Arroyo szenvedélyei

Újságíróból lett napjaink egyik legnevesebb festőművésze. Nem zárkózik a művészet elefántcsont tornyába a politika elől és van humora. Ráadásul nagy kedvelője a magyar irodalomnak, s most Magyarországon is látható 35 alkotása.

Újságíróból lett napjaink egyik legnevesebb festőművésze. Nem zárkózik a művészet elefántcsont tornyába a politika elől és van humora. Ráadásul nagy kedvelője a magyar irodalomnak, s most Magyarországon is látható 35 alkotása.

Eduardo Arroyo, a legismertebb spanyol képzőművész jelen volt első kelet-európai kiállításának megnyitóján, amelynek helyszínét maga választotta ki. A spanyol kultúrát külföldön népszerűsítő állami intézmény szervezésében létrejött budapesti kiállítás február 23-ig látogatható a Ludwig Múzeumban Eduardo Arroyo festményei címmel. Innen Moszkvába, majd Varsóba utazik a harmincöt, többnyire nagyméretű vásznat tartalmazó tárlat.

A madridi születésű festő igazi világpolgár. Újságírónak tanult, majd 1957-ben, tanulmányai folytatására Párizsba utazott. A francia főváros kétszeresen is meghatározó lett életében. Itt lépett kapcsolatba a spanyol polgárháború száműzöttjeivel. S itt vált festővé, képzőművésszé, aki meglehetős feltűnést keltett (még Párizsban is) provokatív, az akkori művészeti irányzatokkal (informel, avantgard) szembe forduló magatartásával. Nem kevésbé Franco-ellenességével. A pop art kritikus figuraábrázolásaival gúnyolja ki a diktátort és tábornokait, magas rangú katonai és egyházi személyiségeket.

Eduardo Arroyo felettébb kedveli a magyar irodalmat. Olaszul, franciául s újabban már spanyolul is olvassa Márait, József Attilát. Kertész Imrét és könyveit évtizedek óta ismeri. S hogy honnan a magyar irodalom iránti vonzalom? Nos, már gyerekkorában, apja könyvtárában találkozott magyar szerzők műveivel. (Pedig a családnak semmilyen kötődése nincs Magyarországhoz, mindössze a színházrajongó, színdarabokat író és előadó, művelt, nagyvilági apa széles látókörére utal, hogy könyvtárában magyar írók is helyet kaptak.)

– Régóta kíváncsi vagyok Magyarországra – állítja Arroyo. – Azért is, mert ismerem és kedvelem a magyar irodalmat, az pedig csakúgy, mint az egész közép-európai literatúra, igen magas színvonalú. Festő vagyok, de szenvedélyem az irodalom. Több időt töltök könyvesboltokban, mint múzeumokban. Magam is írtam egy pár könyvet.

Már rövid budapesti tartózkodása alatt is felkeresett könyvesboltokat, s egy-két antikváriumot. Itt nagyon megragadta, hogy az emberek bevásárlókosarakba rakják a könyveket, s tele kosarakkal járulnak a pénztárhoz.

– Szenvedélyem a bikaviadal és a boksz is, noha sem torreádor, sem bokszoló nem voltam soha. Viszont kézilabdáztam a Real Madridban, igaz, jobbára csak a kispadon ültem. De a boksz, mint az élet metaforája érdekel. A küzdés nemes szelleme. S az a kettősség, hogy amikor győztest hirdetnek, egyúttal a vesztest is megjelölik. Milanóban festettem is egy sorozatot a legyőzött bokszolóról, később egy panamai ökölvívó életrajzát is megírtam.

ĺr, olvas, sportol, ám azért mégis csak festőként, mégpedig igen jeles festőként tartja számon a világ. Aki grafikusnak, szobrásznak, díszlettervezőnek is kiváló. Az a rögeszméje, hogy minden nap megfessen egy képet. „Amúgy nehéz a kapcsolatom a képeimmel. Mindegyik egy élőlény, akivel csatázom, s mindig én vagyok a vesztes. Ha nincs ihletem, gondolatom, három dolog közül választok: sétálok az utcán, újságot olvasok vagy költeményekbe merülök. Bizonyos, hogy pályatévesztett író vagyok, aki több regényt és néhány elbeszélést megfestett. Irodalmi szenvedélyem késztetett arra, hogy néhány történetet festékkel, ecsettel mondjak el” – vallja Arroyo. (K.M.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?