Amekkora öröm, akkora gond

Zenta január közepén viszszakapta a Hadseregotthonként ismert és emlegetett Rottmann-, majd Lolin-villát, amely a város központjában, az Adai (volt Lenin, az építkezés idejében Kossuth) utcában található.

A Jugoszláv Néphadsereg 1946-ban ötven évre szóló szerződést kötött az akkori vezetéssel az egyik legszebb ingatlan használatáról. Nem kell matematikai zseninek lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, ez a megállapodás 1996-ban érvényét veszítette. Akkor még a katonaság nem mutatott különösebb hajlandóságot az épület visszaszármaztatására, amely egyébként évek óta üresen áll, az önkormányzat sem perelt, minden maradt a régiben. Illetve nem egészen. Az objektum lassan, fokozatosan ment tönkre, a hadsereget megreformálták, leépítették, a szolgálati idő is egyre rövidül. Sőt, egyes hírek már arról szólnak, hogy a zentai helyőrséget teljesen felszámolják, kiürítik a kórház mellett lévő laktanyát. Állítólag 2010-ig.

A lakosság minden bizonnyal nem bánkódik majd a „védelmező” csapatok után, inkább máris azon gondolkodik, mire lehetne felhasználni a katonai létesítményt. Például az Egészségügyi Szakközépiskolának, amely lassan kinövi albérlői státusát, nagyon jó helye lenne a kórház tőszomszédságában, Zentán nincs idősek otthona, de más módon is fel lehetne használni a hatalmas, parkosított területet és az emeletes épületeket. Amelyeken egyébként az utóbbi időben szintén látszik a jó gazda hiánya.

Valkay Zoltán Zenta építészete című könyvéből sem maradhatott ki a város valamikor egyik legszebb középülete. A kisebb palotának is beillő Kossuth utcai villát 1909-10-ben a Renkó fivérek építették dr. Rotmann Árpád ügyvéd számára. A pompás ház már az első világháború elején gazdát cserélt. Új tulajdonosa szintén ügyvéd, a moholi dr. Milivoj Lolin városi és királyi közjegyző lett.

Tervezője minden valószínűség szerint Magyar Ede, hisz a szegedi építész Royal Szállója és e között a ház között felettébb nagy a hasonlóság. Az egész épület, amely a szecesszió geometrizáló jegyét viseli, kiegyensúlyozott, felépítésében aszimmetrikus, méltóságteljes – az ügyvédek utcájának nevezett Kossuth utca egyik ékessége volt.

És most újra a város, Zenta tulajdona. Ez azonban amekkora öröm, akkora gond is egyben, hiszen a mostanság sokkal szegényebb katonaság sem véletlenül mondott le róla. Amíg az államkasszából bőven csordogált számukra a juttatás, ilyesmi eszükbe sem jutott.

A községi végrehajtó bizottság tagjai szemrevételezték a volt Rottman-, majd Lolin-villát, amely több mint fél évszázadon át szolgálta a hadsereget – a hétvégi mulatságokat, tánceseteket a civil lakosság is szép számban látogatta –, de jelenleg használaton kívül áll. Lehangoló a tágas bálterem és a szökőkúttal is ellátott terasz állapota. A szakemberek szerint az épület szerkezetileg viszonylag ép, a tetőzet, a gerendák és a mennyezet rendben van. A több helyen látható beázás az elmozdult cserepek miatt keletkezett. A vakolat azonban mállik, kívül és belül egyaránt, a falak nedvesek, salétromosak. A vizet és a központi fűtést a katonaság még 1998-ban lekapcsolta. A földszinti termek padlózata több helyen mélyen besüppedt, máshol felpúposodott a parketta. Az ablakokat rendbe kellene hozatni, átfesteni – vagyis a villa jelentős felújítási munkálatokat igényelne. A tágas udvar betonkockáit a fák jócskán megemelték, a szökőkút már csak rozsdás csőszerkezet. A tekepálya és a zenepavilon szintén használhatatlan.

Hatalmas beruházásra lenne szükség, amire a községi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadott idei költségvetésben – az illetékesek 214 millió dináros bevételre számítanak, ami a tavalyihoz képest 10,5 százalékos növekedést jelent – nem irányoztak elő eszközöket. Kérdés az is, hogy ki és milyen tartalommal tudná megtölteni a többszintes épületet, amelynek a régi fénye ugyancsak megkopott. Arról nem is beszélve, hogy érdemes-e bárkinek is ilyesmire vállalkoznia, hiszen előbb-utóbb a régi tulajdonosok leszármazottai, az örökösök is jelentkezhetnek jogos igényükkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?