Árulók–Hazugok 1:1

Két hete a Hazugságok és a hazudós hazugok, akik hajtogatják őket: Fair és kiegyensúlyozott pillantás a jobboldalra című alkotás vezette az eladási listákat, és gerjesztette éktelen dühre a Fox televízió egyik konzervatív sztárját. Még előtte az Árulás – Liberális árulás a hidegháborútól a terror elleni háborúig, illetve a Le a fejükkel! – Árulók, szélhámosok és obstrukcionalisták az amerikai politikában, médiában és üzleti életben című kötetek keltettek élénk feltűnést és terjedelmes recenziókat.

Az egészen elképesztő stílus egyébként egyértelműen az üzleti terv része: a kiadók alighanem úgy tartják, ha nem elég „ütős” a cím, ha nincs a megjelenésből országos botrány, akkor az olvasók oda se néznek az aktuális politikai kérdéseket feszegető munkákra. A könyvpiaci csatározásnak azonban középtávon nagyobb a füstje, mint a lángja: a szerzők mondanivalója általában bőven beleférne egy-egy publicisztikába. Olykor még lötyögne is.

Dick Morris, a középtől jobbra álló, az ausztrál Rupert Murdoch nemzetközi médiabirodalmához tartozó Fox News kommentátora például egy kötetben próbálja erkölcsileg megsemmisíteni a New York Timest, a sajátján kívül az összes nagy tévéadót, Bill Clintont, Hollywood szerinte túlnyomórészt baloldali sztárjait, Franciaországot, a liberális törvényhozókat, a dohányipari lobbinak behódoló kormányzókat és az idősek otthonában az aggokat terrorizáló „náci” ápolószemélyzetet. A Le a fejükkel! már előszavában tisztázza, ki az ellenség: mindenki, aki nem támogatja feltétel nélkül George W. Bush terrorellenes hadjáratát, benne az iraki háborút.

Morris egész stílusára jellemző, amit a franciák kapcsán ír: – Feleségem nagyapja kétszer sebesült meg a franciák védelmében... De most, amikor minket támadnak, amikor a mi életünk, a mi nemzetünk van veszélyben, hol vannak a franciák? A demokrata képviselőkről úgy véli, éppen olyan veszélyesek, mint az al-Kaida terroristái. Míg utóbbiak kívülről próbálják meg lerombolni az amerikai demokráciát, a liberális honatyák a falakon belül dolgoznak ugyanezen. Egyébként, mint folytatja, egyetlen terrorista sem ölt meg annyi gyermeket, mint a cigarettagyári menedzserek. A New York Times olvasásáról a moszkvai rádió jut az eszébe – nem mintha kommunista volna, de „éppen olyan előítéletes”. Különben is, a világhírű lap szerinte gyakorlatilag a Demokrata Párt tanácsadó cégévé züllött.

Egyes hiszteroliberális hímsoviniszták szerint Ann Coulter, a jobboldal „megmondónője” az oka annak, hogy elterjedtek a világban a szőke nős viccek. A vonzó külsejű, hosszú hajú, kék szemű újságírónő korábban a Rágalom című alkotásával vezette a bestsellerek listáját, az idén nyáron az Árulókkal folytatta a jó sorozatot. A CNN vitaműsoraiból ismert hosszú lábú asszonyra még a republikánusok is rácsodálkoztak: szerinte a demokraták mindig árulók, akik csak azon törik a fejüket, hogyan lehetne ártani az amerikai népnek, és ez így volt már ötven évvel ezelőtt is.

A liberális oldalon nem látták szükségesnek érdemben vitatkozni Coulter állításaival – ezt a dicsőséget meghagyták a mérsékelt konzervatívoknak. Elvégre mit lehet kezdeni egy olyan kommentátorral, akinek a világkereskedelmi központ lerombolásáról az jut az eszébe, hogy a terrorizmust úgy lehetne kiirtani, ha az Egyesült Államok megszállná a mohamedán országokat, megölné az iszlám vezetőket és keresztény hitre térítené a lakosságot? A baloldal sok mindenben vitázik a jobbközéppel, de egyvalamiben egyetértenek: Ann Coulter tevékenysége károkat okoz a konzervatív tábornak.

