Amikor elengedhetetlenül szükség van a család szeretetére

Hencze Mónika pszichológus szakmájából kifolyólag szinte naponta találkozik reményvesztett középkorú és idős emberekkel. Akik azt érzik, az élet elszállt felettük, anélkül hogy valami hasznosat tettek volna.
„Az öregedéssel foglalkozó szakemberek 3 stádiumot különböztetnek meg: az első a preszenil időskor (45–60 év).

Hencze Mónika pszichológus szakmájából kifolyólag szinte naponta találkozik reményvesztett középkorú és idős emberekkel. Akik azt érzik, az élet elszállt felettük, anélkül hogy valami hasznosat tettek volna.

„Az öregedéssel foglalkozó szakemberek 3 stádiumot különböztetnek meg: az első a preszenil időskor (45–60 év). Ez egy igen kritikus időszak, hiszen a klimaktériumot hozza mind a nőknél, mind a férfiaknál. Ez az átmenet a sikeres társadalmi élet, a kimagasló munkateljesítmény és a nyugodt (sokszor tétlen) nyugdíjaskor között. Az ember ebben az időszakban összegzi, értékeli az eddigi életét. Aztán van az öregedés időszaka (60–70 év), ebben a korban jellemző a fizikai és a pszichikai képességek csökkenése, ugyanakkor megfigyelhető a tapasztalatoknak köszönhetően az élethez való ésszerű hozzáállás is. Ezt követi az ún. magas időskor, azaz a hetven éven felüliek korcsoportja.

Természetesen ez a felosztás nagyon általánosít, hiszen az öregedés folyamata mindenkinél egyedi, jelentős szerepet játszanak ebben az egyén életkörülményei, jelleme, szokásai” – magyarázza a pszichológus. Elmondása szerint a komoly problémákkal küszködő embereknek égetően szükségük van a család szeretetére. Arra, hogy érezzék, bármilyen kilátástalannak tűnő helyzetbe kerülnek – baleset, súlyos betegség, a partner, a munkahely elvesztése, az ennek következtében felmerülő anyagi, szociális jellegű gondok –, mindig áll mögöttük egy biztos hátország, a család.

„Mindemellett a bajbajutott embernek tudatosítania kell, hogy a család összetartásán, segítségén kívül elsősorban saját magán múlik, milyen hamar és milyen mértékben tudja feldolgozni a kudarcot. A középkorú és az idősebb korban lévő egyéneknél, akik például váratlanul elveszítik a munkahelyüket vagy a partnerüket, gyakran előtérbe kerül a feleslegesség érzése. Valahol legbelül megvannak győződve arról, hogy senkinek sincs szüksége rájuk. Ebben az esetben segíthet egy hobbi, kedvtelés, amely feleleveníti bennük azt az érzést, hogy ismét hasznosak, tevékenyek. Nagyon lényeges, hogy bármilyen élethelyzetben legyünk is, ne szégyelljük, ne kerüljük az embereket, ellenkezőleg, merjünk társaságba járni, s bármilyen nehéz is, mindig mindenkor vállaljuk saját magunkat. Természetesen ezek csak általánosságok. Akinek viszont ezeket megfogadva sem javul a közérzete, legjobb ha haladéktalanul szakemberhez – pszichiáterhez vagy pszichológushoz – fordul, akivel együttműködve lényegesen könynyebb megoldani a konkrét helyzetet” – hangsúlyozza Hencze Mónika. (kam-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?