Komárom. Tehetséges diákokról hírt adni mindig örömteli feladat. Különösen akkor, ha anyanyelvünk ifjú ápolójáról szól a tudósítás.
Az anyanyelv és a helyesírás vonzásában
„A gimnáziumban kristályosodott ki, hogy a humán tantárgyak vonzanak, bár paradox módon informatika tagozatos osztályba járok. Mégpedig azért, mert egy alapiskolás matematikaversenynek köszönhetően felvételi nélkül jutottam be a középiskolába – árulta el a mosolygós Adrienn. – Osztálytársaimmal ellentétben azonban engem a magyar, a történelem, az idegen nyelvek érdekelnek leginkább. A németen kívül másfél éve olaszul és néhány hónapja spanyolul is tanulok.” A nyelvtani versenyek azonban nem jelentettek újdonságot a gimnazista lánynak: alapiskolásként a Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyen ért el kiváló eredményeket, és részt vett a verseny Kárpát-medencei fordulóján is. „Alapiskolás magyartanárom, Szikonya Judit helyesírási kört vezetett, és megszerettette velem a magyar nyelvet – mondta. – A Simonyin is hasonló feladatokkal kellett megbirkózni, mint a középiskolásoknak szóló Implom versenyen. Szerintem sokat tesz az évek során szerzett rutin, az ember ismeri a típuspéldákat, tudja, mire számítson. Az előző évfolyamok összegyűjtött feladatait is begyakoroljuk, tehát van miből felkészülni.” A tanárnő, Farkas Adrianna szerint a jó eredmények eléréséhez a gyakorlás mellett természetesen nagyon fontos az adottság, a készség, mindenképpen szükséges, hogy a diák érezze a nyelvet. „Sajnos a gimnáziumi tantervben csupán heti három magyaróra szerepel, ebből egy a nyelvtan – hívta rá fel a figyelmet a tanárnő. – Ez nagyon kevés, ebbe kell belesűríteni a rendkívül bő tananyagot.”
Kádek Adrienntől megtudtuk azt is, nagyon szeret olvasni, számára nem jelentenek gondot a kötelező olvasmányok. Sőt, az adott író más műveit is elolvassa, hogy jobban megismerje stílusát, nyelvezetét. „Nagyon zavaró viszont, ha egy-egy könyvben helyesírási hibákat fedezek fel – mondta a diáklány. – Ugyanígy vagyok az utcai feliratokkal, önkéntelenül is odavonzzák a szememet a helyesírási hibák, és ha ilyet fedezek fel, bizony bosszankodom. Ez szinte már szakmai ártalom.” És ha már a szakmánál tartunk: Adrienn még nem tudja ugyan, pontosan mi szeretne lenni, de azt igen, hogy nyelvekkel kapcsolatos pályát választ.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.