Abramovics mégsem kártyázott el egy hajót

Moszkva |

<p>Nem igaz a keddi hír, amely szerint Roman Abramovics orosz milliárdos Barcelonában elkártyázott volna egy félmillió dolláros jachtot, s emiatt összeveszett volna élettársával, Darja Zsukovával - írta szerdán a Moszkovszkij Komszomolec című orosz lap.</p>

Az újság szerint az értesülést az oligarcha jogi képviselői cáfolták azzal, hogy az azt eredetileg közlő, La Repubblica olasz újság ellen pert szándékoznak indítani.

A keddi hír szerint Abramovics elpókerezett egy jachtot, de a hírben az volt a meglepő, hogy a luxushajók iránti szenvedélyéről is ismert oligarcha flottájában eddig ilyen "jelentéktelen" értékűt nem tartott nyilván a sajtó: a legkisebbnek a közel 50 millió dolláros Sussurót tartják.

A Chelsea labdarúgó klub tulajdonosáról eddig azt sem tudták, hogy érdekli a szerencsejáték.

A csukcsföldi árvaházban nevelkedett, 42 éves oligarcha vagyona a válság következtében ugyan különböző források szerint 40-60 százalékkal csökkent, s a világ leggazdagabb embereinek listáján a 18. helyről az 51. helyre esett vissza, de azért bőven van még mit a tejbe aprítania, s könnyedén túltette volna magát egy félmilliós veszteségen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?