A teljhatalmú király és sok felesége Szváziföldön

A dél-afrikai Szváziföld korlátlan hatalmú királya, a 37 éves III. Mswati újabb menyasszonyjelöltet választott magának egy 17 éves középiskolás lány személyében, alig néhány héttel azután, hogy feloldotta az összes 18 éven aluli lányra vonatkozó nemiélet-tilalmat.

Phindile Nkambule, egy 17 éves diáklány a soron következő ifjú araAP-felvételAz uralkodó, akinek 12 felesége, egy menyasszonyjelöltje és 27 gyereke van, 2001-ben az AIDS vészes terjedésére hivatkozva átmeneti időre felelevenítette azt az ősi szokást, hogy a 18 éven aluli lányok nem élhetnek nemi életet, s ezt egy gyapjúrojt viselésével kötelesek a külvilág számára is jelezni. Az intézkedés miatt egyrészt rengeteget gúnyolták az érintett lányokat, másrészt sokan igazságtalannak tartották, hogy a 18 évnél fiatalabb fiúkra miért nem vonatkozik a tiltás.

Az uralkodó nem különösebben törődött döntésének hatásaival, viszont még ugyanabban az évben, tehát 2001-ben kiválasztott magának – kilencedik feleségnek – egy 17 éves lányt. Amikor azt vetették a szemére, hogy megsértette saját AIDS-ellenes dekrétumát, udvara úgy magyarázta ki a dolgot, hogy az uralkodó az alkalmi kapcsolatok, nem pedig a házasság ellen akar fellépni. Közben külföldről is bírálták III. Mswatit, felróva neki, hogy országában erősen foghíjas a demokrácia, például egyszerűen nincs alkotmány, helyette a király dekrétumokkal kormányoz. Idén augusztusban aztán III. Mswati úgy döntött, hogy hatályon kívül helyezi a szextilalmi rendeletet – vagyis az ezzel kapcsolatos ősi szokást –, a hét elején pedig ismeretessé vált, hogy a 17 éves Phindile Nkambule diáklány személyében már ki is választotta soron következő menyasszony-jelöltjét.

Fekete-Afrika utolsó abszolút uralkodója nemcsak feleségügyben lepte meg alattvalóit és a külföldet, hanem azzal is, hogy bejelentette: legkésőbb a jövő évben alkotmány születik, amely egyrészt tartalmazza majd a hegyvidéki királyság lakóinak legalapvetőbb jogait, másrészt rögzíti az uralkodó jogköreit.

Azt nem közölték: benne lesz-e az alaptörvényben, hogy egyszerre hány felesége lehet a királynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?