Kennedy News and Media
Árvízben állt a kocsija, de szabálytalan parkolás miatt megbüntették
Egy angliai családi bútorüzlet igazgatója megdöbbent, miután büntetés várta a furgonján, amit árvíz miatt nem tudott megfelelően leparkolni.
A hónap elején a nyugat-sussexi Bognor Regisben található Reynolds Furniture vállalat raktárának tartalma szinte teljesen elárasztotta a víz. Megpróbálva elkerülni a még költségesebb károkat, az egyik furgont a járdán hagyták az elárasztott ingatlan előtt.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy egy közlekedési felügyelő úgy döntött, hogy büntetőcédulát ragaszt a szélvédőre, mert a furgon két sárga vonalon parkolt.
„Ez egy példátlan helyzet volt, és nem tudtuk máshová tenni. A raktárat teljesen elöntötte a víz, így még a furgonokat sem tudtuk behozni az udvarunkra” - mondta az egyik dolgozó a helyi hatóságoknak.
„A felszólítást helyesen bocsátották ki, azonban az eset körülményeit mérlegelve, az Arun Kerületi Tanács jóindulatú gesztusként törli a fennmaradó összeget.” - közölte válaszul a helyi önkormányzat.
(ladbible)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.