Anyanyelvükön tettek fogadalmat

A nyitrai Közép-európai Tanulmányok Kara 2003. november 15-e óta működik. Mostanra közel nyolcszáz hallgatója van, s ebben az évben háromszáz középiskolát végzett diák jelezte, hogy szeptembertől Nyitrán, ezen a karon szeretné elkezdeni egyetemi tanulmányait. Az új kar első végzőseit – akik a kar megalakulása után léptek ide át, de tanulmányaikat valamelyik más karon kezdték – július elején avatták tanárrá.

Az ünnepség érdekessége, hogy Csehszlovákia megalakulása óta ez volt az első magyar nyelvű promóció az ország területén. László Béla, a Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja lapunknak elmondta, hogy közel hatvan diplomás gyarapította a szlovákiai magyar értelmiség köreit. „A ceremónia mély és ünnepélyes érzelmeket váltott ki bennem, már csak azért is, mivel az első magyar nyelven folyó promóció volt ez a szlovákiai magyarság kisebbségbe szorítása óta. S bár a magyar himnusz ugyan nem hangzott el, Vörösmarty Szózatát elénekeltük.” A diákok talárban, megilletődve, anyanyelvükön, magyarul tették le a tanári fogadalmat, s mesterfokozatos diplomával zsebükben hagyták el az egyetem dísztermét.

András, magyar–filozófia szakos: „Amikor Nyitrára jöttem, meglepett, hogy ennyi magyar diák van itt, s hogy egy zajló, mozgalmas magyar diákéletbe csöppentem bele, ami szerintem nagyrészt a Juhász Gyula Ifjúsági Klubnak (JUGYIK) volt köszönhető. Nyitra ugyan kisebb város, mint Pest vagy Pozsony, de itt mindenki ismer mindenkit – már ami a diákokat és a tanárokat illeti –, a magyar tanszék pedig ennek a vidékies, barátságos viszonynak a kiteljesedése. Nem hiszem, hogy egy nyitrai diák valaha is elfelejtheti egyetemista éveit. Elsőéves hallgató voltam, amikor felröppent egy magyar oktatást biztosító kar gondolata. Negyedévesként nagy örömmel léptem át a bölcsészkarról, úgy éreztem, beteljesült egy álom, s most büszke vagyok rá, hogy a kar diákjaként végezhettem. Itt teljesen más a hangulat, mint a bölcsészkaron.”

Ági, magyar–történelem szakos: „Fantasztikusan telt el ez az öt év. Nem is annyira a tanulmányi részére gondolok, hanem arra a sok lehetőségre, amit az egyetem nyújtott: rengeteget utazhattam, s rendkívüli embereket ismerhettem meg. Úgy érzem, szép befejezése volt egyetemi éveimnek ez a diplomaosztó, jó érzés volt magyarul felesküdni, s magyarok között átélni a ceremóniát. A kar létrejötte számomra már nem bírt olyan nagy jelentőséggel, hiszen ugyanazokkal a tanárokkal fejeztem be, mint akikkel kezdtem – ez majd talán a jövő generációja számára lesz igazán fontos.”