Az állattenyésztők húzták a rövidebbet

Az EU-csatlakozásra tehát olyan időszakban kerül sor, amikor a szlovákiai vállalkozások többsége már teljesen felélte tartalékait.

A szélsőséges időjárás, a túltermelésből eredő alacsony felvásárlási árak, és legújabban a lakosság szociális helyzetével összefüggő nagymértékű élelmiszerfogyasztás-visszaesés – ezzel a három fő tényezővel indokolják az Agrárgazdasági Kutató Intézet (VÚEPP) elemzői a szlovákiai agrárium súlyos, előzetes felmérések szerint 2,3 milliárd koronára tehető veszteségét 2003-ban. Ez az ágazat második legnagyobb bevételkiesése 1990 óra. Még ennél is súlyosabb, hogy e tetemes jövedelemkiesésre éppen az uniós csatlakozás előtti évben kerül sor, tehát amikor a gazdálkodóknak minden fillérre szükségük van, hogy esélyük legyen lépést tartani uniós társaikkal, azaz a brüsszeli állatjóléti és környezetvédelmi előírásoknak eleget téve megmutathassák, mire képesek.

Az agrárközgazdászok azonban rávilágítottak arra is, hogy a veszteség több mint a felét, becslések szerint mintegy 1–1,2 milliárd koronás jövedelemkiesést, éppen az alacsony sertésfelvásárlási árak eredményezték. Bár a sertésfelvásárlási árak mindig egy szinuszgörbét írtak le, a mostani árválság immár 15 hónapja tart, s már nemcsak a szlovákiai vagy a közép-európai országok termelőit sújtja, hanem az öreg kontinens minden sertéstartóját is Spanyolországtól Hollandiáig.

Feneketlen zsák

A közép-európai régió országaiban eltérő módon próbálták kezelni a sertéságazati válságot. Például a magyar agrártárca tavaly a tervezett 11 milliárd forint helyett 19 milliárdot költött, illetve ígért oda a gazdáknak a sertés és sertéshús kivitelének támogatására, ennek ellenére nem sikerült a sertéságazatot stabilizálnia, a piacot egyensúlyban tartania. Rendre kudarccal fejeződtek be a hasonló kísérletek Lengyelországban vagy Csehországban is, amelyek Szlovákiánál nagyságrendileg többet, s tegyük hozzá, nálunknál bizony nemegyszer lényegesen rugalmasabban tettek kísérletet a sertéspiaci egyensúly helyreállítására. Ám mivel a térség országai tavaly az EU szemszögéből még „harmadik piacoknak” minősültek, ahova exporttámogatásokkal lehetett szállítani a EU-s felesleget, a behozatalt viszont az érvényes nemzetközi szerződések miatt nem lehetett leállítani, a gazdag tizenötök elsősorban térségünkbe szállították többleteiket, letörve ezzel a hazai felvásárlási árakat. Május elsejéig ugyan továbbra is EU-n kívüli térségnek minősülünk, ám az uniós készletfeleslegek mára olyannyira felduzzadtak, hogy immár Brüsszelnek kell valamilyen (más) kiutat keresnie.

Önköltség

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet számításai szerint a sertéshús – indokolt és objektív – a tenyésztési költségek nálunk 2003-ban kilónkénti 44 koronát tettek ki (összehasonlításként a magyarországi termelők 1 kilogramm élősertésre jutó átlagos önköltségét 290 forintban állapították meg). Ezzel szemben a felvásárlási árak tavaly Szlovákiában mindössze augusztustól szeptemberig haladták meg az önköltségi szintet, a többi kilenc hónapban meg sem közelítették azt, tetemes veszteséget okozva ezzel az ágazatban vállalkozóknak. A hazai őstermelők összefogási kísérletei is minduntalan kudarccal fejeződtek be, igaz e téren például lenne még mit ellesniük a cseh gazdáktól.

A szlovákiai sertéstenyésztési költségek az uniós adatokkal is összevethetők, azaz cseppet sem fedi a valóságot az az állítás, miszerint termelőink esetleg túlontúl drágán tudnák előállítani a sertéshúst. Az Eurostat 2002-es évi hivatalos jelentése szerint Európában az egyik legalacsonyabb költséggel termelő Spanyolországban például 1,1 euró volt egy kiló élősertés kitermelése, Németországban pedig 1,4 euró, igaz az utóbbi országban a legdrágább a munkaerő és a termőföld bérlete.

Hogy a honi boltokban az oldalas kilónkénti ára mégis 140 korona körül van, a sertéscomb ára pedig a 200 koronás árhatárt súrolja, azt az őstermelők az egyes áruházláncok óriási árréseivel magyarázzák. Az agrárkamara vezetői azt ígérik, hogy e vonatkozásban belátható időn belül termékekre lebontva konkrét számokkal is előállnak.

Kiszolgáltatottak

A fentiek alapján cseppet sem lehet csodálkozni azon, hogy sok szlovákiai termelő állománya egy részének netán egészének felszámolását választotta.

Az Agrárkamara hivatalos adatai szerint amíg 1997-ben Szlovákiában 1 823 ezer darab sertést – ebből 139 ezer darab kocát – tartottak, addig számuk a múlt év végére 1 443 ezer sertésre, valamint 105 ezer anyakocára csökkent, de a radikális állományleépítés 2004-ben sem állt le. Egyes becslések szerint az év második félévben 35 ezer hízó hiányzik majd a hazai piacról. Az pedig, hogy sokan elállnak a sertéstenyésztéstől, illetve a tartós értékesítési gondok miatt az állattenyésztéstől, és inkább a növénytermesztéssel próbálkoznak majd, azt a veszélyt vonja maga után, hogy egyes terményekből, így például gabonafélékből jövőre olyan felesleg alakulhat ki Európa-szerte, hogy az akár eladhatatlanná válhat a huszonöt országot alkotó közös piacon – véli Pósa Lajos, az Agrárkamara elnökségi tagja.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint a legkiszolgáltatottabb helyzetben azok a hazai sertéstenyésztők vannak, akik korábban állami támogatással újították, korszerűsítették a sertéstenyésztéssel kapcsolatos létesítményeiket. Ők ugyanis szerző-désben vállaltak kötelezettséget állományuk megtartására. Magyarán, ha akarják, ha nem, el kell viselniük a veszteséget, ellenkező esetben szerződésszegés, állami pénzek nem megfelelő kezelése, felhasználása vádjával varrnak nyakukba olyan súlyos pénzbírságot, amely akár vállalkozásuk végét is jelentheti. Igor Guba, az Agrárkamara elnökségi tagja szerint az alacsony húsfelvásárlási árak és a csillagászati gabonaárak miatt a szlovákiai sertéstenyésztők jelenleg egy mázsa 600 koronás gabonából mindössze 200-250 korona értékű sertést tudnak kigazdálkodni. Ilyen mértékű ráfizetést termelőik sokáig nem tudnak „lenyelni”. Márpedig a sertésértékesítési válság térségünkben immár tizenötödik hónapja tart.