Az akszúmi obeliszk (talán) végre hazatér

A 24 méter magas ősi etióp gránitoszlop a római FAO-központ előttA szerző felvételeAlfredo Mantica külügyi államtitkárnak a La Repubblicának adott nyilatkozata szerint három alap-problémát kell megoldani: a 24 méter magas és 160 tonna súlyú obeliszk feldarabolását, a darabok biztonságos tárolását, majd pedig a légi úton való hazaszállítást. Vagyis: Róma részéről ma már csak műszaki problémákat emlegetnek, mintegy feledtetve a korábbi, politikailag és történelmileg motivált, s kultúrfölényeskedéssel átszőtt ellenállást.

A legalább 1700 éves (egyes források szerint kétszer ennyi idős) akszúmi obeliszket Mussolini fasisztái 1935-ben szállították el a nagy nehézségek által meghódított Abesszíniából, hogy a feketeingesek hatalomátvételének tizenötödik évfordulója alkalmából az Örök Városban állítsák fel. Eredetileg abban az EUR városrészben kívánták elhelyezni, amelyet a fasiszta architektúra kirakatnegyedének szántak, s amelyet a soha létre nem jött római világkiállításra építettek fel, ám az oszlop végül a gyarmatügyi minisztérium előtt kötött ki, amely ma az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) ad otthont.

Az olaszok már az etiópokkal 1947-ben kötött békeszerződésükben megígérték, hogy másfél éven belül (!) visszaszolgáltatják az eredetileg síremléknek használt kőoszlopot. Ezután még kétszer, 1956-ban és 1997-ben tettek fogadalmat s szegték meg a szavukat, míg végre Silvio Berlusconi miniszterelnök tavaly nyáron ismét kilátásba helyezte a restitúciót. Az aktust most már nem akadályozza a pökhendi Antonio Sgarbi kulturális államtitkár sem, aki – mielőtt lemondott volna egy másik botrány miatt – azt nyilatkozta, hogy az obeliszk immár az olasz főváros „honosított polgára”, és része a római városképnek. Sgarbi szerint az etiópoknak a hőbörgés helyett inkább büszkének kellene lenniük arra, hogy szent emlékművük a gazdag Nyugat eme fényes fővárosában áll.

Az arcátlan műítész-hivatalnok álláspontját támogatták az egykori szánalmas gyarmati hódításra ma is büszke fasiszta utódpártok, valamint azoknak a „szakértőknek” a nyugat-európai csoportja, kik egyetértettek azzal, az oszlopot jobb meghagyni a turisták itáliai Mekkájában, mintsem visszaszármaztatni az Addisz-Abebától is mintegy ezer kilométerre lévő észak-etiópiai poros kisvárosba. A visszaszolgáltatás gúnyolói azzal élcelődtek, hogy ha a fasiszták „hadizsákmányát” visszaadják az etiópoknak, akkor vajon a rómaiak által hajdanán a birodalmi fővárosba hozott, s itt felállított kilenc óegyiptomi obeliszket is vissza kell szolgáltatni?

Több sajtóforrás rámutatott: az akszúmi ügyben dicstelenül ravaszkodó Rómára valószínűleg brit és német részről is nyomás nehezedett, mert britek attól tartanak, hogy a repatriálási precedens nyomán a görögök visszakövetelhetik majd az athéni Parthenon Londonban őrzött frízeit, a törökök pedig a Berlinben büszkén mutogatott pergamoni templomokat.

Az etiópok a maguk részéről egyetlen alkalmas nemzetközi fórumot sem hagytak ki annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet az olaszok egyenesnek nehezen nevezhető álláspontjára. Addisz-Abeba – függetlenül attól, hogy a polgár- és határháborúk sújtotta országban ki volt hatalmon – évtizedeken át követelte Olaszországtól, hogy állítsa össze az Abesszíniából a fasiszta megszállás alatt ellopott értéktárgyak és műkincsek listáját. Az etiópok az akszúmi sztélé eltulajdonítása mellett a többi között azzal vádolják Rómát, hogy a mai napig elhallgatja a császári levéltár anyagának és több arany koronának a hollétét, s nehezményezik, hogy az olaszok a Vigna del Valle-i múzeumból nem akarják visszaszolgáltatni az első Afrikában összeszerelt repülőgépet, Hailé Szelasszié négus lányáról elnevezett Tsehait, amelyet pedig díszhelyen szeretnének kiállítani fővárosuk új nemzetközi repülőterén.

A villámcsapás okozta károkat helyrehozó olasz szakemberek most azt vizsgálják, hogyan lehet három részre darabolni az obeliszket úgy, hogy eközben minimális sérüléseket okozzanak. Az etiópok ugyanis azt kérték, hogy az oszlopot légi úton szállítsák régi-új helyére, ami egy darabban nem lehetséges. A restaurátorok mérlegelésének tárgya, hogy állítsák-e vissza a sztélének az eredeti állapotát, amelyben a fasiszták megtalálták, vagyis hogy szedjék-e szét az Akszúmban fellelt eredeti három töredékrészre, avagy modern gépekkel darabolják-e fel.

Mantica államtitkár most arról morfondírozik, hogy Rómában egyelőre nem tudják, hogy milyen géppel szállítsák Afrika szarvára a nehéz kőtömböket, mert erre a feladatra csupán két géptípus alkalmas a világon, melyekkel Itália nem rendelkezik. Az etiópok mindenesetre az akszúmi repülőtér leszállópályájának meghosszabbításával a maguk műszaki előkészületeit már megtették.

Most ők is türelmesen várnak, mint távolba szakadt síroszlopuk a római Piazza di Porta Capenán.

Róma, 2003. május