Átadták a Nobel-békedíjat a kolumbiai elnöknek

Oslo |

<p>Nobel-békedíjjal tüntették ki szombaton Oslóban Juan Manuel Santos kolumbiai elnököt a hazájában több mint fél évszázada zajló fegyveres konfliktus lezárását célzó erőfeszítéseiért.</p>

"A legtöbbünk számára a béke elérhetetlen álomnak tűnt" - mondta az oslói városházában tartott díjátadó ünnepségen a dél-amerikai ország államfője, aki népe és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű baloldali gerillaszervezettel vívott háború áldozatainak nevében vette át a rangos elismerést. Santos szerint Kolumbia és 50 milliós lakossága a lehetetlent lehetségessé változtatta, a nemrég tető alá hozott békemegállapodás pedig szerinte egy "reménysugár" a mai nyugtalan világban.

A kolumbiai kongresszus november végén hagyta jóvá a kormány és a FARC közötti békeegyezmény átdolgozott változatát, miután az első verziót a kolumbiai lakosság szűk többsége elutasította az egyezségről október elején tartott népszavazáson. A sikertelen referendum után néhány nappal jelentették be, hogy a Nobel-békedíj idei várományosa Santos, aki a kitüntetést "az ég ajándékának" nevezte, amely szavai szerint óriási lendületet adott a béke felé vezető úton.

A kolumbiai kormány és a gerillák közötti új megállapodással a "nyugati félteke legrégebbi és egyben utolsó fegyveres konfliktusa" zárult le. A kolumbiai polgárháborúban 1964 óta 220 ezren haltak meg. 

"Ennek az egyezménynek köszönhetően azt mondhatjuk, hogy az amerikai kontinens - Alaszkától Patagóniáig - békés föld" - hangsúlyozta Santos.

"Mindez azt bizonyítja, hogy ami első látásra lehetetlennek tűnik, kitartással lehetségessé válhat akár Szíriában vagy Jemenben vagy Dél-Szudánban is" - tette hozzá a háborús övezetekre utalva.

A díjátadó ceremónián vendégként részt vett a konfliktus számos áldozata, köztük Ingrid Betancourt volt kolumbiai elnökjelölt is, aki hat éven keresztül volt a FARC fogságában. A gerillaszervezet képviselői nem voltak jelen a rendezvényen, Mauricio Jaramillo, a FARC titkárságának a tagja ugyanakkor a Twitter közösségi oldalon azt írta: a Nobel-békedíj arra kötelez, hogy ne lehessen még egy háború.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter Santos kitüntetésével kapcsolatban  hangsúlyozta: azt kívánja, hogy a díj "erőt és buzdítást adjon" a kolumbiai államfőnek ahhoz, hogy továbbra is teljes erőbedobással dolgozzon hazájában a tartós békéért.

A kolumbiai elnök előzőleg már jelezte, hogy a kitüntetéssel járó 8 millió svéd koronás (mintegy 261 millió forintos) pénzjutalmat a több mint 50 éven át tartó konfliktus áldozatainak adományozza.    

Tavaly a tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett kapta meg a Nobel-békedíjat a demokrácia kiépítésében játszott szerepéért.    

A kémiai, a közgazdasági, az orvosi, a fizikai és az irodalmi Nobel-díjat a svéd fővárosban, Stockholmban adják át szombaton.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?