Adományokból restaurálná a világ egyik legnagyobb mamutcsontvázát egy párizsi múzeum

mamut
Párizs |

Adományokból restaurálná a világ egyik legnagyobb, Franciaország egyetlen összerakott mamutcsontvázát a párizsi Természettudományi Múzeum.

A négy méter magas és a hét méter hosszú durfort-i mamutot, amely a múzeum paleontológiai kiállításának fő attrakciója, 1896-ban találták útépítés közben a dél-franciaországi Gard megyében. 1898-as összerakása és bemutatása óta nem esett át felújításon.

A múzeum adománykérő felhívása szerint a mamutcsontváz állapota sokat romlott az elmúlt több mint 130 évben, a csontokon repedések keletkeztek, ezért sürgős a felújítása.

A kilenc hónapra tervezett restaurálás 400 ezer euróba kerül, a természettudományi múzeum legalább 100 ezer eurót akar összegyűjteni a közösségi finanszírozás útján. Az adománygyűjtés január 7-ig tart, de csütörtöki adatok szerint már az akció első két napja alatt összegyűlt több mint 40 ezer euró.

A múzeum azt ígéri, hogy felújítás után a mamutot "dinamikusabb", az állat hajdani mozgását jobban tükröző pózban láthatják majd a látogatók, akik nemzedékek óta nagy számban keresik fel az intézményt a ritka csontváz miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?