Állatok szerepe a háborúban

Harci delfin, az ember egész jó barátjaReuters-felvételElső bevetése előtt gondos orvosi vizsgálatoknak vetették alá, ennivalóval bőségesen ellátták. Mégis „megszökött”. A néhány órás felderítésről csupán két nap múlva tért vissza, bajtársai és gondozói nagy bosszúságára és aggodalmára. Takoma egyike volt annak a háromtucatnyi állatnak (delfineknek és oroszlánfókáknak), amely a haditengerészet alakulatait segíti az öböl ellenőrzésében és biztosításában.

Az iraki háborút ismét állatokkal és állatok ellen is vívták: az egyik oldalon számítani lehetett az afganisztáni konfliktusban megismert „öngyilkos”, robbanóanyaggal megrakott tevék megjelenésére, a másik oldalon négylábú, szárnyas és uszonyos segítők ezreit vetették be a győzelem érdekében.

A szövetséges csapatokkal egész állatsereglet érkezett, és a helyszínen is sokat szereztek be a katonák. Az amerikai védelmi minisztérium irányítása alatt 1500 kutyát képeztek ki bombakeresésre, üzenettovábbításra, felderítési, védelmi és mentési feladatokra, közülük sokan Irakban is bizonyítottak. A mérgek és ideggázok jelzésére csirkéket vásároltak Kuvaitban; a ketrecekben járműre rakott szárnyasokra elsősorban ott számított a hadsereg, ahol a sűrű olajfüst miatt az érzékeny műszerek felmondták a szolgálatot. Az ötletet a hagyományos szénbányákban alkalmazott kanáritesztből vették az illetékesek, ám az nem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket: a baromfiak nagy része betegségben (vélhetőleg influenzában) elpusztult, helyükre galambokat hoztak a frontvonalba. A delfinekkel és az oroszlánfókákkal az volt a cél, hogy az aknamentesítésben, valamint az ellenséges búvárok ártalmatlanná tételében, az al-Kaida terrorhálózat feltételezett szabotázsakcióinak meghiúsításában jeleskedjenek. Csakhogy a több évtizedes munkával felkészített, rutinos vízi emlősök az éles helyzetben, az idegen környezetben, a hazaitól eltérő hőfokú vízben, illetve a „bennszülött” állatok közelében nem minden esetben teljesítették a kitűzött feladatot.

A rendkívül intelligens, érzékeny idegrendszerű delfinek, valamint a fókák csatasorba állítása ráadásul komoly vitákat keltett. Bár a katonai szóvivők azt állítják, az állatok nem kerülnek közvetlen veszélybe, hiszen csak bójákkal jelölik meg az aknákat és más víz alatti objektumokat, hogy aztán az emberek könnyen felkutathassák és ártalmatlaníthassák azokat, az állatvédők kétségüket fejezték ki az iránt, etikailag egyáltalán megengedhető-e bevonásuk az emberek közötti brutális viszályba. Főként aktív szerepben: az oroszlánfókák (Zac és Alex) például szájukkal bilincset képesek tenni az úszók lábára, és az arra erősített kötélnél fogva kétlábú feletteseik egyszerűen „kihorgászhatják” a behatolókat.

Az ehhez hasonló információk nyilvánosságra kerülése, továbbá Takoma időleges „dezertálása” tiltakozó akciókat váltott ki Amerikában és világszerte. Az állatokkal való etikus bánásmódért küzdő, saját bevallása szerint 750 ezer tagot és támogatót összefogó PETA nyílt levélben fordult Donald Rumsfeld védelmi miniszterhez. Szimpatizánsaikat arra is felhívták, hogy bombázzák levelekkel a szenátus tagjait az állatok leszerelése érdekében.

