Afganisztánt továbbra is a hadurak ellenőrzik

Kabulban az idén sokat esik az eső. Úgy tűnik, az ország megszabadul az öt éve fojtogató szárazságtól, Kabul pedig a mindent ellepő portól. A szakadó esőben esernyős biciklisták szállítanak hátsó ülésükön tetőtől talpig kék burkába burkolt lányokat. A szárazságnak vége, de a politikai bizonytalanság továbbra is fenyegető. Általános a félelem – nemcsak politikusok körében, lépten-nyomon aggodalmát fejezi ki az utca embere is –, hogy az iraki háború eltereli a nemzetközi közvélemény figyelmét az ország előtt álló feladatokról, s Afganisztán ismét magára marad. Az októberben összeülő alkotmányozó loja dzsirga lesz hivatott elfogadni az ország új alkotmányát, amely tartalmazza az új választójogi törvényt, szabályozza politikai pártok működését, és jövő nyárra lehetővé teszi általános választások kiírását, az országgyűlés megválasztását. Ám az iraki események, valamint a kormányon belül a nyugati demokrácia hívei (az öltönyösök-nyakkendősök) és a mudzsahid szervezetek (főleg Maszud hívei) közötti ellentétek veszélyeztethetik e kitűzött célok megvalósítását. Ez utóbbiak tradicionális öltözetükhöz a szovjetek elleni harc jelképévé vált lapos posztósapkát, a pakolt viselik.

Február 28-án a valaha jobb napokat látott, de megsérült és megkopott Inter-Continental Szállóban tartotta alakuló ülését tizenöt új párt szövetsége, a Nemzeti Demokratikus Párt. Ma már hatvan szervezet választási szövetsége, amelyben helyet kaptak a nőszervezetek, a demokrácia hívei, ismert királypártiak, valamint közéleti személyiségek is. Ellenlépésként március 15-én a Rabbani volt elnök iszlám szervezetéhez közel álló mudzsahid lap hasábjain dühödt kirohanás látott napvilágot Karzai elnök és a király hívei ellen. „A nyakkendős, öltönyös Nyugat-imádók Amanullah sah és a kommunisták útját járják” – írta az álnév mögé rejtőző szerző. Hamid Mubariz kulturális miniszterhelyettes az Anisz című kormánylap hasábjain hevesen replikázott. Ezt a kábeltévék betiltása követte (amely rendeletet később visszavonták), majd a mudzsahid hadurak politikai ellenszövetségének megalakulása Afganisztán Nemzeti Mozgalma néven. Akadozik az új fegyveres erők megszervezése is. Az idén háromezer új katona kiképzése fejeződik be. Úgy tűnik, Karzai elnök elképzelése a hetvenezres új hadseregről álom marad. Fahim tábornok, védelmi miniszter erős magánhadseregével Karzai elnök legerősebb hatalmi ellenpólusa. A kabuliak szerint a hetvenezres új nemzeti hadsereg Fahimnak sem tűnik soknak, hiszen klánjában hetvenezer tábornokjelölt akad. Az új hadsereg nehézségeit mutatja nemcsak az, hogy a kiképzett katonáknak az állami zsold többszörösét fizetik a hadurak milíciái, de az is, hogy számos tábornok kopott uniformisán díszes váll-lap feszül, miközben cipő híján gumipapucsot visel. Az ENSZ által támogatott lefegyverzési program megkezdését, amelyben három év alatt százezer harcost lefegyvereznek és integrálnak a társadalomba, harmadszor napolták el.

