Ausztriában divat lett a kolostorturizmus

KolostorturistákA szerző felvételeMég csak az sem mondható el mindegyikükről, hogy mélyen vallásos. Van, akit az ismeretlen közelebbi megtapasztalásának óhaja hajt ide, mások egyszerűen szeretnék kivonni magukat a külvilág stresszhatása alól.

A szabadidő eltöltésének rejtelmeit kutató müncheni szociológus szerint lejárt az adrenalinszint emelésének vágyával választott kalandturizmus, a veszélyes sportok ideje, most a belső csend és nyugalom, az elmélkedés a legnagyobb hiánycikk. S az erre szomjúhozó ezt megtalálja a kolostorok magányában. Bekapcsolódhat egy-egy hétre a kolostorok lakóinak egyszerű életébe, kezdheti a napot hajnalban közös imádsággal, zsongíthatja háborgó lelkét zsoltárok nyugtató ritmusával, s a világi hívságokról legalább átmenetileg lemondva veheti magához a barátok egyszerű, ám ízletes kosztját. Aki nem igényel társaságot, egymagában is végezheti a lelki gyakorlatot, egy-egy diszkrét barát tapintatos útmutatásával. A magány itt szavatolt – talán ezért szán zsúfolt életéből minden évben pár napot Schüssel kancellár is egy kis kolostori elmélkedésre. Visszatérő vendég a stájerországi Sekau bencés kolostorában. Legbensőbb magánügyének tekinti az évről évre megismételt lelki gyakorlatot, s köztudott, hogy hallgatni nagyon tud. A kolostor főapátja is hallgatag ember. Ez (is) egyik titka annak, hogy az osztrák közélet személyiségei körében ugyancsak népszerű a „menekülés” mostanában e divatos módja.

A „lelki wellness” igényének felismerése szerencsésen párosult az egyház intézményeinek sürgető szükségleteivel: Alsó-Ausztriában szinte minden domb tetején, egyesek szerint harminc kilométerenként megtalálható apátságok, kolostorok a hagyományos módon már képtelenek fenntartani magukat. Lakóik szorgos mezei, erdei munkálkodása jámbor imádkozással párosulva sem hoz az önfenntartáshoz és az épületek gondozásához elégséges bevételt. ĺgy aztán kapóra jött az idegenforgalmi hasznosítás ötlete.

Éppen a 2000-es szent év előtt, 1999 tavaszán egyesült gazdasági társulássá 18 ausztriai apátság, kolostor, rendház, valamint a mariazelli bazilika Klösterreich néven. Tavaly a tagok száma – mintegy az Európai Unió bővítésének előfutáraként – a Pannonhalmi Főapátsággal húszra nőtt. Az Ausztria (Österreich) és a kolostor (Kloster) német nevének szellemes szójátékából kialakított elnevezés villámgyorsan fogalommá vált. Olyannyira, hogy az ötletgazda és máig a társulás élén álló Joachim Angerer, a gerasi bencés kolostor prelátusa alig egy évvel később Kölnben rangos marketingdíjat vehetett át. Az elismerés a páratlanul ügyes piacteremtésnek szólt: szinte a megalakulás pillanatától elárasztották a német nyelvterület magasabb kulturális igényű közönségét a jól szerkesztett, érdekes tartalmú programajánlattal, idén már pannonhalmi programokkal is. Az ajánlatot a berlini idegenforgalmi vásárra is elvitte az egyházi egyesülés. A kínálat igen széles, az egyébként is megszokott kiállításokon, koncerteken túl olyan ötletekkel is szolgál, mint például a „kolostorzarándoklat”. A résztvevők gyalogosan vagy kerékpáron, igény szerint autóbuszon vándorolnak apátságtól apátságig, meg-megpihenve némelyikben. A túra csúcspontja a „kolostornap” – és persze akinek megtetszik a hely, és még több információt, vagy egyenesen tapasztalatot kíván szerezni, azt szívesen látják „bentlakásos” formában is. Az árak szolidnak mondhatók, a kolostorok és apátságok – az egyesületi tagok közül tíz Alsó-Ausztria területén – egyszerű, de tiszta szállást nyújtanak. Sőt a koszt néhol egészen rendkívüli – talán, mert a zöldségféle is az apátság ültetvényéről jön –, és jóféle borral is szolgál egyik-másik saját gazdaság. Hogy az első imádság hajnali négykor, jó esetben úgy öt óra táján van, s a napirend szolgál még különös meglepetésekkel, hogy a megszokott televíziós szappanoperákról le kell mondani, és a mobiltelefon is a vaskos falakon kívül marad, a világi ruhát a csuha váltja fel – ez mind vele jár. Egyébként, aki az erre az alkalomra szépen helyrehozott Mauerbach karthauzi apátságban megtekintette a Wienerwald idei jubileumi kiállítását, az bepillanthatott az életformába. Az ott bemutatott cellaszerű lakrészek, puritán berendezésükkel, az évszázados hagyományként tisztelt napirend, sűrű imádsággal, hajnali keléssel, korai fekvéssel első pillantásra elszántságot igényel – még ha csak egy hétre szól is. És talán vigasz, hogy nem minden rend előírásai egyformák, a karthauzi szerzeteseknek talán nehezebb életet diktált a rend, mint a bencéseknek, Ágoston-rendieknek, cisztercitáknak.

