Panoráma

A WHO hitelesítette a második kínai vakcinát, a Sinovacot

Hitelesítette a koronavírus elleni második kínai vakcinát, a pekingi Sinovac Biotech gyógyszergyár által kifejlesztett védőoltást az Egészségügyi Világszervezet (WHO), lehetővé téve ezzel annak sürgősségi felhasználását, ami elősorban a fejlődő országok számára jelenthet újabb segítséget.
MTI

2021. június 1. 19:55

Sinovac
- TASR/AP-felvétel

A WHO sürgősségi listája útmutató a nemzeti gyógyszerfelügyeleti hatóságok számára a termék hatásosságát illetően. A listára való felvétel egyben lehetővé teszi a kis és mérsékelt jövedelmű országok vakcinával való ellátására a WHO által létrehozott Covax program keretében történő felhasználást is. A Covax súlyos ellátási gondokkal küzd, miután India a saját súlyos járványa miatt felfüggesztette az exportot.

A WHO független szakértői bizottsága közleményében tudatta, hogy a 18 év felettiek számára ajánlja a vakcinát, két adagban, 2–4 hetes intervallummal a két oltás között.

A WHO technikai tanácsadó csoportja, amely május 5-én kezdte meg a vakcina vizsgálatát, azután döntött így, hogy felülvizsgálta a Sinovac biztonságosságával és hatásosságával, valamint a gyógyszergyár gyártási eljárásaival kapcsolatos legfrissebb adatokat.

A Sinovac a második kínai védőoltás, amely felkerült a WHO által hitelesített Covid-19 elleni védőoltások listájára, miután május 7-én hitelesítették a Sinopharm vakcináját.

Egy harmadik kínai védőoltást, a CanSino Biologics által kifejlesztett vakcinát is benyújtottak hitelesítésre az ENSZ egészségügyi szervezetéhez, de a WHO felülvizsgálatának időpontját nem közölték.

A Sinovac közölte, hogy eddig több mint 600 millió adag védőoltást biztosítottak otthoni, illetve a világ több országában történő felhasználásra, ebből május végéig több mint 430 millió adagot be is adtak.

A WHO Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja (SAGE) korábban közölte, hogy a vakcina hatásossága a klinikai kísérletek több országban elvégzett III. fázisának eredményei alapján 51-ről 84-re emelkedett.

A WHO szerint a Sinovac hatásossága 57 százalékos a tünetes megbetegedések megakadályozásában, de 100 százalékos a betegség súlyos formáinak és a kórházi ápolásra szorulásnak a megelőzésében. A hatásosságot a 60 év feletti korosztály esetében nem vizsgálták.

Az indonéz egészségügy-minisztérium május 12-én jelentette be, hogy 120 ezer egészségügyi dolgozó körében, akik megkapták a védőoltást, 94 százalékban akadályozta a vakcina a tünetes megbetegedés kialakulását.

Előzetes becslésében a SAGE arra következtetésre jutott, hogy az oltás hatásos volt a Covid-19-betegség megelőzésében a 60 év feletti korosztályban, de hiányoztak az adatok egyes komoly mellékhatások kapcsán.

A SAGE bizonyítékokat sorolt fel arra vonatkozóan, hogy hiányosságok mutatkoztak a terhesség alatti biztonságosság, illetve a biztonságosság és a klinikai védelem kapcsán más felnőtt korcsoportoknál. A tagállamoknak a felhasználásra, illetve az adagolásra vonatkozó irányelveket kidolgozó SAGE májusban vizsgálta felül a Sinovac klinikai adatait.

Kína mind a Sinopharm, mind a Sinovac oltásokból több százmillió adagot biztosított otthoni felhasználásra, és exportált külföldre, elsősorban Latin-Amerikába, Ázsiába és Afrikába, összesen 22 országba és régióba.

Ennek ez elölt vírus alapú szérumnak könnyű a tárolása, így könnyen kezelhető és elsősorban olyan országok igényeihez szabták, amelyeknek kevés forrás áll a rendelkezésükre – írta a WHO.

Korábban a világszervezet a Moderna, a Pfizer/BioNTech, az AstraZeneca/Oxford Indiában és Dél-Koreában gyártott vakcináját, illetve a Johnson and Johnson amerikai gyógyszergyár Janssen nevű védőoltását hitelesítette.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
grohling

A miniszter egyelőre titkolózik az iskolákat szeptembertől érintő intézkedésekről

tornado
Frissítve

Tornádó csapott le Szlovákiában (VIDEÓ+GALÉRIA)

Ivan Korčok

Korčok: Ez itt nem Felvidék!

messi

Lionel Messi nem marad az FC Barcelonánál

ujszo

Erről ír a pénteki Új Szó:

rendőrség

Szigorít Ausztria: Augusztus 15-től csak a "teljesen védettek" léphetnek be az országba

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.