A háború állati erő nélkül évezredekig elképzelhetetlen volt. A modern típusú összecsapás elsősorban már nem az állatok erejét, hanem sajátos képességeit aknázza ki. A madarakra minikamerákat szereltek, a pókokat a második világháborúban a bombák irányzékánál hálófonásra ösztönözték. Az amerikaiak azt is tervezték, hogy Japán ellen apró gyújtószerkezetekkel felszerelt denevéreket küldenek – ám a bőregerek a gyakorlaton célt tévesztettek, és egy új-mexikói repülőteret gyújtottak fel. Számos „állati” hőstettet is feljegyeztek: egy Cher Ami nevű galamb átlőtt beggyel és sérült lábbal is eljuttatta üzenetét gazdáinak, így mentette meg az „elveszett zászlóaljat”, összesen 194 embert. A beszédes G. I. Joe elnevezésű galamb megvédett ezer katonát attól, nehogy saját bajtársai lőjék szitává. Halála után ki is tüntették. Angliában 1943 óta létezik egy vitézségi érdemrend, amelyet kifejezetten állatoknak osztanak: eddig 32 galamb, 22 kutya, három ló és egy macska részesült az elismerésben (utóbbi sérülten is tovább vadászta a hajója élelmiszerkészletét fenyegető patkányokat). A 2001. szeptember 11-i merénylet után is kitüntettek több kutyát, amely fáradhatatlanul kutatott életjelek után a Világkereskedelmi Központ romjai között. A több összecsapásban is bizonyított ebek tiszteletére nem véletlenül szorgalmazta Joe Lieberman szenátor nemzeti emlékhely felállítását.

Az amerikai hadsereg kutatóintézeteiben hosszú évtizedek óta tanulmányozzák az állatok felhasználásának lehetséges módjait. A kutyák hűségük mellett kiváló szaglásuk miatt érdekesek a hadseregnek, szaglószervi agyterületük négyszerese emberének. A denevérek és delfinek páratlan tájékozódási készségeik okán mintái a hanglokátorral végzett kísérleteknek. Egyes bogaraktól, lepkéktől és tintahalaktól jobb álcázási technika, kifinomultabb mérőműszerek kifejlesztését várják. Összességében véve a katonák szeretnék ellesni a több évmilliós evolúció eredményeit, hogy azt sikerrel alkalmazhassák az új típusú, XXI. századi haditechnikában.

A delfinekkel az Egyesült Államokban 1959 óta folynak a kísérletek. A hidegháború idején az amerikaiak igyekezetét megkettőzték azok a kiszivárgó (rém)hírek, amelyek szerint a szovjetek emberölésre is rá tudták venni idomított, fekete-tengeri palackorrú delfinjeiket. Torpedók és rakéták felkutatására is betanították őket, sőt állítólag öngyilkos küldetésekre is. A Szovjetunió felbomlásakor mindenesetre a kísérletek Szevasztopolban megszakadtak. Amerikában a program egyetlen tengeri emlőssel indult a kaliforniai San Diegóban, ám az 1990-es évekre már száznál is több állattal (palackorrú, kardszárnyú és fehér delfinnel, oroszlánfókával) foglalkoztak. Először a vietnami háborúban vetették be az itt kiképzett delfineket, 1970-ben egy pontonhidat védelmezett hat delfin az ellenséges búvároktól. Az iraki–iráni háborúban, 1987–88 táján további öt-hat delfin cirkált a Perzsa-öbölben, és feltehetőleg később az öbölháborúban is használták őket aknakeresésre. 1990-ben állatvédő szervezetek jogi úton akadályozták meg, hogy a hadsereg delfinekkel őriztessen egy tengeralattjáró-bázist. A hivatalos álláspont szerint az iraki háborúban azért van szükség az intelligens vízi emlősök bevetésére, mert a sekély, mindenféle szeméttel és zajjal szennyezett vízben az elektronika csődöt mond. Különösen lényeges a delfinek (közülük is elsősorban Takoma és Makai) precíz tárgyfelismerése a tengerfenékbe ágyazódott aknák esetében. „Nemcsak hogy képesek ezeket megtalálni, de meg tudják különböztetni a korallszirtektől, az emberi eredetű törmelékektől” – nyilatkozta egy alkalommal Tom LaPuzza, a Haditengerészet Tengeri Emlős Programjának szóvivője. A veszteség esetükben minimális: a program adatai szerint az elmúlt harminc évben csak hét állat nem tért vissza gondozójához.

Az iraki háború az első olyan nemzetközi konfliktus, amelyben a jelentős technikai fölényben lévő támadók erősen támaszkodnak az állatok új típusú felhasználásának elméletére. Az eddig napvilágra került, és most „éles helyzetben” is tesztelt eredmények azonban semmiképpen sem az „animális haditechnika” átütő sikeréről tanúskodnak.

Takoma nevét néhány napra felkapta a világsajtó, aztán feledésbe merült. Nekünk viszont hamarosan újabb neveket kell megtanulnunk, újabb állatfajokat és biotechnológiai megoldásokat vehetünk lajstromba. A harmadik évezred katonai konfliktusai ilyen tekintetben is beszédesek lesznek – ha csak a nyilvánosságtól félve némaságba nem burkolóznak a hadsereg ihletadó múzsái.