Az auschwitzi fiú emlékei

Az orvostudomány és az irodalom érdekelte, az élet iskolájában Auschwitz-Birkenauban mégis az emberi természetről és viselkedésről tanult a legtöbbet. Tizenhárom és fél évesen került a halálgyárba, s közel egy év múltán, lélekben koravénen szabadult ki onnan. Úgy, hogy valójában soha nem volt szertelen kamasz, jövőről ábrándozó fiatal, csak gondokkal terhelt, az élet árnyoldalát ismerő felnőtt. Sorstársaihoz hasonlóan ő sem tudott ettől a tehertől egészen megszabadulni, de nem adta fel. Nemzetközileg elismert agykutatóvá vált, megnősült és családot alapított – új életet épített a romokon. De ha kérdezik, szívesen mesél az átéltekről, mert meggyőződése, hogy minden ellenkező bizonyíték ellenére, mégis képes mások tapasztalatából okulni az ember.  Mikor érzett elég erőt magában, hogy gondolatban visszatérjen a lágerbe? Milyen volt a harmincas évek Párkányában, ahol mindenki ismerte anyai nagyapját, Büchler Márkus mészárost? Sejtették, mi vár rájuk, amikor a nagyapjától elvették a mészárszéket, őt magát pedig kizárták az iskolából? Egy tizenhárom éves gyerek mindebből a szörnyűségből mennyit foghat fel? Milyen munkát végzett a lágerben? Miért volt a náciknak olyan fontos, hogy elvadítsák az embereket? Hogyan tudták a nácik még a foglyok előtt is eltitkolni, hogy a krematóriumokban naponta emberek ezreit égetik el? Tudta-e, hogy családjának tagjai is gázkamrában végezték? Ki tudta e szörnyűségeket túlélni? Ma már tudja, neki miért sikerült? Hogyan teltek az utolsó napok a táborban? A gondolataiból hogyan törli ki az ember a borzalmakat, hogy másnak is jusson hely? Minden megrázó kérdésre pontos választ kapnak, ha elolvassák Vrabec Mária és a tudós egyedülálló beszélgetését a Vasárnap aktuális számában.