Ámokfutás az egyetemen

Tucson. Az egyesült államokbeli Tucsonban, Arizona állam egyetemén egy bukott felnőtt diák lelőtte három tanárát, majd magával is végzett.

Az öbölháborút megjárt 41 éves ifjabb Robert Flores első áldozata Cheryl McGaffic tanárnő lett, aki az University of Arizona ápolóképző tanszékén az egészségtan és lelkiség nevű tantárgyat tanította. Flores irodájában lepte meg a 44 éves oktatót. „Most leckét adok Önnek lelkiségből” – vetette oda, és mellbe lőtte őt, majd a földön fekvő asszonyra még további két lövést adott le. Másik tanárától, a 45 éves Barbara Monroe-tól azt kérdezte, készen áll-e találkozni Teremtőjével, majd három lövéssel végzett vele. Harmadik halálos áldozata az 50 éves Robin E. Rogers volt.

A merénylő diákokra nem tüzelt, mielőtt végett vetett saját életének, felszólította a teremben tartózkodó tanulókat, hogy hagyják el az épületet. Mivel az a hír terjedt el, hogy Flores pokolgép felrobbantásával fenyegetőzött, illetve a rendőrök a merénylő holtteste alatt egy hátizsákot találtak, az épületet tűzszerészek kutatták át, de robbanóanyagot nem találtak.

Flores nem indokolta meg tettét, de ámokfutása összefüggésben lehet azzal, hogy két tantárgyból megbukott. Tankörbeli társai rosszkedvű, kellemetlen embernek ismerték az öbölháborús veteránt, aki képesítés nélküli ápolóként dolgozott, és a munka mellett szakképzett ápolónak tanult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?