A Bécs közvetlen környékén levő kolostorok, sőt a távolabbi alsó-ausztriaiak közül is jó néhány jóval a Habsburgok előtt épültek. A Babenbergek, akik a magyarok rövid uralma után hamar nekiláttak Bécs – Vindobona – fejlesztésének, már 1160-ban itt alakították ki székhelyüket, s az akkor még vadon Wienerwald megszelídítésével szinte egy időben kezdték meg a kolostorok építését. A heiligenkreuzi cisztercita kolostor éppúgy, mint a klosterneuburgi Ágoston-rendi, vagy a karthauzi szerzetesek otthonául szolgáló mauerbachi ebből az időből származik. A rendeket minden vallásháborúban, minden török behatoláskor feloszlatták, üldözték, volt, amelyik épületet lerombolták, feltámadásuk sokáig csak álom volt, mai virágkorukat pedig kevesen hitték. Különösen nem lehetett volna kitalálni ezt a sokféle rendeltetést – mert a turisztika egészen kifinomult ágazatai, a rendezvény- és kongresszusszervezők is jócskán hasznosítják a patinás falak adta lehetőséget. A göttweigi apátság csodaszép termeiben például immár hat–hét éve az Európa Fórum magas rangú résztvevői tanácskoznak a kontinens jövőjéről. De szívesen tartja ilyen környezetben legbensőségesebb rendezvényét egy-egy neves család – mint például 1993-ban Karl Habsburg és Francesca Thyssen-Bornemisza esküvői fogdását a mariazelli templomi szertartás után Gaming karthauzi szerzetesrendi apátságában, ahol igazán Európa arisztokráciájának színe java volt jelent.

A Klösterreich rendezvényeire nem elég befizetni a részvételi díjat, vállalni kell a feltételeket: a kolostorba vonulóktól zokszó nélküli alkalmazkodást, abszolút fegyelmet várnak el. Persze akkor is idegenek, egy zárt világban. A kérdés: mindez miként illeszthető a hagyományos keretekbe, milyen érvelés állította az apátok konferenciáját 1998-ban a kifejezetten nyereségorientált gazdasági társulás mellé – a szükségszerűség puszta tényén túl. Nos a válasz egészen kézenfekvő. Ezek a kolostorok, apátságok, a különböző rendi házak létrejöttük első pillanatától befogadták az idegent, a vándort, a zarándokot – újabban a turistákat is.