Dunaszerdahely. Éjjelig tartott nyitva a Csallóközi Könyvtár múlt pénteken. Egy kisebb gyereksereg vett részt Andersen éjszakáján, a gyermekkönyvek nemzetközi napjának rendezvényén, ahol mesét hallgattak és dramatizáltak, és a Corvus Csillagászati Egyesület jóvoltából távcsövön keresztül kémlelhették az eget.
Andersen éjszakája a könyvtárban
A rendhagyó könyvtári est céljáról Varga Lídia igazgatónő nyilatkozott: „Talán kedvet kapnak a gyerekek, hogy máskor is betérjenek a könyvtárba, és hozzászokjanak az olvasáshoz. Valahogyan meg kellene teremteni az egyensúlyt az internet és a könyvek világa között.” A három éve megrendezésre kerülő éjszakán minden bizonnyal sikerül ez az elképzelés, hiszen a gyerekek most is nagyon élvezték a programokat „A könyvek a csillagokban íródnak” mottóval ellátott nemzetközi akción. Előbb a két alpolgármestertől, Nagy Frigyestől és Garay Lászlótól hallgattak meg egy-egy mesét, aztán szájtátva figyelték a Corvus filmevítését a Mars utazásról és Bödők Zsigmond csillagász előadását. Mindeközben távcsövön gyönyörködhettek a bolygókban. Az egész est folyamán online beszélgethettek más könyvtárakkal, akik szintén bekapcsolódtak a cseh kezdeményezésre született rendezvénybe. Európa-szerte négyezer könyvtárban tartották meg Andersen éjszakáját, Szlovákiában 1500 gyermeket vontak be és bűvöltek el a könyvek és a csillagok világával.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.