Álnéven főkönyvelő lett a szökésben lévő bűnöző

Prága |

<p>Álnéven megnyerte a cseh nemzeti mezőgazdasági múzeum főkönyvelőjének tisztségére kiírt pályázatot, majd posztján mintegy 10 millió koronával &nbsp;megrövidítette az intézményt egy rendőrség által körözött férfi Csehországban - jelentette a Nova prágai televízió.</p>

Az illető, Vladimír Prokop, 2009 decemberében hét év börtönbüntetést kapott azért, mert szintén főkönyvelőként mintegy tízmillió koronával rövidítette meg a második legnagyobb csehországi felekezetet, a Cseh Testvérek protestáns egyházat. Prokopnak tavaly nyáron sikerült megszöknie a börtönből, s azóta körözi a rendőrség.    Ez sem akadályozta meg Prokopot abban, hogy Libor Liska néven megpályázza az időközben az agrármúzeum főkönyvelőjének állására kiírt pályázatot, amelyet meg is nyert. Eva Balastíková múzeumigazgató szerint "Liska" mérnök-közgazdász papírokkal mutatkozott be nála.    Amikor azonban a múzeum számlájáról pénzek kezdtek eltűnni, az igazgató rendőrséghez fordult. Hynek Jordán szóvivő szerint az eltűnt tízmillió korona az intézmény éves költségvetésének mintegy harmada.    A múzeumba érkező rendőrök elől az álfőkönyvelőnek sikerült elszöknie, s a rendőrség továbbra is keresi. A Prokop által két munkahelyén ellopott mintegy húsz millió koronából a rendőrségnek hatmilliót sikerült visszaszereznie a bűnöző lakhelyének átkutatásakor - jelentette a Nova.    A rendőrség szerint Prokop tapasztalt bűnöző, eddig már tíz alkalommal került bíróság elé, s lett elítélve.    Az ügy érdekessége, hogy bírósági szakértők szerint Prokop intelligenciaszintje gyengébb közepesnek mondható. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?