A téli csillaghullás

Egy átlagos éjszakán szórványos, ún. sporadikus meteorok figyelhetők meg az esti égen. Ezek véletlenszerűen jelennek meg a csillagok között, a helyzetük kiszámíthatatlan és nincs bennük semmi rendszeresség. A rajok teljesen más jellegűek és minden évben megfigyelhetőek, tehát ismétlődnek. A raj meteorok, ill. hullócsillagok egy-egy üstökös elpárolgott részeiből tevődnek össze és az üstökös mögött keringenek a Nap körül. Ha az ilyen óriási és többnyire apró porszemcsékből álló felhő a Föld pálya útjába kerül, ezek az apró darabkák összeütköznek a légkörünk atomjaival, majd felhevülnek és elégnek, így létrehozva a meteor jelenséget, avagy népiesen a hullócsillag fénycsíkját.

A Geminidák meteorraj eredete azonban eltérő a többi rajokéhoz képest. Először az 1800-as évek második felében jelentek meg, majd kiderült, hogy nem egy üstökös, hanem valószínűleg egy nagyobb égitest, egy kisbolygó törmelékei. Ezért kisbolygó vagy aszteroida rajnak is lehetne nevezni. Az anya kisbolygó neve 3200 Phaethon és a földközeli égitestek csoportjába tartozik, mivel keresztezi a Föld pályáját és (veszélyes) közelségbe kerülhet a bolygónkhoz. Az átmérője kb. 5 km, a Napot 1.4 év alatt kerüli meg.

A Phaethon kisbolygó által létrehozott anyagfelhő sűrűbb régióival a Föld minden december 14-én találkozik össze. Ilyenkor a meteorok száma megnövekedik és elérheti az óránkénti százat is. Egy türelmes megfigyelő számára úgy tűnik, mintha a meteorok egy és ugyan abból az égterületből repülnének ki, az ún. radiáns (kiinduló) pontból. A Geminidák esetében ez a látszólagos pont az Ikrek (Gemini) csillagkép mellett fekszik, innen ered a nevük is.

Hogyan figyelhetjük meg őket? Az ábrán az Ikrek és benne a radiáns pont, az Orion (Szekeres) és a Bika csillagképek láthatók december 13/14-én későn este. Ezeken a napokon, legjobb távol minden zavaró fénytől, üljünk ki az esti ég alá, majd lassan és türelmesen pásztázzuk végig az egész égboltot. Sok sikert!

Méhes Ottó – a szerző csillagász