. Amerikai orvosok egy jordániai családon segítettek a módszerrel, az anya a Leigh-szindróma nevű mitokondriális betegséget örökítette volna gyermekére. Az anya már négyszer elvetélt korábbi terhességei során és két megszületett gyermekét is elveszítette a betegség miatt. A Leigh-szindróma a központi idegrendszer leépülésével járó súlyos neurológiai rendellenesség, amely évente legalább 40 ezer újszülöttet sújt.  A szülők és a család Mexikóba utazott a megtermékenyítés végrehajtására, ahol nem tiltják a törvények e módszer alkalmazását. Az újszülött DNS-ének 0,1 százaléka származik a donoranyától, minden más édesanyjától és apjától. A New York-i New Hope meddőségi központ orvosigazgatója, John Zhang elmondta, hogy kollégáival öt embriót hoztak létre a módszerrel, de csak egy fejlődött. Zhang és csoportja a reproduktív medicina amerikai társaságának októberi tanácskozásán ismerteti az esetet.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?