No nem mintha az árok másik oldalán nem akadnának ilyen szerzők. A humoristaként egészen jó nevet szerzett Al Frankennél már 1996-ban elszakadt a cérna. Akkor a Rush Limbaugh egy nagy kövér idióta című könyvével ugrott a New York Times bestsellerlistájának élére. Franken most új könyvének címével és címlapjával keltett akkora botrányt, hogy a tartalomra már senki sem figyel. A Hazugságok és a hazudós hazugok, akik hajtogatják őket: Fair és kiegyensúlyozott pillantás a jobboldalra borítóján Bill O’Reilly, a Fox News szabad szájú kommentátora mosolyog, a „fair és kiegyensúlyozott” pedig öt éve a gyakran nem fair és nem kiegyensúlyozott csatorna jogilag levédett reklámmondata. O’Reilly liberális körökben leginkább arról ismert, hogy a vita zárásaként olykor ráüvölt a stúdióba meghívott, ám számára csalódást keltően nyilatkozó vendégre: – Fogja be a száját! A New Yorker magazin szerint februárban a mikrofon kikapcsolása után ezekkel a szavakkal támadt rá Jeremy Glickre, akinek apja odaveszett a Világkereskedelmi Központ romjai között, ám ő ennek ellenére sem támogatta az afganisztáni hadjáratot: – Takarodjon a stúdiómból, miel#tt kib...tt darabokra tépem! O’Reillynek az őt hazugsággal vádoló könyv kapcsán ugyanaz jutott eszébe, mint a tavalyi választási kampány hevében egy magyar történésznőnek: – A vadnyugaton ezért előkapták volna a pisztolyukat, és lelőtték volna, mint egy kutyát.

A kommentátor a tévécsatorna vezetőinek intelmei ellenére ragaszkodott a perhez – amiről aztán a liberális lapok annak rendje és módja szerint be is számoltak. A bírónő egy darabig hallgatta a Fox News jogászainak nem sok meggyőződéssel előadott keresetét, majd kijelentette, hogy még sosem ítélkezett ennyire könnyű ügyben, és a szólásszabadságra hivatkozva elutasította a panaszt. Franken abból indul ki, hogy a Fox Newson kívüli nagy tévék, az ABC, a CBS, az NBC és a CNN, illetve a nagy lapok, valamint a heti magazinok mind megpróbálnak igaz képet adni a világról, és nem húznak egyik irányban sem. A Fox, a Dream Channel mintegy 1200 helyi rádióadója, a Washington Times és a New York Post, illetve a Wall Street Journal véleményoldala ezzel szemben nyíltan a jobboldalt támogatja, és hazugságot terjeszt. Példaként azt hozza fel, amikor előbb felröppentették, hogy a demokrata elnökjelölt, Al Gore „hazudós”, majd a minden bizonyíték nélküli vádat mintegy eposzi jelzőként ráaggatva elérték, hogy a sajtó „középen lévő” orgánumai is szóba hozzák a dolgot. Franken a Washington Postnak nyilatkozva elismerte, hogy a fősodorba tartozó médiának is rengeteg gyengéje van, például a csordaszellem, a szenzációhajhászás, a konfliktusok túlhangsúlyozása, vagy „az inkább legyünk elsők, mint pontosak” elve. A liberálisok iránti elfogultsággal vádolni őket azonban szerinte éppen olyan kevéssé tükrözi a lényeget, mint ha azt vetnénk az al-Kaida szemére, hogy tagjai túl sok olajat tesznek a salátára.

A Hazaárulók–Hazugok iszapbirkózó mérkőzés pillanatnyi állása tehát 1:1, vagy inkább 12:12, merthogy a politikai botránykönyvek kiadása szépen virágzó üzletágnak tetszik. A hivatásos politikusok Amerikában azonban nagyon ritkán züllenek le a zugfirkászok retorikai színvonalára. A sárdobálásnak is vannak fokozatai, és úriember ilyesmivel nem piszkolja be a kezét. Arra ott van a „holdudvar”.

Washington, 2003. november