„Noha a bonni konferencián minden szervezet megígérte, hogy kivonja erőit Kabulból, ez a hajdan világváros ma is úgy néz ki, mint egy nagy katonai tábor” – kesergett Szaid Tajjib Dzsavad, Karzai elnök biztonságpolitikai tanácsadója. A Karzai-kormány nagy gondja, hogy a tálibok megdöntése után keletkezett politikai űrben felemelkedett hadurak a gyakorlatban nemcsak miniállamokat irányítanak, de az összes határátkelőhelyet ők ellenőrzik, és minden vámbevétel az ő zsebükben köt ki. Probléma a tartományokban a polgári kormányzás és a katonai parancsnoki posztok szétválasztása is. Az ideiglenes kormány hatalma alig terjed ki a fővároson túlra, Karzai elnököt Kabul polgármesterének hívják. Az iraki háború kezdete miatt elnapolták a március 22-re tervezett afgán–pakisztáni csúcstalálkozót, amelyre szerdán kerül sor. A feltámadt régi határvitán kívül Karzai elnök azt kéri partnerétől, hogy a tálibokat füstöljék ki a határkörzetekből. Musarraf elnök viszont azt igényli, hogy a Karzai-kormány már a pakisztáni Karacsi kikötőjében szedje be a neki járó vámokat. Ez ugyancsak frusztrálja a hadurakat. A két ország viszonyában további feszültséget okoz, hogy számos ismert tálib vezető él háborítatlanul Pakisztánban. Miután októberben a pakisztáni iszlám pártok szövetsége, az MMA abszolút többségre tett szert a határ menti tartományokban, az al-Kaida, Hekmatjar és a tálibok szövetségre léptek. Az al-Kaida a térségben lemondott a közvetlen harcról, ezt Hekmatjar szervezetére, a tálibokra és a pakisztáni iszlám pártokra bízta.

Március elsején pakisztáni területen elfogták Hálid Sejk Mohamedet, az al-Kaida második emberét, majd állítólag a pakisztáni Csamanban letartóztatták Bin Laden két fiát is. A tőlük nyert információ szerint Bin Laden, miután a Tora Bora-barlangból megszökött, sokáig a kelet-afganisztáni Kunar tartományban volt, onnan a pakisztáni Dirbe távozott. Az al-Kaida a legújabb harci cselekményekben közvetlenül nem vesz részt. A hadszínteret Afganisztánból Pakisztánba helyezte át, a városi gerilla-hadviselés színterére. Egyelőre csendben szervezi újjá kommunikációs hálózatát. Bin Laden partnerséget hozott létre az iráni héjákkal, ám nem kockáztatta meg, hogy Iránba meneküljön. Feltehetően jobban megbúvik egy pakisztáni nagyváros forgatagában. Az aktivizálódó tálib ellenállást Dadulla molla vezeti, az első tálib vezető, aki a rezsim bukása óta a sajtónak nyilatkozott. Tadzs Mohamed molla titkosszolgálati miniszterhelyettes és Szafiullah Manszur volt tálib miniszter irányítják az újjászerveződő tálib szervezetet. Március 27-én a tálibok Kandáharban meggyilkolták a Vöröskereszt egy salvadori munkatársát, 30-án pedig rakétatalálat érte az ISAF, a nemzetközi békefenntartók kabuli főhadiszállását, ahol magyarok is szolgálnak.

Karzai elnök az iraki politikai rendezéssel kapcsolatosan azt tanácsolta: ne engedjék meg, hogy a Szaddám-rezsim bukása után politikai vákuum keletkezzen, amelyet ellenőrizhetetlen politikai és katonai erők töltenek ki. Óva intett attól, hogy a terrorizmus elleni harcot az amerikaiak és szövetségeseik személyek utáni hajtóvadászattal azonosítsák, inkább a zsarnokságot és a terrorizmust előidéző társadalmi-gazdasági, politikai okok felszámolásában működjenek közre. Emlékeztetett rá: bármennyire megkérdőjelezhető volt Afganisztánban a szövetség a levitézlett hadurakkal, ám ezáltal nemcsak a polgárháború volt elkerülhető, de a zsarnoki rezsim megdöntéséért belső erők harcoltak, így nem került sor idegen megszállásra, csak korlátozott katonai jelenlétre. Ma már azonban a hadurak nem csekélyebb veszélyt jelentenek a stabilitásra, mint a tálib–Hekmatjar–al-Kaida szövetség, s attól függ az egész térség stabilitása, hogy sikerül-e mindezektől megszabadulni.

Ellenkező esetben a nyakkendő és a pakol küzdelmében ismét létrejöhet a mudzsahid pakol és a tálib turbán szövetsége.

A szerző Afganiszán-szakértő