Aggódnak a hazai sertéstenyésztők

Pozsony. Legkésőbb február 29-én kiderül, hogy mely hazai vágóhidak és húsfeldolgozók maradnak életben Szlovákia európai uniós csatlakozása után.

Pozsony. Legkésőbb február 29-én kiderül, hogy mely hazai vágóhidak és húsfeldolgozók maradnak életben Szlovákia európai uniós csatlakozása után. Az állattenyésztők és az agrártermelők félnek ettől a naptól, hiszen ezen a napon esetleg az is kiderülhet, hogy esélyük sincs az eddig szállított alapanyag ellenértékének megszerzésére, azaz lesz olyan vágóhíd vagy feldolgozó, amely képtelen lesz fizetni a gazdáknak. „Az aggodalom nem alaptalan” – nyilatkozta lapunknak Ivan Oravec, az agrárönkormányzat első embere. „Több termelő, köztük sok csallóközi szövetkezet máig nem heverte ki az egykor állami tulajdonban lévő élelmiszeripari cégek magánosítását sem. Ezek több mint 1,2 milliárd koronás adóságat hagytak maguk mögött.” Oravec szerint most is előfordulhat, hogy egyes húsfeldolgozók, amelyek saját erejüket túlbecsülve képtelenek voltak teljesíteni a szigorú uniós közegészségügyi előírásokat, megszűnnek, tartozásaikat viszont nem rendezik. A bezárásra, vagy a későbbi engedélykérésre ítélt cégek listáját az Állat-egészségügyi Felügyeletnek (SVPS) február 29-án kell véglegesítenie, közölnie. A működési engedélyek, uniós körpecsétek odaítélése brüsszeli hatáskörbe tartozik. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?