A vírus, amely elvette a várost

A különbség csupán annyi, hogy ez most nem film, hanem az életünk, nekem történetesen itt, Amszterdamban.

Egy éve élek Amszterdamban, tanulok és dolgozom, és ha lassan is, de kezdtem magaménak érezni a várost: a sokszínűségét, az örökös, elsősorban turisták okozta zsivajt és az olyan, rejtett negyedeket, amelyekre teljesen véletlenül talált rá az ember. Ez tűnt el most egyik pillanatról a másikra: amíg február végén néhány esetről szóltak a hírek, március közepére már ott tartunk, hogy naponta több száz új koronavírusos beteget regisztrálnak, így valóban egyik napról a másikra érte a hollandokat, hogy bezárták az iskolákat, az egyetemeket, az éttermek és fűboltok pedig csak elvitelre kínálhatnak ételt és füvet.

„Most kicsit megint olyanok a vasárnapok, mint amikor fiatal voltam: alig vannak turisták, és ez tetszik’’ – jegyzi meg egy idősebb holland ismerősöm, és hiába nem tudom, milyenek voltak akkor a vasárnapok, elhiszem, amit mond. Amszterdam alighanem legforgalmasabb terén, a Damon, ahol eddig nagyjából minden órában volt valamilyen performansz vagy tüntetés, most alig látni kirándulót, az ikonikus, turistákkal általában zsúfolásig teli De Bijenkorf ruhabolt is magányos marad egy ideig, és a reggeli villamosokon sem kell a helyért küzdeni. Persze, a hollandoknak van némi helyzeti előnyük: eddig is bicikliztek, és továbbra is bicikliznek, elvégre a „social distancinget” kerékpáron annyira nem nehéz gyakorolni. Bár ez korántsem jelenti azt, hogy a korlátozások működnének, és mindenki betartaná a szabályokat. Ugyanis március huszadikával megérkezett a tavasz, és hiába az egyre gyorsabban terjedő vírus, a legutóbbi hétvégén tele volt Amszterdam legnagyobb parkja, a Vondelpark, de az utcákon is könnyű volt belefutni korzózó emberekbe, mire a sajtó és a Facebook is attól volt hangos, hogy valószínűleg szigorúbb korlátozásokra lesz szükség, mert sokaknak nem megy a társadalmi távolságtartás, és a hétvégéken ijesztően nagy számban mennek egynapos kirándulásokra a lakosok.

Most annyi szigorítás történt, hogy ha háromnál több ember tartózkodik együtt az utcán, akár 400 eurós büntetést is kiszabnak fejenként, mindemellett pedig betiltottak minden rendezvényt, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nagy valószínűséggel elmarad a legnagyobb holland ünnep, az utcai felvonulással és bulival járó Koningsdag, azaz a King’s Day is. De a betegek száma így is rohamosan növekszik, napi több 100 új esetet regisztrálnak, és amikor ezt írom, több mint 250 ember halt bele a vírusfertőzésbe, miközben Észak-Brabantból, a tartományból, ahol a legtöbb esetet regisztrálták, egyre több beteget szállítanak át északra, mivel az ottani kórházak már egyre kevésbé bírják. Nem meglepő talán, hogy Bergamo polgármestere a napokban arról beszélt egy videós sajtótájékoztatón, hogy Hollandia hibát követ el, amikor halogatja az ország teljes lezárását.

Hogy végül meglépi-e ezt a kormány, egyelőre kérdéses, annyi mindenesetre bizonyos, hogy Hollandia már most is takaréklángon üzemel. Olyan, korábban elképzelhetetlennek tűnő problémákkal szembesül az ember, amivel most a világ legtöbb városában kénytelenek szembenézni a lakók: zsebkendőt vagy vécépapírt már közel sem olyan könnyű találni a boltokban, és ugyan a legtöbb szupermarket házhoz is szállít az országban, az idősávok már két hétre előre le vannak foglalva. De az utóbbi napokban mintha elkezdtek volna működni a korlátozó intézkedések: a boltokban már magától megy az 1,5 méteres távolságtartás, ha kell, az emberek kint várakoznak az üzletek előtt, hogy ne legyenek annyian bent egyszerre, és az egyetemen is egyre gördülékenyebben megy az online, javarészt podcastokon és Skype-szemináriumokon alapuló oktatás. Talán megértettük, hogy ha el akarjuk kerülni a vesztegzárat, nem most van itt a hétvégi kirándulások és korzózások ideje. Persze, ezzel a felismeréssel rögtön érkezett egy másik: most egy darabig így fogunk élni, és olyan, korábban triviálisnak gondolt dolgokról ábrándozni, mint hogy milyen jó lesz majd valamikor újra céltalanul sétálni Amszterdam kétségkívül legjobb negyedében, a Pijpban, vagy csak véletlenül betévedni az Artisba, a helyi állatkertbe, és egyáltalán, újra belakni a várost, amelyet most egy időre elvett a Covid-19.