Az elkényeztetett, duzzogó gyermek

Ha a szülőkben nem rajzolódik ki világosan, hogy mivé akarják nevelni gyermeküket, ha nincsenek határozott nevelési céljaik, akkor a gyerek kényének-kedvének lesznek a játékszerei.

A nevelésnek mindig egy bizonyos célra kell irányulnia, pl.: az önállóság, a másokra figyelés, az önzetlenség, a mások tisztelete, udvarias viselkedés. Ha nincs ez a céltudatosság, akkor a nevelés csak a véletlenek halmozása. Amikor a szülők nem gondolnak arra, milyen értékeket akarnak gyermekeiknek közvetíteni, akkor nem is tudnak nekik irányt mutatni a másokkal való érintkezésben. A gyerek nem képes a szülők viselkedését egészben elsajátítani, mert mindig csak pillanatnyi igényei, szükségletei vezérlik cselekvéseit, hiszen a szülői viselkedésben nem lát távolabbi célokat, célra irányult következetességet. Az elkényeztetett gyerek követelődzik és zsarnokoskodik a szüleivel.

Mivel az ember gyakorlatilag egész életén át tanul, képes már elsajátított viselkedési formákat is korrigálni, megváltoztatni. Ezért sohasem késő változtatni a gyermeknevelésen. A viselkedésváltozásnak viszont a feltétele egy világos nevelési cél, amelyet maga a nevelt, tehát a gyerek is belát. Ilyen pl. a bevonása a család otthoni munkamegosztásába, és a viselkedési normák egyértelmű megfogalmazása.

A gyereknevelésben elkövetett hibák korrigálása sok fáradsággal jár. A szülők hajlamosak arra, hogy a kezdeti sikertelenségek után visszatérjenek a régi magatartásukhoz, mert egyszerűbbnek látják, ha nem kell állandóan veszekedni, és nem kell egymással kínlódni sem, ami eleinte természetes velejárója a változtatásnak. Éppen ezért a szülőknek szükségük lenne egy olyan kisközösségre, amely figyelemmel kíséri a gyerek nevelését és véleménycserére is lehetőséget ad. E kisközösségeket a szülőknek maguknak kell létrehozniuk a bölcsődés, óvodás vagy iskolás korú gyermekük társainak szüleiből. Ezeket a – leghatékonyabb – csoportokat nevezik önsegítő szülőcsoportnak. A szülők itt egymásnak tudnak tanácsot adni az értékek és normák, valamint a hatékony nevelési módszerek tekintetében.

Ha a gyereknek valami nem tetszik, megszakítja a külvilággal – különösen a szülőkkel – a kapcsolatot, és duzzog. Sokszor ezzel akarja elérni kívánságainak teljesítését. Úgy gondolja, hogy a szülőkben bűntudatot kelthet: „Nézzétek, ennek ti vagytok az okai!” Sok szülő akkor esik hibába, amikor nem bírva elviselni a feszültséget, gyermeke kedvét keresi ahelyett, hogy megbeszélné vele, duzzogással az életben soha nem fog elérni semmit. Inkább szóban fejezze ki érzéseit, fogalmazza meg igényeit. A dac viszont leggyakrabban nem a gyerek találmánya, hanem barátok vagy szülők viselkedését másolja vele. Azokban a családokban nincs helye a duzzogásnak, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, és közösen döntenek. A családi megbeszélésekben megtanulja a gyerek saját igényeit a többiekéihez viszonyítani és reálisan érzékelni. A problémamegoldó vagy néha a kompromisszumos megoldás segíti a különböző elképzelések összehangolását. A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy az életben nem csak a mindent vagy semmit elv létezik, hiszen a hétköznapi dolgok e két véglet között mozognak.

v A szülő ezért próbáljon meg a családban nyílt légkört kialakítani, és a megbeszélésekbe, amelyek az egész családot érintik, vonja be a gyermeket is!

v Duzzogó gyermekét ne akarja minden áron kiengesztelni, mert neki is meg kell tanulnia, hogy ezzel a viselkedéssel nem jut semmire! Viszont az sem megoldás, ha a gyereket magára hagyja ezekkel a szavakkal: „Duzzogj csak, úgy sem érdekelsz!”

v Ha a szülőnek nem teszik kisgyereke viselkedése, ne büntesse vagy ne vonja meg tőle a szeretetét! A duzzogással és annak kellemetlenségeivel az már úgyis megbüntette saját magát.

v Ha gyermeke felhagyott a duzzogással, akkor kedvesen ölelje magához minden különösebb kommentár nélkül! Ne kerítsen nagy feneket az egésznek, és így példát mutat a gyereknek arra is, hogy a családban minden megoldható!

A szerző pszichológus, a Derűs Gyermekkor Alapítvány munkatársa